Készítette: Bella Nóra és Birtók Orsolya
Bevezetés
A dialektikus viselkedésterápia (DBT) a szuicid veszély elhárításának empirikusan bizonyított módja borderline személyiségzavarral élő betegek esetében. Ugyanakkor a standard DBT több komponensből álló módszer, amely egyaránt tartalmaz egyéni terápiát, készségfejlesztést, telefonos coachingot, és terápiás konzultáns csapat igénybevételét. A gyakorlatban ezek az elemek az erőforrások korlátozottsága miatt gyakran szétdarabolódnak, és csak egy-egy kerül felhasználásra. Kevéssé egyértelmű azonban, mely elemek az igazán szükségesek a pozitív eredményhez. Jelen kutatás célja az volt, hogy a készségfejlesztés komponens fontosságát felmérje a DBT szempontjából. Ehhez három csoportba sorolták a résztvevőket, akik különböző kezelést kaptak: 1) csak készségfejlesztés és manualizált esetmenedzsment (DBT-S), 2) csak egyéni terápia és szupportív csoportaktivitások (DBT-I), 3) készségfejlesztés és egyéni terápia együtt (standard DBT). Hipotézisük szerint a standard DBT hatékonyabb a szuicid viselkedés és önsértő magatartás csökkentésében, illetve a depresszió, szorongás, kezelésből való kiesés és hospitalizálódás csökkentésében, mint a készségfejlesztésre fókuszáló DBT-S vagy az egyéni terápiát kiemelő DBT-I, míg utóbbi kettő között nem jósoltak különbséget.
Módszer
A kérdés felderítésére randomizált kontrollált vizsgálatot alkalmaztak, mely során egy év kezelés és egy év utánkövetés volt a protokoll. Összesen 99 nő vett részt a kutatásban, akik borderline személyiségzavarral élnek, és az elmúlt öt évben legalább két szuicid kísérletük vagy nem-szuicidális önsértésük (NSSI) volt, az elmúlt 8 hétben egy NSSI vagy szuicid kísérletük volt, és az elmúlt egy évben volt szuicid kísérletük. A résztvevőket randomizáltan sorolták az egyes kísérleti csoportokba. Mérőeszközként a Suicide Attemt Self-injury Interview, a Suicidal Behaviors Questionnaire, Reasons for Living Inventory, Treatment History Interview, Hamilton Rating Scale for Depression, és a Hamilton Rating Scale for Anxiety szolgáltak. Az eredményeket vak elrendezésben értékelték a szuicid kísérletek és NSSI epizódok gyakoriságának és súlyosságának függvényében.
Eredmények
Minden kezelési feltétel csökkentette a szuicid kísérletek és ideációk gyakoriságát és súlyosságát, illetve növelte az ellátóhelyek szuicidum miatti igénybevételét. A csak egyéni terápiát alkalmazó feltételhez viszonyítva azok a csoportok, ahol készségfejlesztés is történt, jelentősebb javulást mutattak az NSSI és a depresszió tüneteinek mérséklésében a kezelési év során. A standard csoportban a szorongás is szignifikáns javulást mutatott, míg a csak egyéni terápiás csoportban nem. Továbbá a standard csoportban a lemorzsolódás is alacsonyabb volt és a sürgősségi ellátó központok igénybevétele is csökkent. Összességében a DBT-I csoport depresszió és szorongás mutatói nem javultak akkora mértékben a kezelési évben, mint a másik két csoporté, de az utánkövetés során ez a csoport is felzárkózott.
Konklúzió
Több dialektikus viselkedésterápiás módszer is hasznos lehet a szuicid rizikó és az NSSI epizódok csökkentésére. Azok az intervenciók, amelyek készségfejlesztést is alkalmaznak, hatékonyabbak az NSSI csökkentésében, mint az anélküli intervenciók. A készségfejlesztésben részesülő NSSI páciensek depresszió és szorongás mutatói gyorsabban javultak. Standard DBT esetén jobb mutatókat állapítottak meg a lemorzsolódásban, az NSSI gyakoriságban és a sürgősségi ellátás igénybevételében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése