(Ambuláns) pszichoterápiás ellátás borderline személyiségzavarral élők számára: Randomizált vizsgálat a sématerápia és az áttétel fókuszú pszichoterápia hatékonyságának vizsgálatára

Giesen-Bloo, J., Van Dyck, R., Spinhoven, P., Van Tilburg, W., Dirksen, C., Van Asselt, T., Kremers, I., Nadort, M., & Arntz, A. (2006). Outpatient psychotherapy for borderline personality disorder: Randomized trial of Schema-Focused Therapy vs Transference-Focused Psychotherapy. Archives of General Psychiatry, 63(6), 649. https://doi.org/10.1001/archpsyc.63.6.649

Készítette: Lénárt Lili

Bevezetés

A borderline személyiségzavarra jellemző instabilitás átfogóan, a személyiség egészére kiterjedhet. Ez többek közt az érzelmek szabályozásának nehézségében, az önsértő viselkedésben vagy az impulzivitásban mutatkozhat meg. A borderline személyiségzavar prevalenciája a populációban 1-2.5% körül mozog, míg a pszichiátriai betegek körében ez eléri az 50%-ot is akár. Jelen kutatás két, korábban már hatásosnak bizonyult terápiás megközelítés eredményességét igyekszik összehasonlítani egy randomizált vizsgálat keretében – a séma-fókuszú terápiát (továbbiakban: SFT) és az áttétel fókuszú pszichoterápiát (továbbiakban: TFP). A SFT egy integratív, kognitív megközelítést, míg a TFP egy pszichodinamikus megközelítést alkalmaz. Az SFT során a terapeuta szerepe aktívabb és direktívebb, a TFP esetében pedig a terápiás kapcsolat és az áttétel értelmezésére helyezik a hangsúlyt. Ugyanakkor mindkét megközelítésben fontos a traumatikus élmény emocionális feldolgozása, továbbá a személyiségstruktúra ismerete. A közös cél, hogy változásokat érjenek el a páciens személyiségműködésében, amely a SFT esetében akkor történik meg, ha a diszfunkcionális sémák nem kontrollálják a személy életét, a TFP-nél pedig akkor, ha a jó és rossz reprezentációk magukról és másokról integrálódtak. 

Módszer

A kutatásban a lemorzsolódás és a kizárási kritériumok után 86 személy vett részt – 44 fő: SFT; 42 fő: TFP. A résztvevők mind rendelkeztek BPD diagnózissal, a Borderline Personality Disorder Severity Index-en (BPDSI-IV) 20 pont feletti értéket értek el, 18 és 60 év közöttiek, kizáró ok pedig a pszichotikus állapot, a bipoláris zavar, a disszociatív személyiségzavar, antiszociális személyiségzavar, ADHD, addikciók és mentális retardáció voltak. A kutatók egy randomizált, két csoportos elrendezést alkalmaztak, egyik csoport sématerápián vett részt, a másik csoport tagjai pedig áttétel fókuszú pszichoterápián. Az intervenció 3 éven keresztül tartott, melynek során heti 2x50 percben zajlottak az egyéni ülések. Az ülésekről hangfelvétel készült, melyeket véletlenszerűen kiválasztva hallgattak meg a vizsgálat kimenetére vak személyek, és értékelték azokat egy skála mentén, ezzel biztosítva, hogy az ülések során teljesültek az SFT és TFP során alkalmazott elemek, továbbá így az adherenciát is mérhették. 

A résztvevőkkel több kérdőívet felvettek a vizsgálatot megelőzően, bizonyos kérdőíveket az intervenciók időtartama alatt 3-6 havonta megismételtek, illetve az intervenciók lezárulását követően is felvették azokat. Ilyen volt a SCID I-II., a Borderline Personality Disorder Severity Index (BPDSI-IV), WHO Quality of Life Assesment, és a EuroQol thermometer. Ezen túl felvételre került a BPD Checklist on the burden of BPD-specific symptoms, Rosenberg Self-Esteem Scale, Young Schema Questionnaire, Personality Disorder Belief Questionnaire és a Defense Style Questionnaire is. 

