- Rémálmok gyakorisága és a rémálmok okozta distressz - a traumafókuszált kognitív viselkedésterápia hatékonysága PTSD-ben

Levrier, K., Marchand, A., Belleville, G., Dominic, B. P., & Guay, S. (2016). Nightmare frequency, nightmare distress and the efficiency of trauma-focused cognitive behavioral therapy for post-traumatic stress disorder. Archives of trauma research, 5(3).
Készítette: Somorjai Réka

Az emberek nagy része élete során átél valamilyen kellemetlen, traumatikus eseményt, mint például halálesetet, balesetet, természeti katasztrófát vagy gyászt. Ezekben a megterhelő eseményekben közös, hogy erős szorongást jelentenek az egyén számára. Viszont poszttraumás stressz szindróma (PTSD) csak az érintettek 10-15%-ánál alakul ki. A PTSD erős szorongással és megemelkedett arousal szinttel járó kórkép. A PTSD-ben szenvedők újra meg újra átélik a traumát, gondolatban, hallucinációkban vagy álmok formájában felidézik azt. A trauma áldozatai közül a PTSD kórképpel diagnosztizáltak 71%-ánál gyakori, hogy rémálmok jelentkeznek. Vizsgálatok arra is rámutattak, hogy azoknál a személyeknél, akiknél a traumatikus esemény átélése előtt is tapasztalhatók voltak a rémálmok, nagyobb valószínűséggel jelent meg PTSD a trauma átélése után, illetve gyakoribb volt a depresszió és csökkent az alvási minőség megléte függetlenül az átélt trauma minőségétől. A gyakori rémálmok esetében normál populációban ez az arány kb. 2-5%-ra tehető.
Jelen tanulmány arra kíváncsi, hogy a PTSD-vel diagnosztizáltaknál a kognitív viselkedésterápia (CBT) a PTSD-ben megjelenő tünetek közül melyeket képes csökkenteni vagy befolyásolni.
A PTSD kezelésében a traumafókuszú kognitív viselkedésterápia hatékonysága bizonyított, hiszen hasonlóan a CBT analógiájára, a traumatikus események is kiépíthetnek egy sajátos memória hálózatot, vagy más néven, asszociációs félelmi struktúrát. Ennek egyik eleme a rémálmok, melyeken keresztül a beteg újra meg újra átéli a traumatikus eseményt. A modell alapján, ha a PTSD-t sikeresen kezelik, akkor a rémálmok is megszűnnek. A vizsgálat célja, hogy vajon a poszttraumás stressz szindróma kezdete előtt jelenlévő rémálmok befolyásolják-e a CBT PTSD kezelését és a PTSD tünet-csökkenését, illetve hatásosak-e a CBT egyes elemei a PTSD-t kísérő rémálmok csökkentésében. A trauma fókuszú kognitív viselkedésterápia célja, hogy a traumatikus esemény által létrehozott diszfunkcionális asszociációkat és az úgynevezett „félelmi struktúrát” az imaginációs technika vagy az ún. in vivo ingerelárasztás technika által módosítsa.
Míg az ingerelárasztás technika hatékonysága megkérdőjelezhető, hiszen a kezelés után - habár a rémálmok száma csökkent -, a résztvevők továbbra is beszámoltak rémálmokról és az azok okozta jelentős mértékű szubjektív szenvedésről. Ellentétben a CBT hatékonyságával, amelyet számos vizsgálat igazolt. Hatásai a tünetredukcióban - ahogyan magának a technikának a komponensei is -, nagyon változatosak. Kevés azonban azon tanulmányok száma, melyek a rémálmok előtt és után is mérik a CBT hatékonyságát egy traumatikus kontextusban.

