A mindfulness-alapú kognitív terápia, mint kiegészítő kezelés hatékonysága OCD-s személyeknél

Külz, A. K., Landmann, S., Cludius, B., Rose, N., Heidenreich, T., Jelinek, L., … Moritz, S. (2018). Mindfulness-based cognitive therapy (MBCT) in patients with obsessive–compulsive disorder (OCD) and residual symptoms after cognitive behavioral therapy (CBT): a randomized controlled trial. European Archives of Psychiatry and Clinical Neuroscience (269) 223-233. doi:10.1007/s00406-018-0957-4 

Készítette: Kocsondi Gábor

A kényszerbetegség (OCD) terápiás kezelése nagy kihívás, ugyanis az OCD-vel élő emberek nagyjából 30%-ánál nem használnak a bizonyítékon alapuló pszichoterápiás módszerek (a tünetek kevesebb, mint 35%-kal csökkennek), ezért a kutatók megvizsgálták a mindfulness-alapú kognitív terápiának (MBCT), mint kiegészítő kezelésnek a hatékonyságát. 

A résztvevőket olyan személyek közül toborozták, akik kognitív viselkedésterápián (CBT) vannak túl (legalább 20 ülésen vettek részt a megelőző 3 éven belül), – ugyanis jelenleg ez a leghatékonyabb, általánosan elterjedt terápiás módszer az OCD kezelésére – másrészt azonban a korábbi kezelések ellenére vannak fennmaradó tüneteik (több, mint 12 pontot értek el a Yale-Brown-Obsessive–Compulsive Scale nevű klinikai interjú során). Az így vizsgált minta létszáma 125 fő, akik németországi lakosok és életkorukat tekintve 18-70 közöttiek. Nagyrészük gyógyszeres kezelés alatt is áll. 

Az eljárás randomizált, kontrollált, utánkövetéses design-nal dolgozott. Az embereket két csoportba osztották, a kísérleti csoport MBCT-n vehetett részt, a kontrollcsoport pedig egy OCD-vel kapcsolatos pszichoedukációs tréningen. Mindkét beavatkozás nyolc darab 120 perces alkalomból állt. Ezeket három német városban tarották, összesen nyolc csoportot indítva mindkét kezelésből. Az utánkövetés félévvel később történt. 

Az MBCT csoport menete szorosan követte az eredeti, depresszióra kidolgozott MBCT kézikönyvet. A pszichoedukációs csoportban résztvevők pedig a nyolc alkalom során előadást hallgathattak meg az OCD tüneteinek etiológiájáról, mechanizmusairól és tényezőinek fenntartásáról, az OCD metakognitív és neurobiológiai vonatkozásairól, a farmakoterápiával kapcsolatos információkról, pszichológiai kezelésekről és visszaesés megelőzéséről. További elem volt az OCD tüneteivel kapcsolatos személyes tapasztalatok csoportos megosztása és megvitatása, valamint hasznos stratégiák nyújtása az OCD-vel való megküzdéshez. 

Az eredményeket tekintve mindkét csoport kis javulást mutatott. A Yale-Brown-Obsessive–Compulsive Scale (Y-BOCS) pontszámában nem volt szignifikáns különbség a két csoport javulása között. Viszont az Obsessive–Compulsive Inventory Revised tekinetében az MBCT csoport valamelyest jobban teljesített. Az életminőség (WHOQOL-BREF kérdőív) is jobban javult MBCT esetében. Az obszesszív hiedelmek (OBQ-44 kérdőív) is nagyobb mértékben csökkentek, továbbá a metakognitív hiedelmek (MCQ-30 kérőív) is nagyobb javulást mutattak az MBCT esetében. Az MBCT csoportban kisebb volt a lemorzsolódás is. 

Összegezve, mindkét kiegészítő kezelés stabil, de viszonylag kicsi eredményt hozott. Ez a javulás a klinikus által pontozott tünetek esetében azonos mértékű volt, viszont a másodlagos tünetek és az önbeszámolón alapuló mérőeszközök esetében a MBCT jobban teljesített a pszichoedukációs tréninghez képest. Az eredmények egy lehetséges magyarázata, hogy az önkitöltős kérdőívek több kérdést tartalmaznak a megélt distresszel kapcsolatban, így ezek a személyek tünetekkel való megküzdését, együttélését jobban mérik. 

A vizsgálatot végző kutatók szerint a nyolchetes mindfulness-alapú kognitív terápia nem egy csodaszer az OCD kezelésére, de képes enyhén csökkenteni a tüneteket azoknál, akik a korábbi CBT kezelésre nem reagáltak eléggé. Fontosnak tartják a további kezelési lehetőségek keresését, amelyek hatékonyabban csökkentik a klinikai tüneteket. 

