2022. február 22., kedd

Internet alapú kognitív viselkedésterápia tokofóbia esetén

A bejegyzés alapjául szolgáló tanulmány: 

Najafi, T. F., Dashti, S., Bolghanabadi, N., Rezvanifard, M., Andaroon, N., Abadibavil, D., ... & Bahri, N. (2021). Evaluation of the effect of cognitive behavioral therapy on tocophobia: A systematic review and meta-analysis. Archives of Psychiatric Nursing35(3), 255-260. https://doi.org/10.1016/j.apnu.2021.03.009

Az összefoglalót készítette: Nedelka Erzsébet

Oktató: Dr. Nagy Beáta Magda (ELTE PPK, Szombathely)

A tokofóbia specifikus fóbiának tekinthető, ami intenzív félelmet jelent a terhességtől, illetve a szüléstől. Napjainkban egyre nagyobb médiaszerepet kap, azonban messze nem új jelenségről van szó. Az első írásos dokumentum 1797-ből maradt fent, melyben egy német orvos, Dr. Osiander írt olyan nőkről, akik öngyilkosságot követtek el a szüléstől való félelmükben. 150 évvel később Dr. Louise Victore Marcé úgy ír a tokofóbiával küzdő nőkről, mint akik meg vannak győződve arról, hogy belehalnak a rájuk váró megpróbáltatásokba [a szülésbe] és ez a gondolat melankóliát vált ki belőlük, továbbá kihat gondolataikra is. Ezekben az időkben a félelem még valós volt, mivel a gyerekszülés gyakran vagy az újszülött vagy az anyuka vagy mindkettőjük halálával végződött. Napjainkban azonban a megfelelő orvosi ellátás és higiéniás körülmények között a szüléstől való súlyos, intenzív félelem már irracionálisnak tekinthető (O’Connell et al, 2017). 

A tokofóbiának megkülönböztetjük az elsődleges és másodlagos változatát. Az elsődleges tokofóbia esetében az érintett nő még nem volt terhes és nem szült gyermeket, ennek ellenére súlyos félelem fogja el a gyermekszülés gondolatától is. Amennyiben az nő komoly vágyat érez aziránt, hogy édesanya legyen, ez jelentős belső konfliktust okozhat nála. Az elsődleges tokofóbia oka gyakran a gyerekkori vagy felnőttkori szexuális abúzus, vagy valamilyen közeli hozzátartozó, családtag negatív szüléssel kapcsolatos tapasztalata, amit megosztott az egyénnel. A másodlagos tokofóbia azon nőket érinti, akik már legalább egyszer szültek és az valamilyen okból kifolyólag traumatizálta őket. Ezt a traumát kiválthatta halvaszületés vagy a baba valamilyen rendellenessége. 

A tokofóbia kezelésére még nincs egyértelműen bizonyított eljárás, azonban a kognitív viselkedésterápiát széles körben alkalmazzák a pszichoedukáció, csoportfoglalkozások és művészetterápia mellett. Najafi és munkatársai ez előbbi módszernek egy speciális változatát, az internet alapú kognitív terápiát járták körül szisztematikus áttekintésükben. Olyan tanulmányokat kerestek, amelyekben az internet alapú kognitív terápiát hasonlították össze más módszerekkel, illetve randomizált, ellenőrzött kontrollcsoportot alkalmaztak. Kritérium volt továbbá, hogy nem a tokofóbia megelőzését szolgálta a beavatkozás, hanem annak kezelésére irányult. A tokofóbia mértékének meghatározására a WIJMA (Wijma Delivery Expectancy), a Van Den Berg és FOBS (Fear of Birth Scale) kérdőíveket alkalmazták. A kutatások alapján Najafi és munkatársai az alábbi következtetéseket vonták le: 

- a tokofóbia az egyik legfőbb probléma a terhesség és a szülés során; 

- a tokofóbia növeli a fájdalomérzetet mind a szülés, mind már a vajúdás során is, továbbá kellemetlen tapasztalatokat eredményez a szülés folyamatát illetően; 

- a kognitív viselkedésterápia jelentősen képes csökkenteni a tokofóbiát, ugyanis a szüléssel kapcsolatos negatív gondolatok célozza meg és megtanítja a várandós nőket, hogy ezekkel a gondolatokkal szembenézzenek és megfelelően kezeljék azokat, így nem egy félelmetes élményként tekintenek a szülésre;

- a kognitív viselkedésterápia fent említett eredményeként a félelem és szorongás kiváltotta izomfeszülés is enyhül, ami hozzájárul a fájdalom mérséklődéséhez és összességében csökkenti a császármetszések számát; 

- a hosszabb terápiák eredményesebbek; 

- a vizsgálatba bevont tanulmányok iráni, török, svéd és finn mintával dolgoztak és ezek összevetése alapján úgy tűnik, hogy a Közel-Keleten eredményesebbnek bizonyul a kognitív viselkedésterápia, mint az észak-európai térségben. 