A vizsgálatban 71 fő vett részt. 48%-a a kísérleti személyeknek fizikai sérülést szenvedett, 31%-uk balesetet vagy katasztrófát, 18%-uk halálközeli élményt élt át, míg 3%-uk más egyéb traumát. Átlagosan két évvel ezelőtti traumáról számoltak be. A résztvevőknél egy 20 héten át tartó kognitív viselkedésterápiás eljárást alkalmaztak a vizsgálatvezetők. Összesen öt alkalommal végeztek felméréseket a kísérleti személyeknél: a kezelés megkezdése előtt; a harmadik majd a kilencedik héten; a kezelés után és 6 hónappal a kezelés végeztével. A vizsgálatban résztvevő 71 személynek az alábbi kritériumoknak kellett megfelelnie: (a) 18 és 65 év közötti; (b) felnőttkorban elszenvedett traumát kellett átélnie; (c) a DSM-IV alapján elsődlegesen diagnosztizált PTSD. A kizáró kritériumok pedig: ismételt háborús traumák; alkohol vagy szerfüggőség; szuicid gondolatok; múltbéli vagy pszichotikus epizód; bipoláris zavar vagy mentális retardáció, egyéb személyiségzavar. A vizsgálati személyeknél alkalmazott terápia empirikusan igazolt kognitív viselkedésterápiás alkalmakból állt. Egy alkalom 90 percig tartott, továbbá a teljes kezelés az alábbiak szerint épült fel:
• 1-3. alkalom: pszichoedukáció a PTSD-ről (tünetek, szorongásmenedzsment, diafragmatikus légzés)
• 4-9. alkalom: az átélt traumatikus életesemény kognitív átstrukturálása aktív imaginációs technikával
• 10-20. alkalom: prevenció és relapszusmegelőzés
A terapeuták standardizált intervenciós protokoll mentén haladtak. A terápia kezdetén a kísérleti személyek feladata volt, hogy két kérdőívet, az életeseményeket regisztráló LEC (life events checklist) kérdőívet, illetve a CAPS (clinician-administered PTSD scale) skálát, mely a PTSD tünetek listázására és differenciálására szolgált.

Az eredmények szerint azok, akik rémálmoktól szenvedtek nem profitáltak kevesebbet a terápiából, mint azok, akik szintén PTSD-ben, de rémálmoktól nem. Már az első pszichoedukációs alkalom után szignfikánsan csökkent a rémálmok intenzitása, és ez a csökkenés folyamatos volt egészen az ingerelárasztásos alkalmakig, azaz a terápia végéig. 77%-a a rémálmoktól szenvedő betegeknek a CBT után nem tapasztalt többet rémálmokat. A distressz már az első alkalom után csökkent. Miller és DiPilato kimutatták, hogy a progresszív izomrelaxációs technika hatékonyan csökkenti az idiopátiás rémálmok gyakoriságát és intenzitását. Jelen tanulmányban is azt találták, hogy az izomfeszülés és a rémálmok egyszerre jelentkeznek és a diafragmatikus légzőgyakorlatok segítik csökkenteni a stressz okozta arousalt. Végül az elárasztásos terápia (imaginációs és valós) segít megváltoztatni a beteg percepcióját az adott korábbi traumatikus eseményről. A vélt kontroll miatt segített csökkenteni a szorongásos tüneteket. Ugyanakkor a betegek 23%-a a kezelés után is tapasztalt rémálmokat. Az egyik magyarázat, hogy a rémálmok arra késztetik az egyéneket, hogy megtanulják elkerülni azokat, ezért sokan elkerülő viselkedéseket vezetnek be, például kitolják az alvási időt. Ezek az elkerülő viselkedések a rémálmok elkerülése érdekében nem kaptak külön hangsúlyt az alkalmazott traumafókuszú kognitív viselkedésterápiában, vagyis nem változtatták meg őket a terápia során, amely fenntarthatta a rémálmok további megjelenését a pácienseknél.

CBT alapú relaxáció alkalmazása érzelmi evés csökkentésére

Manzoni, G. M., Pagnini, F., Gorini, A., et al.: Can relaxation training reduce emotional eating in women with obesity? An exploratory study with 3 months follow-up. J. Am. Diet. Assoc., 2009, 109(8), 1427–1432.
Készítette: Sohajda Dóra

