2020. július 12., vasárnap

Dialektikus viselkedésterápia borderline személyiségzavarral és antiszociális viselkedéssel küzdő férfiak számára: egy klinikai vizsgálat

Wetterborg, D., Dehlbom, P., Långström, N., Andersson, G., Fruzzetti, A. E., Enebrink, P. (2018). Dialectical behavior therapy for men with borderline personality disorder and antisocial behavior: a clinical trial. Journal of Personality Disorders, 32, 1 – 18.
Készítette: Burka Janka

Bevezetés
Borderline személyiségzavar (BPD) alatt olyan komplex mentális rendellenességet értünk, amelyre az érzelmi labilitás, impulzivitás, kapcsolati problémák, valamint identitászavar jellemző. Mindemellett BPD diagnózissal rendelkező betegek esetében gyakori az önsértő magatartás, valamint fokozottabb a szuicid veszély. Eddig úgy tartották, hogy a BPD főként nőket érint, azonban az utóbbi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy hasonló tendenciát mutat férfiak esetében is. A borderline személyiségzavarral küzdő férfiak sok esetben mutatnak antiszociális viselkedést, valamint gyakori szerhasználók lehetnek. A társuló komorbid zavarok nagy kihívást jelentenek a mentális egészségügyi rendszer, valamint a büntető igazságszolgáltatás számára. 
A borderline személyiségzavarral élő betegek körében hatásos eljárásnak bizonyult a dialektikus viselkedésterápia (DBT). A hagyományos ellátásban részesülőkkel összehasonlítva a DBT hatékonyabbnak bizonyult az önsértő magatartás, a harag, a depresszió, valamint a szorongás csökkentésében, mialatt növelte az általános mentális egészségi állapotot. A DBT célja, hogy a diszfunkcionális viselkedéseket adaptív magatartásformákra cserélje. A készségek fejlesztését a csoportos ülések alatt 4 modul segíti, melyek az alábbiak: mindfulness, interperszonális hatékonyság, érzelemszabályozás, valamint feszültségtűrés. Jóllehet, a DBT hatékonynak bizonyult BPD páciensek körében, a kutatók kiemelik, hogy a férfiak aránya az eddigi hatékonyságvizsgálatokat illetően rendkívül csekély. Továbbá nem hagyható figyelmen kívül, hogy a BPD gyakran társul antiszociális személyiségzavarral, amely tovább növelheti a szuicid veszély kockázatát az érintett betegek körében. Jelen tanulmány célja az említett hiányosságok fényében, hogy megvizsgálja a DBT hatékonyságát borderline személyiségzavarral diagnosztizált és antiszociális viselkedést mutató férfiak körében.

Módszer
A 12 hónapos DBT program célcsoportjaként olyan felnőtt férfiakat jelöltek meg, akik BPD diagnózissal rendelkeztek, valamint legalább egyszer előfordult, hogy törvénybe ütköző cselekedetet hajtottak végre, ami büntető eljárást vont maga után. Előzetesen, a kizáró tényezők meghatározásában három kritériumot vettek figyelembe: pszichotikus zavarokat, 70 alatti IQ értéket, valamint olyan súlyos mértékű szerhasználatot, amely kezelése fekvőbeteg ellátást kíván. A vizsgálat vezetői engedélyt kértek minden résztvevőtől, hogy felvehessék a kapcsolatot egy hozzátartozójukkal. A kezdeti létszámhoz (N=30) képest összesen 19 fő fejezte be a vizsgálatot. A résztvevők heti egy óra egyéni, valamint heti 2,5 óra csoportos terápián vettek részt. A diszfunkcionális viselkedési formákat standardizált interjúkkal, valamint a naplózás módszerével mérték. Továbbá kérdőívek segítségével vizsgálták az agresszív és szabályszegő viselkedést, a borderline tüneteket, a depressziót, a szorongást, valamint a szerhasználatot. Végül a résztvevők DBT kezeléssel kapcsolatos tapasztalatait, véleményét önbeszámolók formájában értékelték az utóvizsgálat részeként.

Eredmények
Fontos eredmény, hogy a terápia előtt a résztvevők 100%-a mutatott valamilyen antiszociális magatartásformát, amely a DBT kezelés végén 75%-ra csökkent. Szignifikáns csökkenést tapasztaltak az alábbi diszfunkcionális viselkedések tekintetében: önsértés, verbális és fizikai agresszió, bűncselekmény. Továbbá a kezelés alatt a BPD és a depresszió tünetei is jelentős mértékben csökkentek. Érdekes eredmény, hogy a szorongás, illetve a szerhasználat tekintetében nem tapasztaltak eltérést. Azok a vizsgálati személyek, akik végig részt vettek a DBT kezelésben nagyfokú elégedettségről számoltak be. 

