Fóbiák kezelése: Expozíciós terápia (ET) hatékonyságát befolyásoló tényezők specifikus fóbiákban (SP) szenvedő személyeknél

 Böhnlein, J., Altegoer, L., Muck, N. K., Roesmann, K., Redlich, R., Dannlowski, U., & Leehr, E. J. (2020). Factors influencing the success of exposure therapy for specific phobia: A systematic review. Neuroscience and Biobehavioral Reviews, 108, 796–820. https://doi.org/10.1016/j.neubiorev.2019.12.009 

Készítette: Beck Adrienn Fanni 

A specifikus fóbia (pl. pókfóbia, vérfóbia, magasságfóbia, stb.) olyan pszichiátriai rendellenesség, ami mindennapos problémát okozhat az érintett személy életében. A pszichiátriai rendellenességek között a szorongásos zavarok teszik ki a legnagyobb csoportot, aminek az egyik leggyakoribb alcsoportja a specifikus fóbiák (egy éven belül 6,4%). Európában közel 22,7 millió személy érintett a zavarban. A specifikus fóbiák kialakulása leginkább modelltanulás és klasszikus, illetve operáns kondicionálás mentén magyarázható. A személyben formálódik egy félelemmel kapcsolatos emlék. Ebben a félelem struktúrában a félelemkeltő (de ártalmatlan, pl. egy pók vagy magasság) stimulus veszélyhelyzetet jelez a személy számára, ami pánik reakciót és menekülést válthat ki. Ezen reakciók kezelésére alkalmas az expozíciós (fóbiát okozó ingernek kitettség) terápia. Jelen tanulmány arra fókuszál, hogy összefoglalja, melyek azok a tényezők, amik befolyásolhatják az expozíciós terápia hatékonyságát. Az eredményeket három fó kategóriába sorolhatjuk, melyek a következők: expozíciós terápia előtti, alatti és utáni tényezők. 

Az expozíciós terápia megkezdése előtti állapot ugyanolyan fontos, mint a terápia alatti érzelmek és vilselkedés. Az érzelmeken belül, az alacsony vonásszorongás és a magas szintű motiváció az, ami elősegíti a gyógyulást. A motiváció természetesen elhanyagolhatatlan a sikeres terápia érdekében. Az nem számít, hogy ki, milyen megküzdési stratégiákat alkalmaz, azonban az énhatékonyság növelése fontos eleme lehet a terápiának. Ugyanis azok a terápiák, amik az expozíció mellett az énhatékonyság fejlesztésére is figyelmet fordítottak, hatékonyabbnak bizonyultak. Továbbá hatákonyabb a terápia azoknál a személyeknél, akik nagyobb betegségbelátással rendelkeznek, szorongató gondolataikat irracionálisnak tekintik. Egy specifikus fóbia korábbi sikeres kezelése pozitív hatással van az egyidőben jelenlévő szorongásos zavar vagy fóbia súlyosságára nézve. Ami a fiziológiás faktort illeti, a reggeli magasabb kortizol szint segít csökkenteni a félelemérzetet, így a reggeli terápia hatékonyabb lehet, mint egy délutáni ülés. 

Az expozíciós terápia alatt fontos a félelem és az undorézet csökkentése, melyben a valencia tréning hasznos lehet. A pozitív valencia tréning során megemelik a félelemkeltő stimulus valenciáját, például pókfóbia esetén a pók hasznosságát hangsúlyozzák. Emellett hatásosabbnak bizonyul, ha a páciensnek specifikus perceptuális ingert mutatnak (például: csukott ajtót egy klausztrofóbiás személynek), azzal szemben, ha egy a félelemmel kapcsolatos információt osztanak meg (például: megmondani a páciensnek, hogy csukva az ajtó). Továbbá hasznosnak bizonyul a vezetett fenyegetés-átértékelés, illetve mindez akár VR (virtuális valóság) módban is kivitelezhető. A stimulus különböző kontextusokba ágyazása elősegíti a gyógyulás folyamatát. Nem találtak különbséget azonban azok között, akik 3 és azok, akik 6 alkalommal vettek részt expozíciós terápiában, hiszen egyénenként eltérő lehet hány alkalomra van szükség. A szükséges alkalmak számát 1 és 7 közé teszik, minél gyorsabban csökken a szorongás, annál kevesebb alkalomra van szükség. A 30-45 perces terápiás órák kimutatottan hatásosabbak, mint a 15 perces, rövid alkalmak; és az is előnyös lehet, ha a terapeuta nő. A testi reakciókkal (például: légszomj) kapcsolatos edukáció hosszútávon nem segítette elő a terápia sikerességét, ahogy a relaxációs technikák alkalmazása sem. A terápiás alkalom előtti koffein fogyasztás, pedig egyenesen rossz hatással volt a terápiára hatásosságára, mivel magasabb félelelmérzetet váltott ki. A különöző gyógyszeres kezelések szintén hátráltathatják a terápiás folyamatot. 