Eredmények

A terápiák hatékonyságát egyrészt a BPDSI pontszám alapján határozták meg, aminek feltétele volt, hogy a 20 feletti pontszám 15 alá csökkentjen, másrészt az életminőséget mérő kérdőívekkel, ahol maximum 100 pont volt elérhető. Ezeken túl a korábban felsorolt kiegészítő kérdőívek pontszámaiban történő változást is elemezték. Mind az SFT és PFT eredményesnek bizonyult abból a szempontból, hogy csökkentek a terápiát követően a BPDSI pontszámaik a személyeknek (SFT: MSTS (McKean Schrader Test Statistic)=−9.81, p<.001, Cohen d=2.96; TFP: MSTS=−5.99, p<.001, d=1.85), és javult az életminőségük (EuroQol thermometer pontszám: SFT:MSTS=6.09, p=.001, d=1.84; TFP: MSTS=2.06, p=.044, d=0.64; WHOQOL pontszám: SFT:MSTS=4.86, p<.001, d=1.46; TFP:MSTS=3.73, p<.001, d=1.16). Érdekes megfigyelés, hogy ezek a hatások már 1 év után szignifikánsak és kimutathatóak voltak. Ugyan mindkét módszer hatásosnak bizonyult, az SFT esetében nagyobb mértékű a kimutatható javulás többek közt az elhagyatással kapcsolatos félelmek, az impulzivitás és a disszociatív és paranoid képzetek terén. Ugyanakkor nem mutatható ki szignifikáns különbség az életminőséggel kapcsolatban.

Konklúzió

A szerzők kiemelik, hogy az eredmények összehasonlítása például dialektikus viselkedés terápiával (DBT) körültekintést igényel, mivel a DBT célja inkább az öndestruktív viselkedés megváltoztatása, míg az SFT és a TFP a személyiség megváltoztatására helyezi a hangsúlyt. Emellett eltérő a terapeuták száma, az ülések időtartama és gyakorisága, valamint a terápia hossza. A kutatók az SFT hatásossága mögött a módszer könnyű átláthatóságát, a terapeuta által gyakorolt szülői újragondoskodást, az elsajátított módszerek által biztosított kontroll érzetet azonosítják, valamint azt, hogy a terapeuta bizonyos keretek között elérhető az ülések között, ami szintén biztonságérzetet nyújthat. 

 

A dialektikus viselkedésterápia és Hobson dinamikus terápiájának hatékonysága borderline betegek körében

 Walton, C. J., Bendit, N., Baker, A. L., Carter, G. L., & Lewin, T. J. (2020). A randomised trial of dialectical behaviour therapy and the conversational model for the treatment of borderline personality disorder with recent suicidal and/or non-suicidal self-injury: An effectiveness study in an Australian public mental health service. Australian & New Zealand Journal of Psychiatry, 54 (10), 1020-1034.

Készítette: Galamb Johanna

A borderline személyiségzavarral (BPD) élő személyeket szélsőséges viselkedéses reakciók, illetve kínzó érzelmi állapotok jellemzik. A személyközi kapcsolatokban való bizonytalanság, a vélt vagy valós elhagyatottságtól való félelem mellett gyakran jelenik meg önsértő viselkedés, amely számos esetben végzetes kimenetelű is lehet. A borderline személyiségzavar gyakran jár együtt öngyilkossági kísérlettel. Továbbá a borderline személyiségzavar a pszichiátriai megbetegedések 10%-t teszi ki.