Kitekintés
Jelen kutatás hiánypótló mind a célcsoport, mind pedig a módszer hatékonyság-vizsgálatának tekintetében. Úgy tűnik, a DBT hatékony kezelési alternatíva lehet BPD diagnózissal rendelkező és antiszociális viselkedést mutató férfiak számára. A maladaptív viselkedési formák csökkenése, továbbá a mentális egészségi állapot növekedése ígéretes kezdeti eredményeknek bizonyulnak. Összességében jó kiindulópontot jelenthetnek egy jövőbeni randomizált vizsgálatnak. 

A mindfulness alapú intervenciók hatásossága pszichiátriai zavarokban

Goldberg, S., Tucker, R., Greene, P., Davidson, R., Wampold, B., Kearney, D., & Simpson, T. (2018). Mindfulness-based interventions for psychiatric disorders: A systematic review and meta-analysis. Clinical Psychology Review, 59, 52-60.
Készítette: Balogh Fanni

A mindfulness alapú intervenciókra különösen nagy figyelem irányult az utóbbi két évtizedben (Goldberg et al., 2018), így rendkívül sok tanulmány született a hatásosságára vonatkozóan, összehasonlítva más terápiákkal. A jelen cikkben Goldberg et al. (2018) tanulmányát szeretném összefoglalni, akik egy rendkívül széles körű metaanalízist végeztek, a mindfulness alapú intervenciók hatásosságának vizsgálatára a különböző pszichiátriai zavarokban.

A szerzők 171 -2000 és 2016 között publikált- tanulmányt elemezve, 142 független, klinikai mintán hasonlították össze a mindfulness hatásosságát különböző kontroll kondíciókkal. Így összesen több mint 12.000 felnőtt személy eredményeit foglalták össze, akik vagy valamilyen pszichiátriai diagnózist kaptak, vagy egy kritikus küszöbértéket meghaladó tünetekkel rendelkeztek. A mindfulness alapú intervenciók hatásosságát a következő kontroll feltételekkel hasonlították össze: 1) nincsen semmilyen kezelés, 2) a személy minimális, rövid intervencióban részesül, 3) a személy nem specifikus, aktív kontroll alatt áll, 4) a személy specifikus, aktív kontroll alatt áll, 5) a személy valamilyen már bizonyított hatékonyságú intervencióban részesül. A metaanalízisbe azokat a tanulmányokat válogatták be, ahol az intervenció fő komponense a mindfulness alapú meditáció volt, és az intervencióban részesülő személyek egy otthoni meditációs program keretein belül gyakoroltak egy meghatározott időn keresztül. A mindfulnesst más -pl. kognitív- módszerekkel kombináló technikákat (pl. Mindfulness Alapú Kognitív Terápia, MBCT) alkalmazó tanulmányokat szintén bevették az elemzésbe.

A szerzők elemzése alapján a mindfulness alapú intervenciók -a kezelés befejezése után közvetlenül vizsgálva- hatékonyabbnak bizonyultak azoknál a feltételeknél, amelyekben 1) a személy nem kapott kezelést, 2) a személy minimális, rövid intervencióban részesült, 3) a személy nem specifikus, aktív kontroll alatt állt, illetve ahol 4) a személy specifikus, aktív kontroll alatt állt. Továbbá hatékonyságuk nem különbözött a már bizonyított hatékonyságú intervencióktól. Az utánkövetés során -átlagosan 6,43 hónap után- a mindfulness alapú intervenciók még mindig hatékonyabbnak bizonyultak a következő feltételeknél: 1) ahol a személyek nem kaptak kezelést, 3) ahol a személyek nem specifikus, aktív kontroll alatt álltak, illetve 4) ahol a személyek specifikus, aktív kontroll alatt álltak. Továbbá hatékonyságuk nem különbözött a 2) minimális, rövid idejű intervencióktól, és a 5) már bizonyítottan hatékony intervencióktól.

 

A kezelés befejezése után közvetlenül mérve

Az utánkövetés során mérve

A mindfulness alapú intervenciók hatékonyabbnak bizonyultak, mint:

·         Nincs kezelés

·         Minimális, rövid intervenció

·         Nem specifikus, aktív kontroll

·         Specifikus aktív kontroll

·         Nincs kezelés

·         Nem specifikus, aktív kontroll

·         Specifikus aktív kontroll

A mindfulness alapú intervenciók hatékonysága nem különbözött:

·         Bizonyítottan hatékony intervenciók

·         Minimális, rövid intervenció

·         Bizonyítottan hatékony intervenciók


A mindfulness alapú intervenciók különösen hatékonynak bizonyultak depresszió és krónikus fájdalom esetén, a dohányzásról való leszokás megsegítésében, illetve különböző szerhasználathoz kötődő és viselkedéses addikciókban. Az eredmények alapján a szerzők javasolják a mindfulness alapú intervenciók beemelését a bizonyítottan hatásos intervenciók közé.