A fent említett megállapításokat azonban kellő kritikával kell kezelnünk ugyanis az áttekintett tanulmányokban a beavatkozások része volt kognitív viselkedésterápia mellett az edukáció is, mind a gyermekvárás, mind a szülés tekintetében, továbbá lehetőséget nyújtottak, hogy a nők elmondhassák félelmeiket, megoszthassák bizonytalanságukat mind a csoporttársakkal, mind a szakemberekkel. Ez felveti annak a kérdését, hogy a tudás átadása, a bizonytalanság csökkentése már önmagában is hozzájárulhat a tokofóbia mértékének csökkenéséhez. A felvetés helyességét erősíti, hogy a közel-keleti mintán nagyobb eredményességről számoltak be a kutatók szemben az észak-európai mintával. Előbbi térségben ugyanis nem fektetnek akkora hangsúlyt a nők edukálására, és nem is beszélnek olyan nyíltan a terhességről és szülésről, mint az európai országokban (Hussein, Dahlen, Ogunsiji & Schmied, 2020). Ugyanakkor a kognitív viselkedésterápia bizonyos mértékű eredményességét is igazoltnak tekinthetjük az északi országokban végzett vizsgálatok alapján. Nieminen és munktarásai (2016) és Rondung és munkatársai (2018) kutatásában svéd kismamákat vizsgáltak és úgy találták, hogy mind a terápiában részesülő, mind a kontrollcsoportban csökkent a szüléstől való félelem, azonban az előbbi csoportban egy kicsit nagyobb mértékben. Az eredmények kétértelműsége is jól mutatja, hogy még nagy potenciál rejlik a téma kutatásában. 

További felhasznált irodalom:

Hussein, S. A. A. A., Dahlen, H. G., Ogunsiji, O., & Schmied, V. (2020). Jordanian women’s experiences and constructions of labour and birth in different settings, over time and across generations: a qualitative study. BMC Pregnancy and Childbirth, 20(1), 1-15. https://doi.org/10.1186/s12884-020-03034-3

Nieminen, K., Andersson, G., Wijma, B., Ryding, E. L., & Wijma, K. (2016). Treatment of nulliparous women with severe fear of childbirth via the Internet: a feasibility study. Journal of psychosomatic obstetrics & gynecology, 37(2), 37-43. https://doi.org/10.3109/0167482X.2016.1140143

O'Connell, M. A., Leahy‐Warren, P., Khashan, A. S., Kenny, L. C., & O'Neill, S. M. (2017). Worldwide prevalence of tocophobia in pregnant women: systematic review and meta‐analysis. Acta obstetricia et gynecologica Scandinavica, 96(8), 907-920. https://doi.org/10.1111/aogs.13138

Rondung, E., Ternström, E., Hildingsson, I., Haines, H. M., Sundin, Ö., Ekdahl, J., ... & Rubertsson, C. (2018). Comparing internet-based cognitive behavioral therapy with standard care for women with fear of birth: randomized controlled trial. JMIR mental health, 5(3), e10420. https://doi.org/10.2196/10420



2021. december 29., szerda

Internet alapú kognitív viselkedésterápia hatékonysága a magány kezelésére

 Käll, A., Jägholm, S., Hesser, H., Andersson, F., Mathaldi, A., Norkvist, B. T., ... és Andersson, G. (2020). Internet-based cognitive behavior therapy for loneliness: a pilot randomized controlled trial. Behavior therapy51(1), 54-68.

 Készítette: Márton Lilla


Napjaink egyik kritikus pontjává vált a magány kérdése, hiszen egy parányi, cirka 129,6 nanométeres vírus COVID világjárvánnyá nőtte ki magát és otthonaink mélyébe zárt minket, távol családunktól, barátainktól, lényegében mindenkitől. Azonban az ember társas lény. Nekünk nincs páncélunk, mint a teknősnek, vagy tüskéink, mint a sünnek, mi társas közegekbe, „csordákba” verődünk, hogy ezáltal megnöveljük a túlélési esélyünket és továbbörökíthessük génjeinket. Ha ennél az evolúciós megközelítésnél maradunk, tekintsünk a magány érzése úgy, mint a gyomor korgására, mikor éhesek vagyunk: irányítja a figyelmünket, hogy keressük mások társaságát, így életben maradhassunk.