Több kognitív viselkedésterápiás módszert fejlesztettek a borderline személyiségzavar kezelésére, a dialektikus viselkedésterápia (DBT) ezeknek a terápiáknak egyike, amely a képességek fejlesztését célozza. A DBT megalkotója  Marsha Linehan. A dialektikus viselkedésterápia több klinikai vizsgálat középpontjában állt, mint bármely más módszer a BPDt illetően. A kognitív viselkedésterápiákon túl randomizált vizsgálatokból kiderül, hogy kimondottan a borderline személyiségzavar kezelésére fejlesztettek ki számos pszichodinamikus terápiát is, köztük Hobson modelljét (CM) is. Eredetileg Hobson és Meares nevéhez fűzödik ez a modell, amelyet később tovább fejlesztette Meares, mint sajátos módszer a bordeline személyiségzavar kezelését illetően. A CM legfőbb célja egy egészséges fejlődés, továbbá nagy hangsúlyt fektet a terápiás kapcsolatra, ugyanis az interperszonális kapcsolatoknak a terápiás kapcsolat sokszor a sablonja egy adott személynél. A CM segíti az egyéneket abban, hogy növeljék a belső események reflektív tudatosságára irányuló képességeiket. A CM számos korábbi tanulmány szerint csökkenti a szuicid magatartást is.

Jelen tanulmány fő célja az volt, hogy összehasonlítsa a CM-t és a DBT-t két szempont szerint. Először arra voltak kíváncsiak, hogy a két kezelés során csökken-e az öngyilkossági magatartás, illetve a nem szuicid önsértés előfordulása. Továbbá a kutatók még azt vizsgálták, hogy lesz-e változás a két kezelés után a depresszió súlyosságát illetően.

A kezelésekben összesen 162 fő vett részt, akiknek két „kritériumnak” kellett megfellelniük. Rendelkezniük kellett a DSM-IV által felállított borderline személyiségzavar diagnózissal, illetve az elmúlt 12 hónapban volt öngyilkossági kísérletük és/vagy nem szuicid önsértésük. A DBT, illetve a CM kezelésben is 81-81 főt válogattak be. A kezelés alatt háromszor történt adatfelvétel: a kezelés kezdetén, a kezelés hetedik hónapjában, valamint a kezelés végén (14 hónap után). A kezelés után háromszor történt utánkövetéses vizsgálat, amelyeket egy, kettő, illetve öt év után vettek fel. Az állapotfelmérést önkitöltős kérdőívekkel végezték. Elsőkörben egy klinikumban használt kérdőívvel (SASII) kategorizálták a vizsgálati személyek öngyilkossági, illetve a nem szuicid önsértési viselkedéseiket idői kereteken belül. Továbbá a kutatók felhasználták a Beck Depresszió Kérdőívet, hogy a vizsgálati személyek diszfórikus, illetve depressziós hangulatát tudják mérni a vizsgálat lefolyása alatt. Ezenfelül vizsgálták a kutatásban résztvevő személyek interperszonális problémáit, emocionális szabályozásukat, énészlelésüket, illetve a mindfulness készségeiket is.

Azok a vizsgálati személyek, akik a dialektikus viselkedésterápia kezelést kapták, minden héten egyszeri alkalommal ültek össze a terapeutákkal, és gyakran telefonon is elérhették őket.  Az üléseken direktív illetve problémamegoldási technikákat tanulhattak el a résztvevők. A CM-t alkalmazó kezelésben heti kétszer találkoztak a vizsgálati személyek a terapeutákkal, ahol non-direktíven a páciens emocionális élményei voltak fókuszban. A módszerben gyakran visszajelez a terapeuta, amellyel a páciens fel tudja ismerni a maladaptív kapcsolati mintázatait.

Az eredmények azt mutatták, hogy mindkét kezelés hatékonynak bizonyult a borderline személyiségzavarral élők esetében az öngyilkosság, illetve a nem szuicid önsértés függvényében. A kezelések után lecsökkent az öngyilkossági kísérletek száma. Azonban a két kezelés közötti eredmények alapján az mondható el, hogy nincs szignifikáns különbség a két kezelés hatékonysága között a depresszió csökkenésében,  és az öngyilkossági kisérletek előfordulásában. Mindkét kezelésben résztvevő személyeknél hasonlóan csökkentek ezek az értékek.