Az elhízás prevalenciája drámai mértékben növekszik világszerte. Az elhízással kapcsolatos intervenciók hagyományosan szinte kizárólag az energiafelvétel csökkentését és a fizikai aktivitásra fordított idő emelését célozzák. Ugyan az energiabevitel csökkentése általában valóban szükséges a túlsúly csökkentéséhez, de a fogyás fenntartása nem olyan egyszerű, ennek érdekében az elhízás kialakulásában szerepet játszó további alternatív tényezők feltárása szükséges. Számos cikk számol be arról, hogy az elhízott személyeknél az evés gyakran negatív hangulat hatására, vagy a stresszre adott válaszként jelenik meg. Az evéssel érik el az érzelmi megkönnyebbülést, így kialakítva egy maladaptív megküzdési formát. Kutatások igazolják, hogy azoknál a túlsúlyos pácienseknél, akiknél sikerül csökkenteni az érzelmi evést, nagyobb valószínűséggel lesz sikeres a súlycsökkentést célzó intervenció.
A továbbiakban részletezni kívánt kutatás egy feltáró, randomizált, kontroll csoportos vizsgálat, melynek célja különböző CBT alapú relaxációs technikák hatékonyságának mérése az emocionális táplálkozási magatartásra irányuló intervenciók során.
Az olaszországi vizsgálatban egy kórházi súlycsökkentő kezelésben érzelmi evésre hajlamos női páciensei vettek részt (n = 36, BMI≥30, az életkor terjedelme: 18–60 év). A beválogatási kritériumok között az WHO elhízás definíciója alapján meghatározott BMI étéket vették alapul, az emocionális evés feltételét pedig az Emotional Overeating Questionnaire (EOQ) kérdőívvel szűrték. 
A többkomponensű kezelés 4 hétig tartott, alacsony kalóriatartalmú diétát, testgyakorlást, csoportos táplálkozásismeretet és heti egy alkalommal 45 perces egyéni kognitív viselkedésterápiás konzultációt foglalt magában. A résztvevők egyharmada ezenfelül nem kapott további kezelést (kontrollcsoport), kétharmaduk (intervenciós csoport) viszont három héten keresztül, heti négy alkalommal, hangfelvétellel vezérelt relaxációs tréningben is részesült (progresszív izomrelaxáció, alkalmazott relaxáció), két kísérleti feltételben (virtuális valóság vs. imagináció). A két kísérleti csoport annyiban különbözött, hogy a virtuális valóság csoportban a relaxáció során a hanganyag egy pihentető képi környezettel együtt került bemutatásra. Ezek a páciensek hegyi tájképet láthattak, a relaxáció során az instrukciók arra vonatkoztak, hogy sétálják körül ezt a helyet, figyeljék meg a természetet, és pihenjenek (az imagináció csoportban is erre vonatkozott a képzeleti feladat).
Az intervenció hatékonyságát Beck Depresszió Kérdőívvel, STAI állapot- és vonásszorongás kérdőívvel és a korábban már említett érzelmi evést mérő (EOQ) kérdőívvel mérték. A kérdőíveket az egy hónapos intervenció elején, végén majd az intervenciót követő 3. hónap után vették fel.
Az eredmények szerint a negyedik hónap végén az érzelmi evésre való hajlam mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan csökkent, míg a kontrollcsoportban nem változott. A szorongás csak a virtuális valóság csoportban csökkent szignifikánsan. A depresszió mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan csökkent, a kontrollcsoportban nem változott. Az evés kontrollálásában észlelt énhatékonyság mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan nőtt, míg a kontrollcsoportban nem változott. Végül a testtömeg mindhárom csoportban szignifikánsan csökkent.
Úgy tűnik tehát, hogy az érzelmi evés mérséklésében a kiegészítő relaxációs terápia hatékonynak bizonyult.

Vajon pánikzavar esetében az internet-alapú kognitív viselkedésterápia ugyanolyan hatékony, mint a szemtől szemben zajló CBT?

Kiropoulos, L. A., Klein, B., Austin, D. W., Gilson, K., Pier, C., Mitchell, J., & Ciechomski, L. (2008). Is internet-based CBT for panic disorder and agoraphobia as effective as face-to-face CBT? Journal of Anxiety Disorders, 22(8), 1273–1284.doi:10.1016/j.janxdis.2008.01.008
Készítette: Pintér Anikó