Az expozíciós terápiát követően kulcsfontosságú a megfelelő hosszúságú és minőségű alvás, mivel szorongáscsökkentő hatással jár. Emellett, egy sikeres terápiás folyamatot követően fokozható a hatékonyság D-Cycloserine (NMDA agonista) szedésével, azonban sikertelen terápia után ez kontraproduktív lehet. 

Viselkedéses szerződés alkoholhasználat zavarral küzdők terápiájában

 Brown, J. M. (2004). The Effectiveness of Treatment. In: Heather, N., Stockwell, T. (Eds.), The Essential Handbook of Treatment and Prevention of Alcohol Problems (pp. 9-21). John Wiley & Sons, Ltd. 

Miller,W.R., Brown, J.M., Simpson,T.L., Handmaker, N.S., Bien,T.H., Luckie, L.F., Montgomery, H.A., Hester, R.K. & Tonigan, J.S. (1995). What works? A methodological analysis of the alcohol treatment outcome literature. In R.K. Hester & W.R. Miller (Eds), Handbook of Alcoholism Treatment Approaches: Effective Alternatives (pp. 12–44). Needham Heights, MA: Allyn and Bacon 

Miller, W. R., & Wilbourne, P. L. (2002). Mesa Grande: a methodological analysis of clinical trials of treatments for alcohol use disorders. Addiction, 97(3), 265–277.  

Készítette: Sinka Ármin

A viselkedéses szerződés módszere a tanulás egy formájának, az operáns kondícionálásnak az elveiből származik (Brown, 2004). Az operáns kondícionálás az a tanulási forma, melyben az élőlény megtanulja, hogy egy bizonyos cselekedet egyedi következményekkel jár. Például a kísérletbe bevont állat megtanulja, hogy ha ketrecében rálép egy pedálra, akkor a pedálnyomást étel érkezése kíséri a ketrecébe. Ez a módszer jól alkalmazható annak érdekében, hogy kapcsolat alakuljon ki a terápiás célkitűzések és a vágyott megerősítések közt (Brown, 2004). Ha például egy alkoholhasználat zavarral küzdő személy kezelője szerződést köt arra vonatkozóan, hogy az illető heti rendszerességgel, adott időközönként meglátogatja az Anonim Alkoholisták gyűléseit, akkor a felépülőnek lehetősége lesz megtapasztalni a gyűlések előnyeit, például átélni a megosztásokat követő megkönnyebbülést, a lelkesedést és reményt, mely a régóta felépülésben lévő társak sikerei láttán kaphatja el, a nagyfokú megértést és a társak támogatását alkohol problémáival kapcsolatban, stb. Ezeket a pozitív tapasztalatokat nem biztos, hogy a szerződés nélkül is átélné a felépülő, hiszen lehet anélkül motiválatlan lenne az AA gyűléseken való részvételre. A szerződés tehát motiválhatja is a klienst az együttműködésbe való aktív bevonódásra. 

A szerződésben az ivással kapcsolatos célok mindkét fél számára átláthatóak és tiszták, akárcsak a célok elérése érdekében elvégzendő cselekedetek. A szerződés abban is segíthet, hogy a szerhasználó alternatív viselkedéseket és örömforrásokat fedezzen fel az ivás helyett (Brown, 2004).  

A viselkedéses szerződés módszerével kapcsolatban Miller és mtsai (1995) az alkoholizmus különböző kezelési módszereinek hatékonyságát vizsgáló összefoglaló tanulmányukban 219 kutatás vizsgálatakor a viselkedéses szerződés módszerét a 30 összehasonlított módszer közül az ötödik leghatékonyabbnak találták. Az összefoglalóba bevett kutatások következetesen pozitív eredményeket mutattak. Miller & Wilbourne (2002) 7 évvel későbbi kutatásukban kibővítették ezen eredményeket, és 361 kutatás összehasonlításakor a viselkedéses szerződés módszerét a hetedik leghatékonyabbként mutatták be. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezen kutatások, csak olyan más vizsgálatokat tettek elemzésük tárgyává, melyekben az eredményeket valamilyen kontrollcsoport eredményeihez hasonlítják (pl. 1. csoporttal kötöttek vis. szerződést, 2. csoporttal nem), ezért előfordulhat, hogy a rangsorban hátrébb sorolt módszerek is hatékonyabbak, csak ez a kutatási elrendezés miatt másképpen súlyozódik. Az összefoglaló kutatások limitációinak teljeskörű megismeréséhez az eredeti cikkeket ajánlom elolvasásra.