 

A dialektikus viselkedésterápia hatékonysága a borderline személyiségzavar kezelésében

 Panos, P. T., Jackson, J. W., Hasan, O., & Panos, A. (2013). Meta-Analysis and Systematic Review Assessing the Efficacy of Dialectical Behavior Therapy (DBT). Research on Social Work Practice, 24(2), 213–223. doi:10.1177/1049731513503047  

Készítette: Simon Evelin  

A borderline személyiségzavar (BPD) jelentős közegészségügyi problémát jelent, mivel a hagyományos terápiák nem bizonyulnak hatásosnak a kezelésében. A borderline betegek esetén az öngyilkosság kockázata rendkívül magas, emiatt gyakran részesülnek fekvőbeteg ellátásban.  

Marsha Linehan kifejlesztett egy kezelési módszert, melyet a krónikusan öngyilkosságot megkísérlő személyek számára dolgozott ki: a dialektikus viselkedésterápiát (DBT). Linehan elmélete, hogy a borderline személyek öndestrukciós késztetéseinek hátterében olyan készségek hiánya áll, mint az érzelem-reguláció, distressz tolerancia és az interperszonális képességek. A DBT ezeknek a hiányzó készségeknek a fejlesztését célozza meg. A DBT-ben hierarchikus sorrendet képeznek az elérendő célok: a legsürgetőbb az öngyilkossági veszély és önkárosító cselekvések csökkentése; ezt követi a terápiát akadályozó tényezők elhárítása; a következő az életminőség javítása, végezetül pedig a viselkedéses készségek fejlesztése kerül a terápia fókuszába.  

A témában megjelent vizsgálatok elemzése lehetőséget teremt a DBT hatékonyságának felmérésére, és a hagyományos kezelési módokkal való összehasonlítására. A jelenleg tárgyalt metaanalízisbe 5 borderline betegekkel folytatott, randomizált kontroll vizsgálat került bevonásra, melyek mindegyike a DBT-t és a hagyományos kezeléseket hasonlította össze elért eredményeik alapján.  

Az elemzések fókuszában az öngyilkossági kísérletek előfordulási gyakorisága, a terápiát akadályozó viselkedések, valamint a depresszió szintjéből következtetett életminőség állt.  

Az eredmények alapján a hagyományos terápiáknál a DBT jelentősen hatékonyabbnak bizonyult a megkísérelt öngyilkosságok, és a terápiát akadályozó megnyilvánulások előfordulásának csökkentésében. Az életminőség tekintetében azonban nem találtak jelentős különbséget a különböző terápiás formák által elért hatékonyságban.  

A Sématerápia hatékonysága személyiségzavarral diagnosztizált elítéltek körében

 Bernstein, D. P., Nijman, H. L. I., Karos, K., Keulen-de Vos, M., de Vogel, V. & Lucker, T. P. (2012). Schema Therapy for Forensic Patients with Personality Disorders: Design and Preliminary Findings of a Multicenter Randomized Clinical Trial in the Netherlands. International Journal of Forensic Mental Health, 11(4), 312-324.  doi: 10.1080/14999013.2012.746757 

