A randomized controlled trial comparing EMDR and CBT for OCD

 

Marsden, Z., Lovell, K., Blore, D., Ali, S., & Delgadillo, J. (2017). A randomized controlled trial comparing EMDR and CBT for obsessive–compulsive disorder. Clinical Psychology & Psychotherapy, 25(1). https://doi.org/10.1002/cpp.2120

Summary by: Swastika Dutta Gupta

The study by Marsden et al. (2018) investigates and compares the effectiveness of Cognitive Behavioral Therapy (CBT) and Eye Movement Desensitization and Reprocessing (EMDR) in treating Obsessive-Compulsive Disorder (OCD). CBT, especially when using Exposure and Response Prevention (ERP), is widely recognized as the most evidence-based and effective treatment for OCD.

However, the study raises an important question: could EMDR, a therapy primarily used for trauma, offer comparable or complementary benefits for people with OCD—especially those with underlying trauma?

The researchers worked with 55 participants diagnosed with OCD, randomly assigning them to either a CBT group or an EMDR group. Each group received 16 sessions of therapy. For the CBT group, sessions followed the traditional ERP approach, gradually exposing individuals to feared situations while preventing the compulsive responses. The EMDR group followed a standard protocol aimed at processing distressing or traumatic memories that may have contributed to the OCD symptoms.

Results from the study showed that both CBT and EMDR led to improvements in OCD symptoms, as well as reductions in anxiety and depression. However, the CBT group showed significantly greater reductions in OCD symptom severity, as measured by the Yale-Brown Obsessive Compulsive Scale (Y-BOCS), both immediately post-treatment and at follow-up. This reinforced CBT’s position as the most effective standalone therapy for OCD. However, EMDR still showed promise—particularly for individuals whose obsessions and compulsions seemed to be linked to past emotionally charged experiences.

One of the most interesting aspects of the study is the way it challenges a rigid distinction between “trauma therapy” and “OCD therapy.” By suggesting that certain OCD cases may have trauma-related origins, the authors open up a space for more nuanced, individualized treatment planning. They propose that EMDR might be a useful supplementary or alternative method for people who struggle with or don’t fully respond to CBT.

The study also raises questions for future research. For example, how can clinicians best identify whether a person’s OCD has trauma-based origins? Could a combined approach of CBT and EMDR improve outcomes even further? While the sample size was relatively small, the randomized controlled design gives the findings weight and encourages clinicians to consider flexibility in treatment rather than rigid adherence to one approach.

Overall, the study confirms CBT’s superior efficacy for OCD while inviting us to explore EMDR’s role more deeply in complex or comorbid cases.

Kognitív viselkedésterápia vs. szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás (EMDR) pánikzavar kezelésében

Horst, F., Den Oudsten, B., Zijlstra, W., de Jongh, A., Lobbestael, J., & De Vries, J. (2017). Cognitive behavioral therapy vs. eye movement desensitization and reprocessing for treating panic disorder: a randomized controlled trial. Frontiers in psychology, 8, 1409.

Készítette: Gondár Vivien Nóra

Számos hatékonyságvizsgálat kimutatta, hogy a kognitív viselkedésterápia (CBT), különösen az interoceptív expozíció az egyik leghatásosabb intervenció pánikzavar esetén. Ez az eljárás igyekszik a páciensben újrateremteni azokat a fizikai érzéseket, érzeteket, amelyek egy pánik rohammal köthetők össze (például hiperventiálláció), annak érdekében, hogy a páciens megtapasztalja, hogy a legrosszabb várható kimenetel (például halál) nem következik be. Megközelítőleg a páciensek 40-90%-a a kezelés után „pánikmentes”, továbbá különböző tanulmányok rámutattak arra is, hogy kognitív viselkedésterápiát követően a páciensek életminősége is javul. Mindezek ellenére vannak olyan személyek, akiknek a kognitív viselkedésterápia után további kezelésre van szükségük, mivel előfordulhat, hogy a terápia náluk nem használ, a gyógyulás nem teljes, illetve más affektív zavar jelentkezik.