Peplau és Perlman (1982) klasszikus megfogalmazásában a magány nem más, mint egy szubjektív tapasztalat, amely a kívánt és a tényleges társadalmi helyzet közötti eltérésből származik. Szubjektív, tehát érezhetjük magunkat magányosnak még akkor is, ha az idő nagy részét más emberekkel töltjük, és lehetünk teljesen rendben, annak ellenére, hogy a szociális interakcióink a minimálisra csökkentek. Nehéz lenne - ha nem lehetetlen - olyan embert találni, aki életében legalább egyszer, noha csak rövid időre, de ne tapasztalta volna meg ezt a szorító, szinte fájdalmas érzést. Mindez rendben is van mindaddig, amíg nem válik tartóssá, ugyanis az már súlyos következményekkel járhat mind a mentális, mind pedig a fizikai egészségünkre nézve (Heinrich és Gullone, 2006). A tartós magányt kapcsolatba hozzák a magasabb kortizol szinttel, a magasabb vérnyomással, a megnövekedett szív-érrendszeri problémák kockázatával, sőt még a rosszabb alvásminőséggel (Cacioppo és mtsai, 2002) és rosszabb életminőséggel (Ekwall, Sivberg és Hallberg, 2005) is. Továbbá összefüggést mutat a depresszióval és a szorongással (Muyan és mtsai, 2016), szintúgy a generalizált szorongással (Beutel és mtsai, 2017; Richardson, Elliott, és Roberts, 2017). Akár végzetes döntések meghozatalában is szerepet játszhat, mivel a kutatók kapcsolatot fedeztek fel a magányosság, az öngyilkos magatartás, valamint az öngyilkossági kísérletek megnövekedett számával (Stickley és Koyanagi, 2016). Ám a koronavírus elleni védekezésben a legfontosabb szempont, amire egy 2005-ös tanulmány hívja fel a figyelmet: a fokozottabb magány érzése azt eredményezheti, hogy immunrendszerünk kevésbé lesz reszponzív a vakcina bizonyos komponenseire (Pressman és mtsai, 2005).

Mindezen információk arra vezették a kutatókat, hogy komoly figyelmet fordítsanak a magány kezelésére. Egy 50 tanulmányt magába foglaló metaanalízis pedig azt találta, hogy a leghatékonyabb intervenciók a szociális helyzetekről kialakított maladaptív kogníciókat célozták meg (Masi, Chen, Hawkley, és Cacioppo, 2011). Erre épített a jelen cikkben bemutatott internet alapú kognitív viselkedésterápia (iCBT). Ebben a randomizált kontroll vizsgálatban 73 fő vett részt, akik megtapasztalták már a magány okozta szenvedést és az UCLA magányosság skálán (UCLA-LS-3; Russell, 1996) legalább 40 pontot értek el. A résztvevők random módon kerültek besorolásra a kísérleti vagy a kontroll csoportba. A terápia megkezdése előtt és azt követően is felmérték a magányosság mellett az életminőséget (Brunnsviken Brief Quality of Life Inventory; Lindner és mtsai, 2016), a depressziót (Patient Health Questionnaire-9; Kroenke, Spitzer és Williams, 2001), a szociális szorongást (The Social Interaction Anxiety Questionnaire; Mattick és Clarke, 1998), a generalizált szorongást (Generalized Anxiety Disorder 7-item scale; Spitzer, Kroenke,Williams és Löwe, 2006), illetve a terápiával való elégedettség (Client Satisfaction Questionnaire-8; Attkisson és Zwick, 1982) mértékét is.

A 8 héten keresztül zajló terápiának egy internetes platform adott otthont. Kizárólag ezen keresztül folyt a kommunikáció a résztvevők és a szakemberek között, itt kapták meg a terápia szöveges anyagait és ezen keresztül tudták beküldeni az elvégzett házi feladatokat is. Összesen 118 oldalnyi anyagot kaptak kézhez, melyet a szakemberek mondulokra bontottak szét. Az első modul alkalmával egy funkcionális viselkedéses modell került bemutatásra, amin keresztül a résztvevők megérthették és elemezhették a viselkedésüket. A 2-4. modulok a maladaptív kogníciókra összpontosítottak és törekedtek a kognitív újrastruktúrálásra. Végül az ezt követő modulok alkalmával a viselkedéses változásra helyezték a hangsúlyt, ami viselkedéses aktivizáció alkalmazásával történt.

Az iCBT hatékonynak bizonyult a magányosság érzésének és gyakoriságának csökkentésében. Továbbá a résztvevők életminősége szignifikánsan emelkedett, a szociális szorongásuk pedig szignifikáns csökkenést mutatott. Az internet alapú terápiával való elégedettség szempontjából a résztvevők 63%-a „jó” és 11%-a „kiváló” elégedettségről számolt be. A kísérleti és a kontroll csoport között nem találtak szignifikáns különbséget a depresszió és az aggodalom tekintetében, azonban mindkét csoport esetében ezen értékek csökkenése mutatkozott.

 

 

 

Irodalomjegyzék

 

Attkisson, C. C. és Zwick, R. (1982). The Client Satisfaction Questionnaire: Psychometric properties and correlations with service utilization and psychotherapy outcome. Evaluation and program planning5(3), 233-237.

Beutel, M. E., Klein, E. M., Brähler, E., Reiner, I., Jünger, C., Michal, M., … és Tibubos, A. N. (2017). Loneliness in the general population: prevalence, determinants and relations to mental health. BMC Psychiatry, 17, 97.

Cacioppo, J. T., Hawkley, L. C., Crawford, L. E., Ernst, J. M., Burleson, M. H., Kowalewski, R. B., ... és Berntson, G. G. (2002). Loneliness and health: Potential mechanisms. Psychosomatic medicine64(3), 407-417.