Készítette: Pálffy Dóra

A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb mentális zavarral rendelkező ember nem veszélyes a társadalomra, sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy saját magukban tesznek kárt a pszichés zavar következtében. Mindemellett ezeknek az embereknek egy része mégis bűnelkövetővé válik, ők jellemzően valamilyen személyiségzavarral élnek, ami az elkövetett bűncselekmény szempontjából befolyásoló tényezőként hathat. Ilyen esetekben a bűnelkövető a börtönbüntetés letöltése után (vagy helyett) kényszergyógykezelésben részesül, mielőtt újra visszakerülhetne a társadalomba. A gyógykezelések jellemzően különböző terápiás megközelítéseket kombinálnak: egyéni (CBT, dinamikus, személyközpontú) és/vagy csoportos pszichoterápia, munkaterápia, gyógyszeres kezelés, miliő terápia és különböző művészetterápiák, illetve ezekben az intézményekben külön hangsúlyt fektetnek a visszaesések megelőzésére (addikciók kezelése, indulatkezelés tréning). Mindemellett a bűnelkövetők társadalomba való visszavezetése kis lépésenként, folyamatosan történik. A reintegrált személyek visszaesésével kapcsolatos statisztikai adatokat vizsgálva a gyógykezelés hatékonyabbnak tűnik, mint a klasszikus büntetésvégrehajtási intézmények módszerei; azonban a különböző kényszergyógykezelést alkalmazó intézmények nem egységes terápiás terve, valamint a különböző módszerek egyidejű alkalmazása megnehezíti a beavatkozások hatékonyságának vizsgálatát. Emiatt nincsenek kielégítő adataink arra vonatkozóan, hogy melyik a leghatékonyabb megközelítés, ami a rendelkezésünkre áll személyiségzavarral küzdő elítéltek kezelése céljából. 

A továbbiakban egy több éven átívelő, klinikai csoportokat összehasonlító, randomizált mintás vizsgálat kerül bemutatásra, melynek célja a sématerápiás módszer hatékonyságának vizsgálata személyiségzavarral küzdő (antiszociális, borderline, nárcisztikus, paranoid) és pszichopata elítéltek körében, valamint az eredmények összehasonlítása egyéb kezelésben részesülő, személyiségzavarral diagnosztizált elítéltekkel. 

A sématerápia több különböző pszichoterápia elemeit kombináló (CBT, humanisztikus, pszichodinamikus irányzatok), egyénileg és csoportban is alkalmazható módszer, mely elsősorban a súlyos személyiségzavarok kezelésére nyújthat megoldást. Bűnelkötők körében is alkalmazták már ezt a megközelítést, elsősorban az úgynevezett sémamódokkal dolgoztak – a sémamódok olyan érzelmi állapotok, melyek bizonyos élethelyzetekben aktiválódnak és szerepet játszhatnak az agresszív cselekmények és kriminális viselkedés kialakításában és fenntartásában – a terápiás cél pedig ezen módok gyógyítása és olyan egészséges sémamódok kialakítása, melyek segítségével a bűnelkövetői magatartás csökken. 

Az itt tárgyalt holland vizsgálat utánkövetéses szakasza 2018-ban zárult és összesen 8 intézményben zajlott adatfelvétel, az alább közöltek azonban csak három intézményben lefolytatott előzetes kutatás eredményei. Beválasztási kritérium volt a borderline, antiszociális, nárcisztikus és paranoid személyiségzavar diagnózisa, valamint csak férfiakat vizsgáltak, mivel ők voltak számottevő többségben a kényszergyógykezelt populációban. Több kizárási kritériuma is volt a kutatásnak: akut pszichotikus állapot, skizofrénia vagy bipoláris zavar, kábítószer- vagy alkoholfüggőség (elvonás), alacsony intellektus (IQ<80), súlyos neurológiai zavar (pl. demencia), autizmus spektrumzavar, pedofília (csak gyermekekre fixált típus) fennállása. 

Összesen 30 személyiségzavarral diagnosztizált elítélt vett részt ebben a vizsgálatban, akik jelentős része (60%) pszichopátiás vonásokkal is rendelkezett. A sématerápiás csoportba 16 fő, a kontroll (egyéb pszichoterápiában résztvevők) csoportba 14 fő került random módon beválogatásra. Az itt közölt vizsgálat adatai egy hároméves periódust ölelnek fel, mely során a sématerápiában részesülő csoport (ST) 2 éven keresztül, heti 2 egyéni pszichoterápiás ülésen vett részt, majd az ülések száma fokozatosan csökkent. Ezzel szemben a kontroll csoport jellemzően heti egy ülésen vett részt és a terápia teljes hossza is rövidebb volt. Emellett mindkét csoport részt vett pszichoterápiát kiegészítő foglalkozásokon, mint csoportterápia, művészetterápia stb. 