2019. augusztus 14., szerda

Csoportos kognitív viselkedésterápia hatékonysága a szociális szorongás zavar terápiájában: hosszú távú előnyök és utógondozás

Effectiveness of cognitive behavioural group therapy for social anxiety disorder: long-term benefits and aftercare
Ciara Fogarty, David Hevey, Odhrán McCarthy
Behavioural and Cognitive Psychotherapy (2019), 1–13. doi:10.1017/S1352465819000079
Készítette: Szűcs Ágota

A szociális szorongás zavar előfordulási gyakorisága a nyugati társadalmakban 7% és 13% között van. A tünetek általában kamaszkorban jelentkeznek, és kezelés hiányában krónikussá válnak, gyakori együttjárást mutatva többek között depressziós tünetekkel, öngyilkossági gondolatokkal, problémás szerhasználattal, alacsony szintű életminőséggel. Mindezek fényében látszik, hogy a szociális szorongás zavar hatékony kezelése kiemelkedően fontos.
Korábbi kutatások igazolták a csoportos kognitív viselkedésterápia (CBGT) hatékonyságát szociális szorongás zavar esetén rövid és középtávon, de kevés információ állt eddig rendelkezésre arra vonatkozóan, milyen hatásai vannak ennek a terápiás formának egy évnél hosszabb idő elteltével a terápiás beavatkozás után. Szintén kevés utalás történik a szakirodalomban a CBGT-t követő utógondozó programokra vonatkozóan, bár hagyományosan fennáll az a nézet, hogy a terápia végeztével elérhető kiegészítő támogatás jótékony hatással van általánosságban véve a személy mentális egészségére.
A klinikumban dolgozó szakembereknek szükségük van arra, hogy lássák, milyen mértékben várható a terápiával elért hatás fennmaradása hosszú távon, illetve azt is tudniuk kell, hogy mennyiben járul hozzá a terápia lezártával elérhető utógondozás a terápiás hatás megmaradásához. A jelen kutatás célja a CBGT terápia hosszú távú hatásának felmérése, és annak vizsgálata, mi a kapcsolat a hosszú távú terápiás hatás és az utógondozásban való részvétel között.
A jelen kutatásban alkalmazott longitudinális kohorsz vizsgálat során több időpontban mérték fel a szociális szorongás zavar, szorongás és a depresszió tüneteit: a CBGT csoportterápiás program megkezdése előtt (457 résztvevővel), közvetlenül utána (369 résztvevővel), és átlagosan 4.6 évvel a terápiás intervenció lezárása után (138 résztvevő). A résztvevők rendelkeztek szociális szorongás zavar diagnózissal a DSM-IV kritériumrendszere alapján, életkoruk 19 és 72 év között volt (átlag=38.68, szórás=9.59). A tünetek mérésére minden mérési időpontban az alábbi mérőeszközöket használták: szociális szorongás zavar tüneteire Social Phobia Scale (SPS), szorongás tüneteire Beck Anxiety Inventory (BAI), és a depresszió tüneteire a Beck Depresszió Leltár (BDI-II) mérőeszközöket.
A vizsgálatban alkalmazott csoportos kognitív viselkedésterápiás program Clark és Wells 1995-ös modelljére épült, 14 héten át heti egy alkalommal 2.5 órás foglalkozásokból állt, melyeket egy szenior klinikai szakpszichológus és egy klinikai szakképzésben képződő szakpszichológus jelölt együtt vezetett. 55 ilyen terápiás csoportot szerveztek, melyek egyenként 5-10 főből álltak. Az utógondozásra kéthavonta került sor, és egy 2.5 órán át tartó, félig strukturált beszélgetésből állt, melyet vagy egy tanácsadó szakpszichológus, vagy egy klinikai szakképzésben képződő szakpszichológus jelölt vezetett. Ezeken az alkalmakon a résztvevők megosztották egymással az állapotuk javulásával vagy romlásával kapcsolatos fejleményeket, és csoportban meg tudták beszélni, melyek azok a stratégiák, melyek segítenek nekik fenntartani a terápia hatására elért javulást.
Az vizsgálat eredményei: a terápiás beavatkozásnak nagymértékű jótékony hatását mutatták ki mindhárom vizsgált területen (szociális szorongás zavar, szorongás és a depresszió tünetei) közvetlenül a terápia befejezése után, és ez a hatás megmaradt hosszú távon is (átlagosan 4.6 évvel a terápia lezárása után). A szociális szorongás szintjében mért változás szignifikáns maradt a depresszió és szorongás hatásának kontrollálása mellett is. A három tünetcsoport közül a legnagyobb mértékű klinikailag szignifikáns változást a depreszió szintjében tapasztalták, ami azt jelzi, hogy a szociális szorongással együttjáró (nem súlyos) depresszió tüneteinek enyhítésére is hatékony módszer a csoportos kognitív viselkedésterápia.
Nem találtak viszont szignifikáns kapcsolatot aközött, 1) milyen mértékben változtak a személy tünetei közvetlenül a terápia befejezésése és az egy évnél későbbi mérés között, és aközött, hogy 2) milyen gyakorisággal vett részt a személy utógondozási csoportfoglalkozáson. Ez az eredmény azt jelzi, a páciensek részesültek a terápia jótékony hatásából függetlenül attól, hogy milyen gyakran vettek részt utógondozáson. Feltételezhető, hogy a CBGT terápia hatása azért marad fenn függetlenül az utólagos segítség igénybevételétől, mert a terápiás alkalmak során nagy hangsúlyt fektetnek az ott tanult készségek a mindennapi életbe való átvitelére (arra, hogy a személy maga váljon a „saját terapeutájává”).
Összefoglalásként megállapítható, hogy a csoportos kognitív viselkedésterápia intervenció hatásos hosszú távon a szociális szorongás zavar kezelésére, ez a terápiás forma egy jó alternatíva a tünetek enyhítésére, a szociális szorongás zavar kezelésére.