Ekwall, A. K., Sivberg, B. és Hallberg, I. R. (2005). Loneliness as a predictor of quality of life among older caregivers. Journal of advanced nursing49(1), 23-32.

Heinrich, L.M. és Gullone, E. (2006). The clinical significance of loneliness: A literature review. Clinical Psychology Review, 26, 695–718.

Käll, A., Jägholm, S., Hesser, H., Andersson, F., Mathaldi, A., Norkvist, B. T., ... és Andersson, G. (2020). Internet-based cognitive behavior therapy for loneliness: a pilot randomized controlled trial. Behavior therapy51(1), 54-68.

Kroenke, K., Spitzer, R. L., Williams, J. B. és Löwe, B. (2010). The patient health questionnaire somatic, anxiety, and depressive symptom scales: a systematic review. General hospital psychiatry32(4), 345-359.

Lindner, P., Frykheden, O., Forsström, D., Andersson, E., Ljótsson, B., Hedman, E., ... és Carlbring, P. (2016). The Brunnsviken Brief Quality of life scale (BBQ): Development and psychometric evaluation. Cognitive behaviour therapy45(3), 182-195.

Masi, C. M., Chen, H. Y., Hawkley, L. C. és Cacioppo, J. T. (2011). A meta-analysis of interventions to reduce loneliness. Personality and Social Psychology Review15(3), 219-266.

Muyan, M., Chang, E.C., Jilani, Z., Yu, T., Lin, J. és Hirsch, J.K. (2016). Loneliness and negative affective conditions in adults: Is there any room for hope in predicting anxiety and depressive symptoms? Journal of Psychology, 150, 333–341.

Peplau, L. A. és Perlman, D. (1982). Loneliness: A sourcebook of current research and therapy. John Wiley & Sons Incorporated, New York.

Pressman, S. D., Cohen, S., Miller, G. E., Barkin, A., Rabin, B. S., és Treanor, J. J. (2005). Loneliness, social network size, and immune response to influenza vaccination in college freshmen. Health Psychology24(3), 297.

Russell, D. W. (1996). UCLA Loneliness Scale (Version 3): Reliability, validity, and factor structure. Journal of personality assessment66(1), 20-40.

Stickley, A. és Koyanagi, A. (2016). Loneliness, common mental disorders and suicidal behavior: Findings from a general population survey. Journal of Affective Disorders197, 81-87.

A kognitív viselkedésterápia hatékonysága a perinatális depresszió megelőzésében és kezelésében

Sockol, L.E. (2015). A systematic review of the efficacy of cognitive behavioral therapy for treating and preventing perinatal depression. Journal of Affective Disorders 177(2015)7–21

 Készítette: Juhász Bettina


Minden ember életében előfordulnak olyan időszakok, amikor kiemelt figyelmet érdemes szentelni a fizikai és mentális egészség kialakításának és fenntartásának. Ilyen például a szülés körüli, azaz perinatális időszak is. A gyermek születését megelőző illetve követő időszak egy egyensúlyvesztéssel járó életesemény, amely alkalmazkodást igényel – tehát egy normatív krízis, amely sikeres megoldása elősegíti az anya fejlődését. A kevésbé sikeres megoldás pedig alacsonyabb pszichológiai jólléthez, szülés utáni (posztpartum) depresszióhoz, szorongásos zavarokhoz vezethet (Hajduska, 2015).

Empirikusan bizonyított, hogy a kognitív viselkedésterápia (CBT) hatékony módszer a depresszió kezelésében és megelőzésében. Korábbi kutatások a témakörben már vizsgálódtak a perinatális populációban, azonban ezek nem tértek ki a kognitív viselkedésterápia hatékonyságának potenciális moderátor-tényezőire. A kognitív viselkedésterápia azon alapul, hogy a kogníció helytelenül működő mintázatai okozzák az érzelmi distresszt és a nem jól alkalmazkodó viselkedést. A célja, hogy segítse a klienseket a diszfunkcionalis hirdelmeik és viselkedésmódjaik azonosításában, értékelésében és módosításában. Perinatális személyeken is széleskörben alkalmazzák, hiszen a depresszió várandósság alatt, valamint a posztpartum során is gyakori jelenség.

A kognitív viselkedésterápiás intervenciók bizonyítottan csökkentik a perinatális depresszió tüneteit, sőt, a gyermekek tekintetében is pozitívan hatnak a kimenetelre.  Jelen cikk célja a kognitív viselkedésterápia átfogó hatékonyságának vizsgálata mellett a potenciális moderátor-tényezők feltárása.

A vizsgálat fontos eredményei között érdemes kiemelni, hogy a  CBT intervenciók hatékonyak a perinatális depresszió megelőzésében és kezelésében is: a tünetek a preventív és az intervenciós kezeléseket követően is csökkentek. Továbbá, megelőző célú kognitív viselkedésterápiával csökkenthető a posztpartum depresszió kialakulásának a valószínűsége, mindezzel együtt a posztpartum időszakban végzett intervenció hatékonyabbnak bizonyult, mint a várandósság alatti. Végül pedig, preventív kezelés esetén jelen kutatás esetében az egyéni terápiát találták effektívebbnek.