A terápiás hatékonyságot fél évente ellenőrizték, valamint a kezelés végét követő 3. évben újra ellenőrizték az eredményeket. A visszaesés és a szexuális erőszak rizikóját a HCR-20, SVR-20 és START skálákkal becsülték meg, a személyiségzavar tüneteiben beállt változást a SIDP-IV és SNAP-I eszközökkel mérték, a korai maladaptív sémákat a YSQ rövid változatával, az intézményben mutatott erőszakot és pszichopátiás vonásokat a SCL-90 tünetbecslő skálával vizsgálták. Ezen kívül azt is nyomon követték, hogy a társadalomba való reintegráció (kijárás az intézményből egyedül/felügyelettel) hogyan alakult a vizsgálati személyeknél. 

A vizsgálat eredményei alapján az ST csoport korábban tudta elkezdeni a társadalomba való visszailleszkedést, többen járhattak ki (akár egyedül), mint a kontroll csoport tagjai, ezzel párhuzamosan a rizikófaktorok is alacsonyabbak voltak esetükben. Annak ellenére, hogy az ST csoportba került a pszichopátiás vonásokkal rendelkező elítéltek többsége, az összes további skálán mért eredményeik alapján jobban teljesítettek, ami bizonyítani látszik a sématerápia hatékonyságát ezen elítéltek körében. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek csupán előzetes eredmények, érdemes nyomon követnünk, hogy a 8 intézményből érkező végleges kutatási eredmények alátámasztják-e a sématerápia hatékonyságát a súlyos személyiségzavarral és pszichopátiás vonásokkal jellemezhető elítéltek körében. 

 

Dialektikus viselkedésterápia borderline személyiségzavarral és antiszociális viselkedéssel küzdő férfiak számára: egy klinikai vizsgálat

Wetterborg, D., Dehlbom, P., Långström, N., Andersson, G., Fruzzetti, A. E., Enebrink, P. (2018). Dialectical behavior therapy for men with borderline personality disorder and antisocial behavior: a clinical trial. Journal of Personality Disorders, 32, 1 – 18.

Készítette: Burka Janka

Bevezetés

Borderline személyiségzavar (BPD) alatt olyan komplex mentális rendellenességet értünk, amelyre az érzelmi labilitás, impulzivitás, kapcsolati problémák, valamint identitászavar jellemző. Mindemellett BPD diagnózissal rendelkező betegek esetében gyakori az önsértő magatartás, valamint fokozottabb a szuicid veszély. Eddig úgy tartották, hogy a BPD főként nőket érint, azonban az utóbbi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy hasonló tendenciát mutat férfiak esetében is. A borderline személyiségzavarral küzdő férfiak sok esetben mutatnak antiszociális viselkedést, valamint gyakori szerhasználók lehetnek. A társuló komorbid zavarok nagy kihívást jelentenek a mentális egészségügyi rendszer, valamint a büntető igazságszolgáltatás számára. 

A borderline személyiségzavarral élő betegek körében hatásos eljárásnak bizonyult a dialektikus viselkedésterápia (DBT). A hagyományos ellátásban részesülőkkel összehasonlítva a DBT hatékonyabbnak bizonyult az önsértő magatartás, a harag, a depresszió, valamint a szorongás csökkentésében, mialatt növelte az általános mentális egészségi állapotot. A DBT célja, hogy a diszfunkcionális viselkedéseket adaptív magatartásformákra cserélje. A készségek fejlesztését a csoportos ülések alatt 4 modul segíti, melyek az alábbiak: mindfulness, interperszonális hatékonyság, érzelemszabályozás, valamint feszültségtűrés. Jóllehet, a DBT hatékonynak bizonyult BPD páciensek körében, a kutatók kiemelik, hogy a férfiak aránya az eddigi hatékonyságvizsgálatokat illetően rendkívül csekély. Továbbá nem hagyható figyelmen kívül, hogy a BPD gyakran társul antiszociális személyiségzavarral, amely tovább növelheti a szuicid veszély kockázatát az érintett betegek körében. Jelen tanulmány célja az említett hiányosságok fényében, hogy megvizsgálja a DBT hatékonyságát borderline személyiségzavarral diagnosztizált és antiszociális viselkedést mutató férfiak körében.