Korlátok: a kutatás eredményeinek értelmezésekor figyelembe kell venni azt, hogy a terápia hosszú távú hatásának felmérésére az eredeti csoportnak csak kb. 1/3-a vállalkozott, tehát a fent ismertetett eredmények némileg torzulhattak amiatt, hogy a nem-válaszolók esetében fennálló terápiás hatást nem volt lehetséges integrálni a kutatás eredményeibe. Szintén esetlegesen limitáló tényező az, hogy az adatokat önbevallásos formában gyűjtötték az érintett személyektől, ami bár gyakran használt eljárás a kutatásokban, de mégis némi torzításra adhat esélyt.


- Rémálmok gyakorisága és a rémálmok okozta distressz - a traumafókuszált kognitív viselkedésterápia hatékonysága PTSD-ben

Levrier, K., Marchand, A., Belleville, G., Dominic, B. P., & Guay, S. (2016). Nightmare frequency, nightmare distress and the efficiency of trauma-focused cognitive behavioral therapy for post-traumatic stress disorder. Archives of trauma research, 5(3).
Készítette: Somorjai Réka

Az emberek nagy része élete során átél valamilyen kellemetlen, traumatikus eseményt, mint például halálesetet, balesetet, természeti katasztrófát vagy gyászt. Ezekben a megterhelő eseményekben közös, hogy erős szorongást jelentenek az egyén számára. Viszont poszttraumás stressz szindróma (PTSD) csak az érintettek 10-15%-ánál alakul ki. A PTSD erős szorongással és megemelkedett arousal szinttel járó kórkép. A PTSD-ben szenvedők újra meg újra átélik a traumát, gondolatban, hallucinációkban vagy álmok formájában felidézik azt. A trauma áldozatai közül a PTSD kórképpel diagnosztizáltak 71%-ánál gyakori, hogy rémálmok jelentkeznek. Vizsgálatok arra is rámutattak, hogy azoknál a személyeknél, akiknél a traumatikus esemény átélése előtt is tapasztalhatók voltak a rémálmok, nagyobb valószínűséggel jelent meg PTSD a trauma átélése után, illetve gyakoribb volt a depresszió és csökkent az alvási minőség megléte függetlenül az átélt trauma minőségétől. A gyakori rémálmok esetében normál populációban ez az arány kb. 2-5%-ra tehető.
Jelen tanulmány arra kíváncsi, hogy a PTSD-vel diagnosztizáltaknál a kognitív viselkedésterápia (CBT) a PTSD-ben megjelenő tünetek közül melyeket képes csökkenteni vagy befolyásolni.
A PTSD kezelésében a traumafókuszú kognitív viselkedésterápia hatékonysága bizonyított, hiszen hasonlóan a CBT analógiájára, a traumatikus események is kiépíthetnek egy sajátos memória hálózatot, vagy más néven, asszociációs félelmi struktúrát. Ennek egyik eleme a rémálmok, melyeken keresztül a beteg újra meg újra átéli a traumatikus eseményt. A modell alapján, ha a PTSD-t sikeresen kezelik, akkor a rémálmok is megszűnnek. A vizsgálat célja, hogy vajon a poszttraumás stressz szindróma kezdete előtt jelenlévő rémálmok befolyásolják-e a CBT PTSD kezelését és a PTSD tünet-csökkenését, illetve hatásosak-e a CBT egyes elemei a PTSD-t kísérő rémálmok csökkentésében. A trauma fókuszú kognitív viselkedésterápia célja, hogy a traumatikus esemény által létrehozott diszfunkcionális asszociációkat és az úgynevezett „félelmi struktúrát” az imaginációs technika vagy az ún. in vivo ingerelárasztás technika által módosítsa.
Míg az ingerelárasztás technika hatékonysága megkérdőjelezhető, hiszen a kezelés után - habár a rémálmok száma csökkent -, a résztvevők továbbra is beszámoltak rémálmokról és az azok okozta jelentős mértékű szubjektív szenvedésről. Ellentétben a CBT hatékonyságával, amelyet számos vizsgálat igazolt. Hatásai a tünetredukcióban - ahogyan magának a technikának a komponensei is -, nagyon változatosak. Kevés azonban azon tanulmányok száma, melyek a rémálmok előtt és után is mérik a CBT hatékonyságát egy traumatikus kontextusban.