Kiropoulos és munkatársai (2008) kutatásukban a Panic Online internet alapú kognitív viselkedésterápiás módszer hatékonyságát hasonlították össze a hagyományos, szemtől-szemben történő kognitív viselkedésterápia hatékonyságával olyan betegeken, akik pánikzavarral, illetve agorafóbiával küzdenek.
A pánikzavar a kiszámíthatatlan és látszólag spontán pánikrohamok előfordulásától való krónikus félelemként is leírható betegség. Számos nyugati országban végzett felmérések szerint a pánikzavar incidenciája 2,2 és 5% között van, az alapellátásban részesülő betegek körében pedig körülbelül 8%. A kórkép gyógyítására legszélesebb körben alkalmazott terápiás módszer a kognitív viselkedésterápia (CBT). A terápiák során cél a beteg megfelelő edukálása, az önellenőrzés, a tünetek és a félelmetes helyzetek ellenőrzött expozíciója. Ezen kívül a módszer fontos része a tünetek okainak és következményeinek újraértelmezése kognitív terápiás elemek segítségével. Számos klinikai vizsgálat eredményei alátámasztották, hogy a kognitív viselkedésterápiás elveken alapuló többelemes pánikkezelési protokollok segítségével akár 75–95% -os gyógyulást érhetnek el a betegeknél. A CBT jól bevált kezelés pánikzavarra (agorafóbiával, vagy anélkül), különösen akkor, ha speciális kezelési kézikönyvek alapján végzik azt (pl.: Barlow és Craske (2000) „A szorongás és a pánik feletti hatalom” munkafüzetei). Azonban a terápia legmagasabb hatékonyságának eléréséhez legalább 12-15 szemtől szembeni terápiás órára van szükség, ami számos problémát vet fel; magas költségek, hosszas várólisták, időpontegyeztetési problémák. Ezekre szolgálhat megoldásként a Panic Online internet alapú CBT-s módszere.
Kiropoulos és munkatársai (2008) a fent említett, és a hagyományos módszert hasonlították össze tanulmányukban, melyhez 86 DSM-IV alapján diagnosztizált beteget osztottak két csoportba; 46 résztvevőt a PO online módszerével, 40 személyt pedig klasszikus CBT-s módszerrel kezeltek 12 hétig. A terápiák előtt számos kérdőívet vettek fel a résztvevőkkel (pl.: Depresszió, Szorongás és Stressz Skála, Pánikzavar Súlyossága Skála, Agorafóbiás Kogníciók Skála), melyeket megismételtek a 12 hét elteltével is.
A statisztikai próbák eredményei, melyekkel többek között a terápiák hatékonyságát, a páciensek elégedettségét, és a pánikmentes funkcionálást vizsgálták, alátámasztják a felvetést, mi szerint a Panic Online internetes módszer ugyanolyan hatékony, mint a klasszikus, szemtől-szemben zajló CBT. Mindkét kezelési mód csökkenti a pánikbetegség és az agorafóbia súlyosságát (melyet az ADIS-IV-el és a PDSS-el mértek). Továbbá a módszerek hasonlóan csökkentették a pánikrohamok sűrűségét, a depressziót, szorongást és stresszszintet, valamint egyaránt növelték az életminőség szintjét minden aspektusból. A résztvevők mindkét kezelési módszert egyformán hitelesnek és kielégítőnek találták. A szemtől-szembeni CBT kezelési csoport résztvevői nagyobb elégedettségről számoltak be a terapeutájukkal való kommunikációról, azonban a Panic Online módszerének esetében a kezelés jóval kevesebb időt vesz igénybe. A kutatás rámutat, hogy az internetalapú kezelések, mint például a PO, potenciálisan segíthetnek a hozzáférhetőségi problémák leküzdésében a pánikzavar kezelésében.

Hatékony-e a dialektikus viselkedésterápia az önsértő viselkedés csökkentésében és az öngyilkosság megelőzésében?

DeCou, C. R., Comtois, K. A., & Landes, S. J. (2019). Dialectical behavior therapy is effective for the treatment of suicidal behavior: a meta-analysis. Behavior therapy, 50(1), 60-72.
Készítette: Nagy Vivien

Az önsértő viselkedés és az öngyilkosság megelőzésének egyik terápiás módszere a dialektikus viselkedés terápia (DBT). Ezen módszer azt feltételezi, hogy az ilyen viselkedés mögött pervazív érzelem szabályozási zavar áll, ami által a személy impulzív és maladaptív viselkedést alakít ki, jelen esetben ez lehet önsértés, vagy öngyilkossági kísérlet.
A terápia 3 elemből tevődik össze: személyes terápiás ülés, csoportos készségfejlesztő ülések, illetve a terapeuta folyamatos elérhetősége telefonon vagy e-mailen keresztül. Ezeknek az alkalmaknak a sorrendje vagy gyakorisága a kliens saját igényéhez van szabva. A terápia elsődleges célkitűzése az életveszélyt okozó viselkedés csökkentése, ezután a kliens együttműködésének és adherenciájának erősítése. Ezen kívül a terápia célja még, hogy a kliens más életminőséget rontó viselkedéseit (addikció, munkanélküliség, kapcsolati konfliktusok) megváltoztassa, és javuljon a szubjektív életminősége. Végül a terápia fókuszt helyez még a készségfejlesztő csoporton elsajátított szkillek megfelelő használatára, hogy azokat a kliens sikeresen tudja alkalmazni stresszesebb, megterhelőbb időszakokban is, és ne essen vissza az önsértő magatartásba. A terápia átlagosan egy éven keresztül tart.