A cikk ezen felül további ígéretes eredményeket is feltárt. A peripartum időszakában fokozottabban jelen lehetnek a kezelést akadályoztató tényezők, mint az utazás, az azzal együttjáró idő, valamint, hogy ebben az időben meg tudja-e oldani a szülő a gyermek felügyeletét. Épp ezért a vizsgálat során bevonásra kerültek telefonon, interneten végzett kognitív viselkedésterápiák. Az internet segítségével kivitelezett CBT alkalmak is szignifikánsan csökkentették a depresszió tüneteit az átlagpopuláción, ebből levonható az a következtetés, hogy a perinatális személyeken is jól alkalmazható, így csökkenthetők a fent felsorolt akadályok.

 

További felhasznált irodalom:

Hajduska, M. (2015). Krízislélektan. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.

 

Mindfulness mobil applikáció hatása a stresszcsökkentésre egyetemisták körében

Huberty, J., Green, J., Glissmann, C., Larkey, L., Puzia, M., & Lee, C. (2019). Efficacy of the mindfulness meditation mobile app “calm” to reduce stress among college students: Randomized controlled trial. JMIR mHealth and uHealth, 7(6), e14273.

Készítette: Hammer Angéla 


Az egyetemisták több, mint háromnegyede megemelkedett stresszszintről számol be, mely többek között számos, tipikusan ezt a korosztályt érintő stresszorhoz és követelményekhez is köthető, mint például a szülőkről való leválás, karriert és pénzügyeket érintő kérdések vagy akár a megnövekedett terhelés és a magénélet egyensúlyának fenntartása.  A stressz mentális egészségre gyakorolt potenciális negatív befolyása mellett, kiemelt hatást gyakorolhat a testi egészségre és az egészségviselkedésre. A megnövekedett stressz szinttel jellemezhető hallgatók rosszabb alvási és egészségtelenebb étkezési szokásokkal, kevesebb elvégzett testedzéssel és megnövekedett alkoholfogyasztással jellemezhetőek, tehát hasznos lenne számukra a megfelelő stresszkezelési technikák elsajátítása.

A mindfulness alapú intervenciók egyre népszerűbbek a hallgatók körében, és különböző tanulmányok alapján hatásosnak is bizonyultak. A mindfulness alapja egy olyan állapot megteremtése, melyben a személy ítéletmentesen a jelen pillanatra koncentrálhat. Habár korábbi tanulmányok alapján a módszer sikeresnek mondható a stresszcsökkentésben, de klasszikus értelembe nem feltétlen lehet ideális az egyetemi hallgatóknak, annak időigényessége, szigorú keretei és költségei miatt.

Ugyanakkor a hallgatók 98%-a használja az internetet, 85%-uk rendelkezik okostelefonnal, és nagy részük kifejezte nyitottságát is az online folyó mentális egészséget célzó kezelések irányában. Az ebben a témában fejlesztett telefonos applikációk száma folyamatosan növekszik, és a felhasználók az egészségügyi ellátás és a kezelés hatékonyságának javulásáról számolnak be. A kifejezetten mindfulness applikációk egy innovatív irányvonalat képviselnek a kezelésben, már több, mint 500 angol nyelven elérhető alkalmazás létezik manapság.

Jelen tanulmány célja az volt, hogy egy 8 hetes mindfulness meditáció hatékonyságát vizsgálaja egyetemisták körében egy mobil applikáció segítségével.

A kutatás módszertani elrendezését tekintve randomizált, kontrollált vizsgálat volt, mely a 8 hetes intervenciót és a 12 hetes utánkövetést foglalta magába. A résztvevőket véletlenszerűen sorolták be a csoportokba, az intervencióban résztvevők legalább napi 10 percet meditáltak az applikáció segítésével. A Calm egy olyan mindfulness alapú meditációs applikáció, mely gyakorlatok széles körét kínálja. A meditációs anyagok tartalom és hossz tekintetében is különbözőek lehetnek, ugyanakkor az alkalmazás időnként kognitív viselkedésterápiás elemeket is beépít a gyakorlatokba.

A vizsgálatba végül 88 fő került beválogatásra, akiket közösségi média, e-mailes levelező lista, illetve egyetemi professzorok segítségével toboroztak. A vizsgálati személyek végül olyan Southwestern Egyetemre járó hallgatók lehettek, akik betöltötték a 18. életévüket, rendelkeztek okostelefonnal, hajlandóságot mutattak a Calm applikáció letöltésére, beszéltek angolul, beleegyeztek a randozmizációba és magas észlelt stressz szintről számoltak be.

Az eredmények alapján az intervenciót követően szignifikáns különbség mutatkozott a két csoport között több mért változóban is, többek között az észlelt stressz szintjében és a mindfulness mind az öt faktorában és az önegyüttérzésben, mely eredmények az utánkövetésnél is fennmaradtak. Továbbá a személyek kifejezetten hasznosnak találták, és évezték az applikáció használatát, többen kifejezték, hogy a kutatást követően is szívesen maradnának felhasználók.