A vizsgálatban 71 fő vett részt. 48%-a a kísérleti személyeknek fizikai sérülést szenvedett, 31%-uk balesetet vagy katasztrófát, 18%-uk halálközeli élményt élt át, míg 3%-uk más egyéb traumát. Átlagosan két évvel ezelőtti traumáról számoltak be. A résztvevőknél egy 20 héten át tartó kognitív viselkedésterápiás eljárást alkalmaztak a vizsgálatvezetők. Összesen öt alkalommal végeztek felméréseket a kísérleti személyeknél: a kezelés megkezdése előtt; a harmadik majd a kilencedik héten; a kezelés után és 6 hónappal a kezelés végeztével. A vizsgálatban résztvevő 71 személynek az alábbi kritériumoknak kellett megfelelnie: (a) 18 és 65 év közötti; (b) felnőttkorban elszenvedett traumát kellett átélnie; (c) a DSM-IV alapján elsődlegesen diagnosztizált PTSD. A kizáró kritériumok pedig: ismételt háborús traumák; alkohol vagy szerfüggőség; szuicid gondolatok; múltbéli vagy pszichotikus epizód; bipoláris zavar vagy mentális retardáció, egyéb személyiségzavar. A vizsgálati személyeknél alkalmazott terápia empirikusan igazolt kognitív viselkedésterápiás alkalmakból állt. Egy alkalom 90 percig tartott, továbbá a teljes kezelés az alábbiak szerint épült fel:
1-3. alkalom: pszichoedukáció a PTSD-ről (tünetek, szorongásmenedzsment, diafragmatikus légzés)
4-9. alkalom: az átélt traumatikus életesemény kognitív átstrukturálása aktív imaginációs technikával
10-20. alkalom: prevenció és relapszusmegelőzés
A terapeuták standardizált intervenciós protokoll mentén haladtak. A terápia kezdetén a kísérleti személyek feladata volt, hogy két kérdőívet, az életeseményeket regisztráló LEC (life events checklist) kérdőívet, illetve a CAPS (clinician-administered PTSD scale) skálát, mely a PTSD tünetek listázására és differenciálására szolgált.

Az eredmények szerint azok, akik rémálmoktól szenvedtek nem profitáltak kevesebbet a terápiából, mint azok, akik szintén PTSD-ben, de rémálmoktól nem. Már az első pszichoedukációs alkalom után szignfikánsan csökkent a rémálmok intenzitása, és ez a csökkenés folyamatos volt egészen az ingerelárasztásos alkalmakig, azaz a terápia végéig. 77%-a a rémálmoktól szenvedő betegeknek a CBT után nem tapasztalt többet rémálmokat. A distressz már az első alkalom után csökkent. Miller és DiPilato kimutatták, hogy a progresszív izomrelaxációs technika hatékonyan csökkenti az idiopátiás rémálmok gyakoriságát és intenzitását. Jelen tanulmányban is azt találták, hogy az izomfeszülés és a rémálmok egyszerre jelentkeznek és a diafragmatikus légzőgyakorlatok segítik csökkenteni a stressz okozta arousalt. Végül az elárasztásos terápia (imaginációs és valós) segít megváltoztatni a beteg percepcióját az adott korábbi traumatikus eseményről. A vélt kontroll miatt segített csökkenteni a szorongásos tüneteket. Ugyanakkor a betegek 23%-a a kezelés után is tapasztalt rémálmokat. Az egyik magyarázat, hogy a rémálmok arra késztetik az egyéneket, hogy megtanulják elkerülni azokat, ezért sokan elkerülő viselkedéseket vezetnek be, például kitolják az alvási időt. Ezek az elkerülő viselkedések a rémálmok elkerülése érdekében nem kaptak külön hangsúlyt az alkalmazott traumafókuszú kognitív viselkedésterápiában, vagyis nem változtatták meg őket a terápia során, amely fenntarthatta a rémálmok további megjelenését a pácienseknél.