Jelen tanulmány célja az volt, hogy az összegyűjtött randomizált kontrollált vizsgálatokat összevesse, és megvizsgálja, hogy a DBT a valóságban tényleg hatékonyabb-e az általános kezeléstől. Fontos, hogy ebbe az összehasonlításba csak olyan publikációk kerülhettek be, amelyeknek kísérleti elrendezése volt. Ez biztosítja, hogy az adatokat megbízhatóan össze lehessen hasonlítani. A keresés során összesen 18 tanulmány találtak, amik megfelelnek a kritériumoknak. Ezek a populáció életkorát tekintve nagyon széleskörűek voltak, van olyan tanulmány is ami 18 éven aluliakat vizsgált és van, ami 18-70 évig vizsgálta a betegeket. Emellett volt olyan tanulmány, ami éppen kórházi ellátásban részesülő betegeket, míg más tanulmányok ambuláns ellátásban részesülő betegeket vizsgált. A DBT terápia a vizsgált tanulmányokban átlagosan 6-12 hónapig tartott. A kontroll feltételben vagy általános kezelést kaptak a betegek, ami legtöbbször szupportív, dinamikus szemléletű terápia volt, vagy várólistát alkalmaztak. A vizsgálatokat három kérdés mentén hasonlították össze: 1.) volt-e öngyilkossági kísérlet, vagy volt-e önsértő viselkedés, 2.) a betegek igénybe vettek-e krízisintervenciós segítséget, 3.) voltak-e, vagy milyen mértékben voltak öngyilkossággal kapcsolatos gondolataik.

Az eredmények azt mutatják, hogy a DBT szignifikánsan hatékonyabb volt a kontroll feltétellel szemben az összesített eredményben. Tehát a klienseknek kevesebb öngyilkossági kísérletük vagy önsértésük volt, valamint kórházi ellátást, vagy krízisintervenciót kevesebben vettek igénybe. Egyedül a 3. pontban nem mutatkozott szignifikáns eredmény. Tehát azoknak a betegeknek, akik DBT terápiában vettek részt nem csökkentek szignifikánsan az öngyilkossággal vagy a halállal kapcsolatos gondolataik a kontroll csoporthoz képest. Feltehető, hogy a DBT viselkedéses szinten hatékonyan működik (1. és 2. pont) viszont kognitív szinten nem olyan hatásos. Ez egy fontos szempont, hogy a későbbiekben a DBT alkalmazásánál ezt figyelembe vehessük, és más kiegészítő kezelést is alkalmazhatunk. Vagy akár a DBT kiegészítéseként egy új kognitív szempontú modul is kifejlesztésre kerülhet a jövőben.

Összességében a tanulmány jól mutatja, hogy a DBT sok tekintetben hatékonyabb kezelési módszer az öngyilkosság és az önsértő viselkedés megelőzésében, mint az általánosan alkalmazott terápiák. Fontos előnye még, hogy viszonylag rövid ideig tart, és vannak benne csoportos modulok, amik a teljesen egyéni terápiákhoz képest sokkal költséghatékonyabbak.

Az aerob edzés serkenti a kognitív viselkedésterápia hatásosságát pánikbetegségben

Gaudlitz, K., Plag, J., Dimeo, F., & Ströhle, A. (2015). Aerobic exercise training facilitates the effectiveness of cognitive behavioral therapy in panic disorder. Depression and Anxiety, 32(3): 221-228. doi:10.1002/da.22337
Készítette: Kovács Kristóf