Az EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing – szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás) terápia egy olyan kezelés, amelyet leginkább traumát átélt személyek kezelésekor alkalmaznak. Az EMDR terápia fókuszában a traumatikus események nyugtalanító emlékeinek feloldása áll. A páciens szemmozgásokat végez (vagy más bilaterális stimulációt kap, például mindkét fülbe adott auditív ingereket), miközben a lehető legrészletesebben igyekszik felidézni a felkavaró emléket és a hozzá kapcsolódó asszociációkat. A kognitív viselkedésterápia mellett az EMDR a legajánlottabb terápia pszichológiai trauma esetén. Míg az EMDR hatékonyságát poszttraumás stressz zavar (PTSD) esetén számos tanulmány bizonyította, alkalmazhatóságát egyéb szorongásos zavarok (például pánikzavar) estén alig vizsgálták, holott számos magyarázata van, hogy miért lehet hasznos kezelés pánikzavar esetén. Először, a pánikrohamok hirtelen jelentkeznek, félelmet és életveszélyt él át a személy. Másodszor, a pánikrohammal kapcsolatos emlékek hasonlítanak a traumatikus emlékekhez, amelyek PTSD esetén figyelhetők meg. Harmadszor, vannak olyan jelek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy pánikzavar gyakran egy vagy több aggasztó, lesújtó életesemény után alakul ki.

A bemutatott kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja, hogy az EMDR terápia nem kevésbé hatékony, mint a kognitív viselkedésterápia a pánikzavar kezelésében.

A résztvevőket egy holland, tilburgi kórházban toborozták és kezelték 2010 februárjától 2013 decemberéig. A kutatók különböző kérdőíveket használva felmérték a résztvevők pánikzavarának súlyosságát, a testi érzetekkel kapcsolatos szorongását, az életminőségét, illetve azt is, hogy milyen helyeket, helyzeteket kerül el. A részvételre alkalmas pácienseket – random módon – a két kezelési csoport egyikébe osztották. Mindkét csoportban standardizált kezelési protokollt használtak. A pácienseket megvizsgálták a kezelés előtt, a kezelés lejártakor és a kezelés után három hónappal.

A kognitív viselkedésterápia 13 hetes kezelésből áll, egy ülés hatvan perces. Az első részben a pácienseket tájékoztatják a pánikrohamokról és a pánikzavarról (pszichoedukáció). A második részében relaxációs feladatokat tanulnak a páciensek, amelyek segítenek az általános szorongás csökkentésében. A harmadik rész expozíciós feladatokból áll, amelynek célja, hogy a páciens hozzászokjon és megküzdjön a testi érzetektől való félelemmel. A negyedik részben kognitív terápia során a páciens megtanulja felismerni az automatikus, aggódó gondolatait és ezeket átformálja alternatív, adaptív gondolatokká. Végül az in vivo expozíció során a páciens megtanul megküzdeni a szorongással az olyan helyzetekben, amelyektől félt, és amelyeket elkerült.

Az EMDR terápia is 13 hetes kezelésből áll, szintén hatvan perces ülésekkel. Először tájékoztatják a pácienst az EMDR terápiáról, azonosítják a traumatikus emlékeket és értékelik az aktuális tüneteket. Azokat az emlékeket, amelyek a legtöbb nyugtalanságot okozzák (például az első vagy a legrosszabb pánikroham) újra feldolgozzák alternáló auditív ingerek hallgatásával. Az EMDR terápia során arra kérik a pácienseket, hogy számoljanak be a traumatikus emlékképekről eszükbe jutó asszociációkról, majd fókuszáljanak ezekre. Ezt addig folytatják, amíg a páciens már nem számol be distresszről az emlékképhez kapcsolódóan. Ezt követően a páciensnek pozitív gondolatokat kell megformálni az emlékképre vonatkozóan.

Az eredmények alapján az EMDR terápia nem rosszabb a kognitív viselkedésterápiánál a pánikzavar tüneteinek kezelésében, beleértve a szorongással kapcsolatos kogníciókat, a testi érzetektől való félelmet és az életminőséget. A kognitív viselkedésterápia pánikzavar esetén a páciens fizikai érzeteit célozza, míg a múlt nyugtalanító emlékeit, amelyek a pánikzavar alapjai lehetnek, kezeletlenül hagyja. Ezzel szemben EMDR terápia során az emlékeket célozzák és dolgozzák fel, míg a protokoll csak közvetetten foglalkozik az olyan ingerekkel, amelyek pánikrohamot idézhetnek elő.