CBT alapú relaxáció alkalmazása érzelmi evés csökkentésére

Manzoni, G. M., Pagnini, F., Gorini, A., et al.: Can relaxation training reduce emotional eating in women with obesity? An exploratory study with 3 months follow-up. J. Am. Diet. Assoc., 2009, 109(8), 1427–1432.
Készítette: Sohajda Dóra

Az elhízás prevalenciája drámai mértékben növekszik világszerte. Az elhízással kapcsolatos intervenciók hagyományosan szinte kizárólag az energiafelvétel csökkentését és a fizikai aktivitásra fordított idő emelését célozzák. Ugyan az energiabevitel csökkentése általában valóban szükséges a túlsúly csökkentéséhez, de a fogyás fenntartása nem olyan egyszerű, ennek érdekében az elhízás kialakulásában szerepet játszó további alternatív tényezők feltárása szükséges. Számos cikk számol be arról, hogy az elhízott személyeknél az evés gyakran negatív hangulat hatására, vagy a stresszre adott válaszként jelenik meg. Az evéssel érik el az érzelmi megkönnyebbülést, így kialakítva egy maladaptív megküzdési formát. Kutatások igazolják, hogy azoknál a túlsúlyos pácienseknél, akiknél sikerül csökkenteni az érzelmi evést, nagyobb valószínűséggel lesz sikeres a súlycsökkentést célzó intervenció.
A továbbiakban részletezni kívánt kutatás egy feltáró, randomizált, kontroll csoportos vizsgálat, melynek célja különböző CBT alapú relaxációs technikák hatékonyságának mérése az emocionális táplálkozási magatartásra irányuló intervenciók során.
Az olaszországi vizsgálatban egy kórházi súlycsökkentő kezelésben érzelmi evésre hajlamos női páciensei vettek részt (n = 36, BMI≥30, az életkor terjedelme: 18–60 év). A beválogatási kritériumok között az WHO elhízás definíciója alapján meghatározott BMI étéket vették alapul, az emocionális evés feltételét pedig az Emotional Overeating Questionnaire (EOQ) kérdőívvel szűrték. 
A többkomponensű kezelés 4 hétig tartott, alacsony kalóriatartalmú diétát, testgyakorlást, csoportos táplálkozásismeretet és heti egy alkalommal 45 perces egyéni kognitív viselkedésterápiás konzultációt foglalt magában. A résztvevők egyharmada ezenfelül nem kapott további kezelést (kontrollcsoport), kétharmaduk (intervenciós csoport) viszont három héten keresztül, heti négy alkalommal, hangfelvétellel vezérelt relaxációs tréningben is részesült (progresszív izomrelaxáció, alkalmazott relaxáció), két kísérleti feltételben (virtuális valóság vs. imagináció). A két kísérleti csoport annyiban különbözött, hogy a virtuális valóság csoportban a relaxáció során a hanganyag egy pihentető képi környezettel együtt került bemutatásra. Ezek a páciensek hegyi tájképet láthattak, a relaxáció során az instrukciók arra vonatkoztak, hogy sétálják körül ezt a helyet, figyeljék meg a természetet, és pihenjenek (az imagináció csoportban is erre vonatkozott a képzeleti feladat).
Az intervenció hatékonyságát Beck Depresszió Kérdőívvel, STAI állapot- és vonásszorongás kérdőívvel és a korábban már említett érzelmi evést mérő (EOQ) kérdőívvel mérték. A kérdőíveket az egy hónapos intervenció elején, végén majd az intervenciót követő 3. hónap után vették fel.
Az eredmények szerint a negyedik hónap végén az érzelmi evésre való hajlam mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan csökkent, míg a kontrollcsoportban nem változott. A szorongás csak a virtuális valóság csoportban csökkent szignifikánsan. A depresszió mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan csökkent, a kontrollcsoportban nem változott. Az evés kontrollálásában észlelt énhatékonyság mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan nőtt, míg a kontrollcsoportban nem változott. Végül a testtömeg mindhárom csoportban szignifikánsan csökkent.
Úgy tűnik tehát, hogy az érzelmi evés mérséklésében a kiegészítő relaxációs terápia hatékonynak bizonyult.

Vajon pánikzavar esetében az internet-alapú kognitív viselkedésterápia ugyanolyan hatékony, mint a szemtől szemben zajló CBT?