A kognitív viselkedésterápia (CBT) és a gyógyszeres kezelés a két fő terápiás elem pánikbetegségben szenvedőknél. Azonban az ezekkel kapcsolatos szakirodalom ellentmondásos, illetve nem minden beteg érzi ezen kezelési formák előnyeit. Ezért egyre nagyobb szükség van a különböző terápiát kiegészítő módszerekre. A fizikai aktivitás terápiás hatását, illetve terápiát kiegészítő hatását már többen vizsgálták szorongásos zavarok esetében. Több kutatás bizonyítja, hogy a rendszeres testedzés mellett alacsonyabb a prevalenciája az affektív, szorongásos és szerhasználati zavaroknak – azonban ezeket az eredményeket alacsony elemszámú vizsgálatokban állapították meg.
Jelen kutatás célja az volt, hogy megvizsgálják az aerob vagy állóképességi edzés és az alacsony hatású fizikai edzés hatását a kognitív viselkedésterápia (CBT) eredményességére pánikbetegségben (közepes/moderált agorafóbiával vagy anélkül) szenvedőknél. Korábbi pánikbetegeket vizsgáló kutatásokban nem szignifikáns különbséget találtak a gyógyszeres kezelések irányába az aerob edzéssel szemben, illetve a CBT is hatásosabbnak bizonyult az állóképességi edzésnél. Azonban a pszichológiai faktorok tekintetében olyan kiegészítő technikaként használható a fizikai aktivitás, amely csökkenti a szorongásos érzékenységet, segít megszabadulni a negatív gondolatoktól, illetve növeli az önbizalmat és az önhatékonyságot. Ezek mellett biológiai hatásai is vannak a testedzésnek. Azonban az még tisztázatlan, hogy milyen jellegű és intenzitású mozgásformák a leghatásosabbak a pánikbetegeknél.
Negyvenhét beteg kapott CBT kezelést 1 hónapig, amelyet kiegészítettek egy 8 hetes testedzés programmal (heti háromszor 30 perc). A résztvevőket két csoportra osztották, az egyik csoport magas intenzitású testedzést végzett (n=24), a másik csoport egy nagyon alacsony intenzitású tréning programon vett részt (n=23). A két csoport nem tért el szignifikánsan kor, nem, diagnózis, gyógyszerek vagy fizikai állapot tekintetében a kezdeti vizsgálatkor. A CBT terápia heti kétszer 90 perc csoportfoglalkozást és 4 héttel később még egy plusz alkalmat tartalmazott. Magában foglalt pszichoedukációt, stresszkezelést, relaxációt és kognitív újrastrukturálást. Az átadott technikákat házi feladatként kellett otthon gyakorolniuk a részvevőknek. Az aerob edzést végző csoportban a testedzés során 3 km/h órás sebességgel kezdtek a futópadon a résztvevők, a sebességet folyamatosan növelték, az edzés végére az elvárható maximális pulzus 80%-át érték el (amelyet 220 mínusz életkor alapján számoltak ki). Míg a kontroll csoport tagjai ugyanolyan rendszerességgel végeztek főként nyújtó- és jóga gyakorlatok. A Hamilton Szorongás Skála (Ham-A) összpontszáma alapján történt az elsődleges összehasonlítás, emellett a Pánik és Agorafóbia Skála (PAS) (önbevallásos verzió), a Beck Szorongás Skála (BAI), valamint a Hamilton Depresszió Skála (Ham-D) eredményeit is figyelték. Adatelemzés céljából 2 × 3 kovariancia (ANCOVA) analízist végeztek (2 csoport, 3 mérés: a CBT terápia után, a tréning program után és 7 hónapos utánkövetéskor).
A felvett tesztek alapján a CBT terápia egy hónap alatt szignifikáns javulást eredményezett mindkét csoportban. Az aerob edzést végző csoportban a szorongásos tünetek nagyobb mértékben javultak és hosszú távon (7 hónappal később) is tartósabbnak bizonyultak. A fizikai állapottal kapcsolatos változókban nem jelentkezett változás az intervenció hatására, azonban korábbi kutatásokban is hasonlót tapasztaltak: a klinikai tünetekben való javulás nem jár együtt a fizikai állapot javulásával. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy az edzés, amely elegendő intenzitású a fitnesz növeléséhez, kevésbé hatékony a szorongás enyhítésében, míg a szorongó hangulat csökkentését célzó testmozgás alkalmatlan a fizikai állapot/ fitnesz növelésére. Tehát a fizikai testmozgás inkább pszichológiai, mintsem biológiai úton fejti ki hatását.
Összefoglalva, pánikbetegeknél a rendszeres állóképességi edzés kiegészítheti a CBT-t, további előnyökkel járhat a beteg számára. A kutatás rámutat arra, hogy milyen intenzitású edzés eredményezhet előnyöket: a nagyobb intenzitású edzésnek magasabb szorongásoldó hatása van, mint azoknak, amelyek kardiovaszkuláris aktivitás nélkül folynak. A kutatók kiemelik azt is, hogy a rendszeres hosszú távú futás is hasonló előnyökkel járhat.

Kognitív viselkedésterápia a krónikus álmatlanság kezelésében

Trauer, J.M., Qlan, M.Y., Doyle, J.S., Rajaratnam, S.M.W. & Cunnington, D. (2015). Cognitive Behavioral Therapy for Chronic Insomnia, A systematic review and meta-analysis. Annals of Internal Medicine, 163(3),191-204.
Készítette: Hajdu Judit