A mindfulness meditáció ebből a szempontból való megközelítése jövedelmező lehet a stresszcsökkentésben, mivel kevesebb erősforrást (költségek, személyzet) igényel, a hallgatók bárhonnan be tudnak csatlakozni, és időhatékony, ugyanakkor mindenképpen szükségesek további kutatások a témát illetően.

A dialektikus viselkedésterápia és Hobson dinamikus terápiájának hatékonysága borderline betegek körében

 Walton, C. J., Bendit, N., Baker, A. L., Carter, G. L., & Lewin, T. J. (2020). A randomised trial of dialectical behaviour therapy and the conversational model for the treatment of borderline personality disorder with recent suicidal and/or non-suicidal self-injury: An effectiveness study in an Australian public mental health service. Australian & New Zealand Journal of Psychiatry, 54 (10), 1020-1034.

Készítette: Galamb Johanna


A borderline személyiségzavarral (BPD) élő személyeket szélsőséges viselkedéses reakciók, illetve kínzó érzelmi állapotok jellemzik. A személyközi kapcsolatokban való bizonytalanság, a vélt vagy valós elhagyatottságtól való félelem mellett gyakran jelenik meg önsértő viselkedés, amely számos esetben végzetes kimenetelű is lehet. A borderline személyiségzavar gyakran jár együtt öngyilkossági kísérlettel. Továbbá a borderline személyiségzavar a pszichiátriai megbetegedések 10%-t teszi ki.

Több kognitív viselkedésterápiás módszert fejlesztettek a borderline személyiségzavar kezelésére, a dialektikus viselkedésterápia (DBT) ezeknek a terápiáknak egyike, amely a képességek fejlesztését célozza. A DBT megalkotója  Marsha Linehan. A dialektikus viselkedésterápia több klinikai vizsgálat középpontjában állt, mint bármely más módszer a BPDt illetően. A kognitív viselkedésterápiákon túl randomizált vizsgálatokból kiderül, hogy kimondottan a borderline személyiségzavar kezelésére fejlesztettek ki számos pszichodinamikus terápiát is, köztük Hobson modelljét (CM) is. Eredetileg Hobson és Meares nevéhez fűzödik ez a modell, amelyet később tovább fejlesztette Meares, mint sajátos módszer a bordeline személyiségzavar kezelését illetően. A CM legfőbb célja egy egészséges fejlődés, továbbá nagy hangsúlyt fektet a terápiás kapcsolatra, ugyanis az interperszonális kapcsolatoknak a terápiás kapcsolat sokszor a sablonja egy adott személynél. A CM segíti az egyéneket abban, hogy növeljék a belső események reflektív tudatosságára irányuló képességeiket. A CM számos korábbi tanulmány szerint csökkenti a szuicid magatartást is.

Jelen tanulmány fő célja az volt, hogy összehasonlítsa a CM-t és a DBT-t két szempont szerint. Először arra voltak kíváncsiak, hogy a két kezelés során csökken-e az öngyilkossági magatartás, illetve a nem szuicid önsértés előfordulása. Továbbá a kutatók még azt vizsgálták, hogy lesz-e változás a két kezelés után a depresszió súlyosságát illetően.

A kezelésekben összesen 162 fő vett részt, akiknek két „kritériumnak” kellett megfellelniük. Rendelkezniük kellett a DSM-IV által felállított borderline személyiségzavar diagnózissal, illetve az elmúlt 12 hónapban volt öngyilkossági kísérletük és/vagy nem szuicid önsértésük. A DBT, illetve a CM kezelésben is 81-81 főt válogattak be. A kezelés alatt háromszor történt adatfelvétel: a kezelés kezdetén, a kezelés hetedik hónapjában, valamint a kezelés végén (14 hónap után). A kezelés után háromszor történt utánkövetéses vizsgálat, amelyeket egy, kettő, illetve öt év után vettek fel. Az állapotfelmérést önkitöltős kérdőívekkel végezték. Elsőkörben egy klinikumban használt kérdőívvel (SASII) kategorizálták a vizsgálati személyek öngyilkossági, illetve a nem szuicid önsértési viselkedéseiket idői kereteken belül. Továbbá a kutatók felhasználták a Beck Depresszió Kérdőívet, hogy a vizsgálati személyek diszfórikus, illetve depressziós hangulatát tudják mérni a vizsgálat lefolyása alatt. Ezenfelül vizsgálták a kutatásban résztvevő személyek interperszonális problémáit, emocionális szabályozásukat, énészlelésüket, illetve a mindfulness készségeiket is.

Azok a vizsgálati személyek, akik a dialektikus viselkedésterápia kezelést kapták, minden héten egyszeri alkalommal ültek össze a terapeutákkal, és gyakran telefonon is elérhették őket.  Az üléseken direktív illetve problémamegoldási technikákat tanulhattak el a résztvevők. A CM-t alkalmazó kezelésben heti kétszer találkoztak a vizsgálati személyek a terapeutákkal, ahol non-direktíven a páciens emocionális élményei voltak fókuszban. A módszerben gyakran visszajelez a terapeuta, amellyel a páciens fel tudja ismerni a maladaptív kapcsolati mintázatait.