Kiropoulos, L. A., Klein, B., Austin, D. W., Gilson, K., Pier, C., Mitchell, J., & Ciechomski, L. (2008). Is internet-based CBT for panic disorder and agoraphobia as effective as face-to-face CBT? Journal of Anxiety Disorders, 22(8), 1273–1284.doi:10.1016/j.janxdis.2008.01.008
Készítette: Pintér Anikó

Kiropoulos és munkatársai (2008) kutatásukban a Panic Online internet alapú kognitív viselkedésterápiás módszer hatékonyságát hasonlították össze a hagyományos, szemtől-szemben történő kognitív viselkedésterápia hatékonyságával olyan betegeken, akik pánikzavarral, illetve agorafóbiával küzdenek.
A pánikzavar a kiszámíthatatlan és látszólag spontán pánikrohamok előfordulásától való krónikus félelemként is leírható betegség. Számos nyugati országban végzett felmérések szerint a pánikzavar incidenciája 2,2 és 5% között van, az alapellátásban részesülő betegek körében pedig körülbelül 8%. A kórkép gyógyítására legszélesebb körben alkalmazott terápiás módszer a kognitív viselkedésterápia (CBT). A terápiák során cél a beteg megfelelő edukálása, az önellenőrzés, a tünetek és a félelmetes helyzetek ellenőrzött expozíciója. Ezen kívül a módszer fontos része a tünetek okainak és következményeinek újraértelmezése kognitív terápiás elemek segítségével. Számos klinikai vizsgálat eredményei alátámasztották, hogy a kognitív viselkedésterápiás elveken alapuló többelemes pánikkezelési protokollok segítségével akár 75–95% -os gyógyulást érhetnek el a betegeknél. A CBT jól bevált kezelés pánikzavarra (agorafóbiával, vagy anélkül), különösen akkor, ha speciális kezelési kézikönyvek alapján végzik azt (pl.: Barlow és Craske (2000) „A szorongás és a pánik feletti hatalom” munkafüzetei). Azonban a terápia legmagasabb hatékonyságának eléréséhez legalább 12-15 szemtől szembeni terápiás órára van szükség, ami számos problémát vet fel; magas költségek, hosszas várólisták, időpontegyeztetési problémák. Ezekre szolgálhat megoldásként a Panic Online internet alapú CBT-s módszere.
Kiropoulos és munkatársai (2008) a fent említett, és a hagyományos módszert hasonlították össze tanulmányukban, melyhez 86 DSM-IV alapján diagnosztizált beteget osztottak két csoportba; 46 résztvevőt a PO online módszerével, 40 személyt pedig klasszikus CBT-s módszerrel kezeltek 12 hétig. A terápiák előtt számos kérdőívet vettek fel a résztvevőkkel (pl.: Depresszió, Szorongás és Stressz Skála, Pánikzavar Súlyossága Skála, Agorafóbiás Kogníciók Skála), melyeket megismételtek a 12 hét elteltével is.
A statisztikai próbák eredményei, melyekkel többek között a terápiák hatékonyságát, a páciensek elégedettségét, és a pánikmentes funkcionálást vizsgálták, alátámasztják a felvetést, mi szerint a Panic Online internetes módszer ugyanolyan hatékony, mint a klasszikus, szemtől-szemben zajló CBT. Mindkét kezelési mód csökkenti a pánikbetegség és az agorafóbia súlyosságát (melyet az ADIS-IV-el és a PDSS-el mértek). Továbbá a módszerek hasonlóan csökkentették a pánikrohamok sűrűségét, a depressziót, szorongást és stresszszintet, valamint egyaránt növelték az életminőség szintjét minden aspektusból. A résztvevők mindkét kezelési módszert egyformán hitelesnek és kielégítőnek találták. A szemtől-szembeni CBT kezelési csoport résztvevői nagyobb elégedettségről számoltak be a terapeutájukkal való kommunikációról, azonban a Panic Online módszerének esetében a kezelés jóval kevesebb időt vesz igénybe. A kutatás rámutat, hogy az internetalapú kezelések, mint például a PO, potenciálisan segíthetnek a hozzáférhetőségi problémák leküzdésében a pánikzavar kezelésében.

Hatékony-e a dialektikus viselkedésterápia az önsértő viselkedés csökkentésében és az öngyilkosság megelőzésében?