A krónikus álmatlanság angolszász országokban kb. a felnőttek 5-15%-át érinti és a felnőtt lakosság kb. egyharmada elégedetlen alvásminőségével. A krónikus álmatlanság mind testi, mind mentális betegségekhez társulhat, mint például a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szorongás, depresszió, de társulhat drog- vagy alkoholhasználathoz is. Így fontos a megfelelő kezelése. Elterjedt a gyógyszeres kezelés, azonban ez nem mindig bizonyul hatékonynak, és a legelterjedtebb szedatohipnotikumok meglehetősen addiktívak is. Más gyógyszerek alkalmazása is elterjedt, de ezek a szerek alapvetően nem az álmatlanság kezelésére szolgálnak. A betegek gyakran elégedetlenek a jelenleg alkalmazott gyógyszerekkel.
Az elmúlt időszakban kidolgozták a kognitív viselkedésterápia kifejezetten krónikus álmatlanság kezelésére alkalmas módszerét is, mely egy gyógyszermentes terápia, elenyésző mellékhatásokkal.
A kognitív viselkedésterápiás kezeléseknek összesen öt komponense van. Ezen komponensek vegyítve hatékonyabbnak bizonyultak, mint az egyes elemek külön-külön. A kognitív komponens (1) segít azonosítani az alvással kapcsolatos negatív hiedelmeket, például azt, ha egy krónikus álmatlansággal küszködőnek túl magas elvárásai vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen egy jó alvás. Illetve abban is segít a kognitív komponens, hogy a betegek ne túlozzák el annak következményeit, ha esetleg nem alszanak jól egy éjszaka. Az ingerkontroll (2) viselkedésterápiás komponens, cél, hogy az ágyban az egyén csak aludjon, száműzzön onnan minden zavaró ingert, például ha az ágyban van, már ne telefonáljon, illetve csak akkor menjen ágyba, ha úgy érzi, hogy el tud aludni. (3) Az alvásszabályozás szintén viselkedésterápiás elem, a beteg annyi időt tölt az ágyban, amennyit általában alvással tölt egy éjszaka, így a beteg fokozatosan egyre nagyobb részét fogja átaludni ennek az ágyban töltött időnek. (4) Az alváshigiénia olyan általánosabb ajánlásokat foglal magába, mint például ne legyen szem előtt óra, mert az frusztrálhatja az inszomniásokat éjszaka, vagy ne aludjanak napközben, lefekvés előtt ne fogyasszanak alkoholt és ne dohányozzanak. (5) A relaxáció hatására ellazulnak az izmok, ami szintén segíti az álomba esést.
Jelen tanulmányban felnőttek körében vizsgálták, hogy mennyire hatékony a kognitív viselkedésterápia alvászavarok kezelésében. Több tanulmányt elemeztek, mindegyik esetén legalább 3 komponensét alkalmazták az inszomniára kidolgozott kognitív viselkedésterápiának, és a résztvevők legalább 2 alkalommal részesültek személyesen is terápiában. Annak ellenére, hogy több más betegség is megjelent az inszomnia mellett a vizsgálatban résztvevő személyeknél, mint például gyógyszerfüggőség vagy elhízás, az eredmények szerint minden esetben hatékonynak bizonyult a terápia. A betegek átlagosan 19 perccel hamarabb aludtak el, éjszakánként összesen 26 perccel kevesebbet voltak ébren, mint a terápiában nem részesülők, és az ágyban alvással töltött idő 10%-kal megemelkedett. Az átlagos alvási idő 7 és fél perccel nőtt, de ez azzal magyarázható, hogy kevesebbet ébredtek fel a betegek, így minőségileg jobb alvásciklusaik voltak.
A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a kognitív viselkedésterápia hatékonyabb lehet a krónikus álmatlanság kezelésében, mint a gyógyszeres kezelések, illetve kevesebb mellékhatással járnak együtt, ami szintén pozitívum.

Három internetes pszichoterápiás módszer hatékonyságvizsgálata kezelést nem kereső problémás online szerencsejátékos mintán – Randomizált kontroll vizsgálat

Luquiens A, Tanguy ML, Lagadec M, Benyamina A, Aubin HJ, Reynaud M (2016): The Efficacy of Three Modalities of Internet-Based Psychotherapy for Non–Treatment-Seeking Online Problem Gamblers: A Randomized Controlled Trial. J Med Internet Res, 18(2):e36
DOI: 10.2196/jmir.4752