Az eredmények azt mutatták, hogy mindkét kezelés hatékonynak bizonyult a borderline személyiségzavarral élők esetében az öngyilkosság, illetve a nem szuicid önsértés függvényében. A kezelések után lecsökkent az öngyilkossági kísérletek száma. Azonban a két kezelés közötti eredmények alapján az mondható el, hogy nincs szignifikáns különbség a két kezelés hatékonysága között a depresszió csökkenésében,  és az öngyilkossági kisérletek előfordulásában. Mindkét kezelésben résztvevő személyeknél hasonlóan csökkentek ezek az értékek.

 

Dialektikus viselkedésterápia autizmus spektrum zavarban szenvedők maladaptív túlszabályozásának csökkentésében

Cornwall, P. L., Simpson, S., Gibbs, C., & Morfee, V. (2020). Evaluation of radically open dialectical behaviour therapy in an adult community mental health team: effectiveness in people with autism spectrum disorders. BJPsych Bulletin, 1-8.

Készítette: Cseterki Tamás

A RO DBT (Radikális-nyílt dialektikus viselkedésterápia) egy olyan intervenciós módszer, mely kifejezetten túlzott kontrollra irányul, lényege a szociális kapcsolódás, intimitás fejlesztése - szociális izoláció csökkentése az érzelemkifejezés és a rugalmasabb válaszkészség fejlesztése révén, fő mechanizmusa a social signaling (az egyén hogyan kommunikálja, illetve jelzi a belső élményeit mások felé, illetve azt hogyan kommunikálja, hogy mások jelzései hogyan hatnak az ő belső élményeire, illetve másokkal való kapcsolódására).

Fontos itt megjegyeznünk, hogy az autizmus spektrumzavart úgy is ismerik, mint maladaptív túlszabályozás zavart.

A bemutatott kutatás célja RO DBT hatékonyságának vizsgálata a maladaptív túlszabályozásra felnőttek esetében (NHS-CMHT - National Health Service // Community Mental Health Team), illetve az ASD (Autizmus spektrumzavar) és nem ASD zavarok összehasonlítása.

A vizsgálatban öt kohorsz csoportban 48 ember (23 autizmus diagnózis - 3 esetben csak autizmus / 20 esetben komorbid állapotként) vett részt, összesen 3 évnyi intervenció (30 hétnyi készségfejlesztés) során. 

Az Intervenció 30 hétig (1 óra egyéni időnként, illetve 2,5 készségfejlesztő session/hét) tartott, célja a viselkedési túlkontrollálás és a tartózkodó magatartás csökkentése volt. 

A vizsgálat során Clinical Outcomes in Routine Evaluation–Outcome Measure (CORE) mérőeszközt alkalmaztak, mely az elmúlt heti globális distressz szintjét méri, továbbá Questionnaire about the Process of Recovery-t (QPR), mely a fejlődés értékelésére alkalmazható mentális zavarok esetében. A teszteket kétszeri vették fel, a 15. és 30. héten. 

Az autizmus spektrumzavar diagnózissal rendelkezők klinikailag megbízható fejlődést mutattak a RO DBT intervenció hatására, illetve jobb kimenetellel zárták a kutatást, mint az ASD diagnózissal nem rendelkezők.

Az egyik limitáció, hogy a kutatásban a kutatók által ’White British’ populációnak nevezett minta vett csupán részt; kontrollálatlan kutatásról beszélhetünk, a résztvevők egyéb kezeléseiről nem volt információ; a kutatás kis elemszámú mintát vizsgált, nagy százalékuk ráadásul nem fejezte be a programot; nem fektettek hangsúlyt a ’programhűség’ mérésére; a kutatás csonka RO DBT-vel dolgozott, azonban így is jó eredmények születtek; önbevallásos kérdőíveket használtak; nincs információ arra vonatkozóan, hogy a pozitív megélések, hatások kitartottak -e a program után is; a kutatók nem mérték továbbá a túlszabályozás súlyosságát a kezdő vonalnál, ami lehet az egyik magyarázata a pozitívabb eredményeknek az ASD-vel kapcsolatban.

A vizsgálatot lefolytatók lehetséges irányként a randomizált kontrollált vizsgálatot jelölik meg ASD-vel kapcsolatban, továbbá az egyéb pszichológiai és orvosi állapotok figyelembe vételét, utánkövetést és teljesebb RO DBT használatát egy esetleges újabb vizsgálat esetében. 

 


A dialektikus viselkedésterápia hatékonysága magas szuicid rizikójú serdülők körében

McCauley, E., Berk, M. S., Asarnow, J. R., Adrian, M., Cohen, J., Korslund, K., Avina, C., Hughes, J., Harned, M., Gallop, R. és Linehan, M. M. (2018). Efficacy of dialectical behavior therapy for adolescents at high risk for suicide: A randomized clinical trial. JAMA psychiatry, 75(8), 777-785. 