DeCou, C. R., Comtois, K. A., & Landes, S. J. (2019). Dialectical behavior therapy is effective for the treatment of suicidal behavior: a meta-analysis. Behavior therapy, 50(1), 60-72.
Készítette: Nagy Vivien

Az önsértő viselkedés és az öngyilkosság megelőzésének egyik terápiás módszere a dialektikus viselkedés terápia (DBT). Ezen módszer azt feltételezi, hogy az ilyen viselkedés mögött pervazív érzelem szabályozási zavar áll, ami által a személy impulzív és maladaptív viselkedést alakít ki, jelen esetben ez lehet önsértés, vagy öngyilkossági kísérlet.
A terápia 3 elemből tevődik össze: személyes terápiás ülés, csoportos készségfejlesztő ülések, illetve a terapeuta folyamatos elérhetősége telefonon vagy e-mailen keresztül. Ezeknek az alkalmaknak a sorrendje vagy gyakorisága a kliens saját igényéhez van szabva. A terápia elsődleges célkitűzése az életveszélyt okozó viselkedés csökkentése, ezután a kliens együttműködésének és adherenciájának erősítése. Ezen kívül a terápia célja még, hogy a kliens más életminőséget rontó viselkedéseit (addikció, munkanélküliség, kapcsolati konfliktusok) megváltoztassa, és javuljon a szubjektív életminősége. Végül a terápia fókuszt helyez még a készségfejlesztő csoporton elsajátított szkillek megfelelő használatára, hogy azokat a kliens sikeresen tudja alkalmazni stresszesebb, megterhelőbb időszakokban is, és ne essen vissza az önsértő magatartásba. A terápia átlagosan egy éven keresztül tart.

Jelen tanulmány célja az volt, hogy az összegyűjtött randomizált kontrollált vizsgálatokat összevesse, és megvizsgálja, hogy a DBT a valóságban tényleg hatékonyabb-e az általános kezeléstől. Fontos, hogy ebbe az összehasonlításba csak olyan publikációk kerülhettek be, amelyeknek kísérleti elrendezése volt. Ez biztosítja, hogy az adatokat megbízhatóan össze lehessen hasonlítani. A keresés során összesen 18 tanulmány találtak, amik megfelelnek a kritériumoknak. Ezek a populáció életkorát tekintve nagyon széleskörűek voltak, van olyan tanulmány is ami 18 éven aluliakat vizsgált és van, ami 18-70 évig vizsgálta a betegeket. Emellett volt olyan tanulmány, ami éppen kórházi ellátásban részesülő betegeket, míg más tanulmányok ambuláns ellátásban részesülő betegeket vizsgált. A DBT terápia a vizsgált tanulmányokban átlagosan 6-12 hónapig tartott. A kontroll feltételben vagy általános kezelést kaptak a betegek, ami legtöbbször szupportív, dinamikus szemléletű terápia volt, vagy várólistát alkalmaztak. A vizsgálatokat három kérdés mentén hasonlították össze: 1.) volt-e öngyilkossági kísérlet, vagy volt-e önsértő viselkedés, 2.) a betegek igénybe vettek-e krízisintervenciós segítséget, 3.) voltak-e, vagy milyen mértékben voltak öngyilkossággal kapcsolatos gondolataik.

Az eredmények azt mutatják, hogy a DBT szignifikánsan hatékonyabb volt a kontroll feltétellel szemben az összesített eredményben. Tehát a klienseknek kevesebb öngyilkossági kísérletük vagy önsértésük volt, valamint kórházi ellátást, vagy krízisintervenciót kevesebben vettek igénybe. Egyedül a 3. pontban nem mutatkozott szignifikáns eredmény. Tehát azoknak a betegeknek, akik DBT terápiában vettek részt nem csökkentek szignifikánsan az öngyilkossággal vagy a halállal kapcsolatos gondolataik a kontroll csoporthoz képest. Feltehető, hogy a DBT viselkedéses szinten hatékonyan működik (1. és 2. pont) viszont kognitív szinten nem olyan hatásos. Ez egy fontos szempont, hogy a későbbiekben a DBT alkalmazásánál ezt figyelembe vehessük, és más kiegészítő kezelést is alkalmazhatunk. Vagy akár a DBT kiegészítéseként egy új kognitív szempontú modul is kifejlesztésre kerülhet a jövőben.

Összességében a tanulmány jól mutatja, hogy a DBT sok tekintetben hatékonyabb kezelési módszer az öngyilkosság és az önsértő viselkedés megelőzésében, mint az általánosan alkalmazott terápiák. Fontos előnye még, hogy viszonylag rövid ideig tart, és vannak benne csoportos modulok, amik a teljesen egyéni terápiákhoz képest sokkal költséghatékonyabbak.

Kedves Látogató! Ez a blog az ELTE pszichológia szakos hallgatóinak munkáit tartalmazza.

Dialektikus viselkedésterápia borderline személyiségzavarral és antiszociális viselkedéssel küzdő férfiak számára: egy klinikai vizsgálat

Wetterborg, D., Dehlbom, P., Långström, N., Andersson, G., Fruzzetti, A. E., Enebrink, P. (2018). Dialectical behavior therapy for men with ...