Készítette: Fodor Anna

A problémás szerencsejáték használat egyre több embert érint, viszont a kezelésben való részvétel még mindig nagyon alacsony arányú. Utóbbi hátterében a stigmatizáltság mellett az is szerepet játszik, hogy az érintettek nemigen vannak tudatában szakmai segítséget nyújtó forrásoknak. Az online térben zajló szerencsejáték nagyobb kockázattal jár a problémás szerencsejáték használat kialakulása szempontjából, mint az offline környezet, valamint a pókerjátékosok körében nagyobb arányba fordul elő, mint egyéb szerencsejátéknál, így a kutatás mintája online pókerjátékosokból áll.
Több korábbi  kutatás is beszámolt a kognitív viselkedésterápia sikereiről a problémás szerencsejáték használat csökkentésében, ám a teljesen internet alapú intervenciók hatékonyságáról kevés adatunk van, pedig előnyei közé tartozik a személyes terápiához képest, hogy könnyen elérhető, kényelmes és költséghatékony.
A kutatás célja, hogy megvizsgálja három internetes pszichoterápiás intervenció hatékonyságát problémás szerencsejáték használók körében: (1) személyre szabott visszajelzés a szerencsejáték használati állapotukról emailben, (2) egy CBT programot tartalmazó önsegítő könyv elérhetőségét tartalmazó email tanácsadás nélkül, (3) ugyanez a CBT program heti feloszlásban való kézhezvétele emailben egy képzett pszichológus személyre szabott tanácsadásával kísérve.
A szerzőknek három előfeltevésük van: (1) a három intervenció eredményesebb lesz, mint a kontroll feltétel (ahol nem kapnak visszajelzést és tanácsadást), (2) a kevésbé problémás szerencsejáték használók számára eredményesebb az az intervenció, ami kevésbé időigényes (állapotvisszajelzés és CBT könyv tanácsadás nélkül), (3) a problémásabb szerencsejáték használók számára a nagyobb energiabefektetést igénylő intervenció lesz hatékonyabb (a CBT könyv személyre szabott tanácsadással)
Módszer:
Online póker szolgáltató honlapjáról toboroztak 18. életévüket betöltött játékosokat, akik egy kérdőívet tölthettek ki a problémás szerencsejáték használatról. Akinek a Problémás Szerencsejáték-használat Súlyossági Mutatója (Problem Gambling Severity Index - PGSI) 5 vagy afölötti lett, részletes tájékoztatással egybekötött felkérést kapott a kutatásban való részvételre. Ezután random besorolták a résztvevőket a négy csoport valamelyikébe. A kontrollcsoport tagjai emailben kaptak értesítést arról, hogy a kontroll csoportba kerültek, így intervencióban nem részesülnek csak igény esetén a 12. hét végén. A visszajelzést kapó csoport szintén kapott egy emailt, de ők a PGSI kiértékelésüket is kézhez kapták. A CBT csoportúak a komoly eredményeket maga mögött tudó Ladouceur önsegítő könyvét kapták meg, ami egy hat lépésből álló program ( motiváció, anyagi problémák, kognitív torzítások, kiváltó ingerek/triggerek, élet újraszervezés, visszaesés megelőzése).
Adatfelvétel:
A játékosok online profiljához tartozó szerencsejáték használati adatokat (amiket a szolgáltató automatikusan rögzít) három alkalommal vizsgálták: bevonáskor (baseline), majd 6 és 12 héttel a bevonás után; a PGSI-t bevonáskor és 12. héttel bevonás után mérték.
A felkértek 43,8%-a töltötte ki a PGSI kérdőívet (1122, átlagéletkor 35.8 év, 92,07% férfi), a problémás szerencsejáték használók (5 pont vagy afeletti mutatójúak) átlag PGSI értéke 9 volt, ami patológiás szerencsejáték használatot jelez. A baseline PGSI értékek között bevonáskor nem volt eltérés a négy csoport között. A legnagyobb lemorzsolódás a tanácsadásban részesülő csoportban volt (a 12. héten 97.3%). PGSI eltérés jelent meg az intervenciós és kontroll csoport között a 6. héten: az intervenciók valamelyikében résztvevők egyharmada a 6. héten már a nem problémás szerencsejáték használó kategóriába került (5 alatti PGSI), azonban  a 12. héten mért értékek között nem volt szignifikáns különbség.
Eredmény:
Nem találtak szignifikáns különbséget az intervenciós csoportok között a kontroll csoporthoz képest. A tanácsadásban részesülő csoportban volt a legnagyobb lemorzsolódás.
A szerzők ambiciózus célja volt, hogy proaktívan kínáljanak intervenciót a problémás szerencsejáték használóknak, ám a lemorzsolódási arány a vártnál is magasabb lett. Másik eredmény, hogy a problémás szerencsejáték használók körében figyelmet érdemel a „kevesebb néha több” elv, mivel a nagyobb befektetést igénylő tanácsadásban részesülő csoportban volt a legnagyobb a program megszakítása, hiába az általánosan megfogalmazott álláspont, hogy a személyre szabott tanácsadás hatékonyabb a tanácsadást nem tartalmazó intervenciókhoz képest – jelen mintán ezzel ellentétes eredményeket találunk. Ezeket a váratlan eredményeket magyarázhatja a kutatásban résztvevők alacsony fokú belső motivációja (ami a gyógyulás motorja), az, hogy a kiválasztásnál a szerzők nem használtak szigorú kritériumokat (csak a nagykorúság volt feltétel). A későbbiekben az intervenciók szabadon választhatóvá tétele, ahol a résztvevő döntheti el, hogy milyen mértékben és hogyan szeretne segítséget kapni talán segíthet a tanácsadással szembeni ellenállásból fakadó lemorzsolódáson, illetve érdemes lehet kiszűrni a szorongással és depresszióval küzdő pácienseket, valamint lehetővé tenni a résztvevők visszajelzésének fogadását, ami további értékes információval szolgálhat a lemorzsolódás hátteréről.