Módszer

A 12 hónapos DBT program célcsoportjaként olyan felnőtt férfiakat jelöltek meg, akik BPD diagnózissal rendelkeztek, valamint legalább egyszer előfordult, hogy törvénybe ütköző cselekedetet hajtottak végre, ami büntető eljárást vont maga után. Előzetesen, a kizáró tényezők meghatározásában három kritériumot vettek figyelembe: pszichotikus zavarokat, 70 alatti IQ értéket, valamint olyan súlyos mértékű szerhasználatot, amely kezelése fekvőbeteg ellátást kíván. A vizsgálat vezetői engedélyt kértek minden résztvevőtől, hogy felvehessék a kapcsolatot egy hozzátartozójukkal. A kezdeti létszámhoz (N=30) képest összesen 19 fő fejezte be a vizsgálatot. A résztvevők heti egy óra egyéni, valamint heti 2,5 óra csoportos terápián vettek részt. A diszfunkcionális viselkedési formákat standardizált interjúkkal, valamint a naplózás módszerével mérték. Továbbá kérdőívek segítségével vizsgálták az agresszív és szabályszegő viselkedést, a borderline tüneteket, a depressziót, a szorongást, valamint a szerhasználatot. Végül a résztvevők DBT kezeléssel kapcsolatos tapasztalatait, véleményét önbeszámolók formájában értékelték az utóvizsgálat részeként.

Eredmények

Fontos eredmény, hogy a terápia előtt a résztvevők 100%-a mutatott valamilyen antiszociális magatartásformát, amely a DBT kezelés végén 75%-ra csökkent. Szignifikáns csökkenést tapasztaltak az alábbi diszfunkcionális viselkedések tekintetében: önsértés, verbális és fizikai agresszió, bűncselekmény. Továbbá a kezelés alatt a BPD és a depresszió tünetei is jelentős mértékben csökkentek. Érdekes eredmény, hogy a szorongás, illetve a szerhasználat tekintetében nem tapasztaltak eltérést. Azok a vizsgálati személyek, akik végig részt vettek a DBT kezelésben nagyfokú elégedettségről számoltak be. 

Kitekintés

Jelen kutatás hiánypótló mind a célcsoport, mind pedig a módszer hatékonyság-vizsgálatának tekintetében. Úgy tűnik, a DBT hatékony kezelési alternatíva lehet BPD diagnózissal rendelkező és antiszociális viselkedést mutató férfiak számára. A maladaptív viselkedési formák csökkenése, továbbá a mentális egészségi állapot növekedése ígéretes kezdeti eredményeknek bizonyulnak. Összességében jó kiindulópontot jelenthetnek egy jövőbeni randomizált vizsgálatnak. 

Dialektikus viselkedésterápia magas szuicid rizikójú borderline személyiségzavarral küzdő személyek részére

Linehan, M. M., Korslund, K. E., Harned, M. S., Gallop, R. J., Lungu, A., Neacsiu, A. D., … Murray-Gregory, A. M. (2015). Dialectical behavior therapy for high suicide risk in individuals with borderline personality disorder: a randomized clinical trial and component analysis. JAMA Psychiatry, 72(5), 475–482.
Készítette: Bella Nóra és Birtók Orsolya