Készítette: Zsoldos Melinda Réka

Az Amerikai Egyesült Államokban az öngyilkosság vezető halálok a 10 és 24 év közötti fiatalok körébenEnnek ellenére korlátozott számú bizonyítottan hatékony kezelési lehetőség áll rendelkezésre az öngyilkossági viselkedés és az önsértés csökkentésére 
Jelen tanulmányban a dialektikus viselkedésterápia (DBT) hatékonyságát vizsgálták összehasonlítva egyéni és csoportos szupportív terápiával (IGST) az öngyilkossági kísérletek, a nem szuicidális önsértés és az általános önsértő viselkedés csökkentése szempontjából magas kockázatú fiatalok körében. A DBT-ben nagy hangsúly kerül az öngyilkos, önsértő, önkárosító viselkedésformák csillapítására. A terápiában a kliensek teljes elfogadása mellett próbálják segíteni őket a változásbanAlapproblémának az érzelmi diszregulációt tekintik, ami impulzív és maladaptív viselkedéshez vezet, a személy nem képes rugalmasan reagálni az élet eseményeire. A cél az érzelmek szabályozásának javítása és a dialektikus gondolkodási minták fokozása a merev, dichotóm gondolkodás helyett. 
randomizált kontrollált vizsgálat adatgyűjtése 2,5 éven át tartott 4 egészségügyi központbanA vizsgálatban 195 személy vett részt, 22 fő azonban kizárásra került így összesen 173 fő adatain végezték az elemzéseket. A résztvevők 94,8%-a lány volt, az átlag életkor 14,89. 
Olyan 12 és 18 év közötti serdülőket vizsgáltak, akiknek korábban volt mászuicid kísérlete (legalább három vagy annál több önsértő epizód, szuicid gondolatok, érzelmi diszreguláció) és legalább 3 vagy több borderline személyiségzavar kritérium azonosítható volt esetükben. A résztvevőket véletlenszerűen sorolták be DBT vagy IGST kezelésbe. Mindkét csoport résztvevői hetente vettek részt egyéni és csoportos pszichoterápián, valamint terápiás konzultációnA DBT kezelés során nagy hangsúlyt fektettek a szülő-tinédzser interakció fejlesztésére isaz IGST csoportnál csak szükség esetén tartották a kapcsolatot a szülőkkel. A kezelés 6 hónapig, az utánkövetés 1 évig tartott. Interjús mérőeszközök segítségével vizsgálták a személyeket kezelés előtt, majd 3, 6, 9, 12 hónap elteltével.   
A DBT alkalmazása számos előnnyel járt együttA DBT kezelésben részesülők 90,3%-a nem kísérelt meg újabb öngyilkosági kísérletet, ez a IGST-nél 78,9% voltNem szuicidiális önsértés a DBT résztvevőinek 56,9%-nál nem jelent meg, ez IGST esetén csak 40% voltÖnsértés pedig a DBT-ben résztvevők 54.2%-nál, az IGST kezelést kapók 36,9%-nál nem jelent megAz önsértés aránya 1 éves nyomonkövetés alapján mind a két csoportban csökkent. A DBT és IGST hatása között nem volt szignifikáns különbség 6-12 hónap elteltével (OR, 0.65; 95% CI, 0.12-3.36; P = .61)mivel mind a két csoportban való résztvevők eredményei javulást mutattak. A kezelés befejezésének az aránya ugyanakkor magasabb volt DBT esetén: 75,6%, IGST esetén ez 55,2% volt. Ez azonban nem befolyásolta az eredményeket. 
Összegzésként elmondható, hogy az eredmények alátámasztják a DBT hatékonyságát az öngyilkosági kísérletek és az önsértés csökkentését illetően fokozott rizikójú, szuicidálisan önsértő serdülők körébenEz az első serdülőket vizsgáló RCT, ahol sikerült bizonyítani a DBT hatékonyságát az öngyilkossági kísérletek esetében.  
Limitációként jelenik meg, hogy a vizsgálatban főként nők vettek részt és bár etnikailag diverz volt a minta, nem biztos, hogy teljes mértékben általánosíthatóak az eredményekEzenkívül a kezelést végző szakemberek magas végzettséggel és nagy rutinnal rendelkeztek, a kezelések előtt továbbképzésen is részt vettek, emiatt fontos kérdés, hogy kevesebb rutinnal rendelkező kezelők esetében is hasonló eredmények jönnének-e ki. Végezetül pedig a későbbiekben több alternatív kizárási kritérium esetében az eredmények változhatnak.  
 

Kedves Látogató! Ez a blog az ELTE pszichológia szakos hallgatóinak munkáit tartalmazza.

Internet alapú kognitív viselkedésterápia tokofóbia esetén

A bejegyzés alapjául szolgáló tanulmány:  Najafi, T. F., Dashti, S., Bolghanabadi, N., Rezvanifard, M., Andaroon, N., Abadibavil, D., ... &a...