Bevezetés
A dialektikus viselkedésterápia (DBT) a szuicid veszély elhárításának empirikusan bizonyított módja borderline személyiségzavarral élő betegek esetében. Ugyanakkor a standard DBT több komponensből álló módszer, amely egyaránt tartalmaz egyéni terápiát, készségfejlesztést, telefonos coachingot, és terápiás konzultáns csapat igénybevételét. A gyakorlatban ezek az elemek az erőforrások korlátozottsága miatt gyakran szétdarabolódnak, és csak egy-egy kerül felhasználásra. Kevéssé egyértelmű azonban, mely elemek az igazán szükségesek a pozitív eredményhez. Jelen kutatás célja az volt, hogy a készségfejlesztés komponens fontosságát felmérje a DBT szempontjából. Ehhez három csoportba sorolták a résztvevőket, akik különböző kezelést kaptak: 1) csak készségfejlesztés és manualizált esetmenedzsment (DBT-S), 2) csak egyéni terápia és szupportív csoportaktivitások (DBT-I), 3) készségfejlesztés és egyéni terápia együtt (standard DBT). Hipotézisük szerint a standard DBT hatékonyabb a szuicid viselkedés és önsértő magatartás csökkentésében, illetve a depresszió, szorongás, kezelésből való kiesés és hospitalizálódás csökkentésében, mint a készségfejlesztésre fókuszáló DBT-S vagy az egyéni terápiát kiemelő DBT-I, míg utóbbi kettő között nem jósoltak különbséget.

Módszer
A kérdés felderítésére randomizált kontrollált vizsgálatot alkalmaztak, mely során egy év kezelés és egy év utánkövetés volt a protokoll. Összesen 99 nő vett részt a kutatásban, akik borderline személyiségzavarral élnek, és az elmúlt öt évben legalább két szuicid kísérletük vagy nem-szuicidális önsértésük (NSSI) volt, az elmúlt 8 hétben egy NSSI vagy szuicid kísérletük volt, és az elmúlt egy évben volt szuicid kísérletük. A résztvevőket randomizáltan sorolták az egyes kísérleti csoportokba. Mérőeszközként a Suicide Attemt Self-injury Interview, a Suicidal Behaviors Questionnaire, Reasons for Living Inventory, Treatment History Interview, Hamilton Rating Scale for Depression, és a Hamilton Rating Scale for Anxiety szolgáltak. Az eredményeket vak elrendezésben értékelték a szuicid kísérletek és NSSI epizódok gyakoriságának és súlyosságának függvényében.

Eredmények
Minden kezelési feltétel csökkentette a szuicid kísérletek és ideációk gyakoriságát és súlyosságát, illetve növelte az ellátóhelyek szuicidum miatti igénybevételét. A csak egyéni terápiát alkalmazó feltételhez viszonyítva azok a csoportok, ahol készségfejlesztés is történt, jelentősebb javulást mutattak az NSSI és a depresszió tüneteinek mérséklésében a kezelési év során. A standard csoportban a szorongás is szignifikáns javulást mutatott, míg a csak egyéni terápiás csoportban nem. Továbbá a standard csoportban a lemorzsolódás is alacsonyabb volt és a sürgősségi ellátó központok igénybevétele is csökkent. Összességében a DBT-I csoport depresszió és szorongás mutatói nem javultak akkora mértékben a kezelési évben, mint a másik két csoporté, de az utánkövetés során ez a csoport is felzárkózott.

Konklúzió
Több dialektikus viselkedésterápiás módszer is hasznos lehet a szuicid rizikó és az NSSI epizódok csökkentésére. Azok az intervenciók, amelyek készségfejlesztést is alkalmaznak, hatékonyabbak az NSSI csökkentésében, mint az anélküli intervenciók. A készségfejlesztésben részesülő NSSI páciensek depresszió és szorongás mutatói gyorsabban javultak. Standard DBT esetén jobb mutatókat állapítottak meg a lemorzsolódásban, az NSSI gyakoriságban és a sürgősségi ellátás igénybevételében.