Kognitív viselkedésterápia hatékonyságának vizsgálata kényszeres zavarban: metaanalízis

Olatunji, B. O., Davis, M. L., Powers, M. B., & Smits, J. A. (2013). Cognitive-behavioral therapy for obsessive-compulsive disorder: A meta-analysis of treatment outcome and moderators. Journal of Psychiatric Research, 47(1), 33-41.

Készítette: Kálmán Anett

Az obszesszív-kompulzív zavar (obsessive-compulsive disorder, továbbiakban: OCD) visszatérő, tolakodó kényszergondolatokkal (obszessziókkal) és/vagy kényszercselekvésekkel (kompulziókkal) jellemezhető mentális probléma, mely jelentős distresszel jár és interferál a napi életvitellel. A funkcionális károsodásra adott válaszként megjelenő komorbid major depresszió élettartam prevalenciája 12,4 - 60,3 % közötti értéket mutat. Az OCD a felnőttek 2-3%-át, a gyermekek 1%-át érinti. A tünetek jelentős redukciója érhető el kognitív viselkedésterápiás (cognitive-behavioral therapy, továbbiakban: CBT) módszerekkel, melyek alapelve, hogy a mentális zavarok fennmaradásának hátterében kognitív, illetve viselkedéses faktorok játszanak szerepet és a pszichológiai kezelés célja változást hozni ezen tényezőkben kognitív és viselkedéses technikák használatán keresztül. OCD esetén az egyik leggyakrabban használt CBT-s módszer az expozíció és válaszprevenció (exposure and ritual prevention, továbbiakban: ERP), melynek során a személyt hosszan kiteszik a félelemkeltő szituációnak, de megakadályozzák a kompulzió létrejöttét. Metaelemzések alapján az ERP 48%-kal képes csökkenteni a tünetek mennyiségét. Az intruzív gondolatok jelentőségéről és megjelenéséről alkotott diszfunkcionális hiedelmek módosítását célozza meg a másik CBT technika, a kognitív terápia (cognitive therapy, továbbiakban: CT). Korábbi felmérések alapján a CT önálló használatához képest az ERP, illetve az ERP és CT kombinációja hatékonyabb. A kezelés kimenetelének prediktív tényezőivel kapcsolatban azt mutatták ki, hogy a terápiát megelőző súlyosabb OCD és magasabb depresszió szint bejósolja a rosszabb terápiás választ.

Az eddig összefoglaltak nyomán a kutatás vezetői először is azt kívánták felmérni, hogy a kezelést követő és az utánkövetéses mérések alapján a kontroll feltételekhez képest a CBT hatékonyabb-e az elsődleges és másodlagos (depresszió) tünetek redukciójában. Másodrészt arra a kérdésre keresték a választ, hogy a terápiát megelőző magasabb súlyossági szint és depresszió érték bejósolja-e az alacsonyabb hatékonyságot. A CBT eredményének prediktálásához minta-, tanulmány-, kezelés specifikus jellegzetességek tesztelése informatív lehet, ezért a metaelemzés célja volt annak feltérképezése is, hogy a kezelés hatékonyságát módosítják-e olyan moderátor tényezők, mint a kezelés típusa (ERP, CT), a kontroll típusa (placebo és várólista), az életkor, a tünetek időtartama, a zavar kezdetének időpontja, a nők aránya, a komorbiditás aránya, az ülések száma, a kezelés integritásának ellenőrzése/vak értékelés, a populáció (gyerek vagy felnőtt) és a kezelés formája (egyéni vagy csoportos).

Az átfogó metaanalízis elkészítéséhez kontrollált, randomizált, CBT-t alkalmazó vizsgálatok kerültek kiválasztásra, melyek felkutatása online adatbázisok segítségével valósult meg. A tanulmányban összesen 16 vizsgálat 756 fős mintával vett részt.

Az elsődleges tünetek tekintetében a kontroll feltételekhez viszonyítva a CBT hatékonyabbnak mutatkozott a kezelést követő és az utánkövetéses mérések alkalmával is. Az előbbiek esetében a hatékonyság magasabbnak bizonyult az utóbbiakhoz képest, ami arra utalhat, hogy a CBT ezen zavarra gyakorolt hatása az akut kezelési fázis után csökkenhet. Jövőbeli kutatások alkalmával kívánatos cél lenne olyan stratégiák kidolgozása, melyekkel a CBT során nyert pozitív eredmények hosszú távon is fenntarthatóvá válhatnak. A CBT hatékonysága a másodlagos tünetek (depresszió) mentén is megerősítést nyert. A kezelési típus vonatkozásában nem lehetett szignifikáns különbséget találni, aminek magyarázata abban állhat, hogy a különböző intervenciók technikái a gyakorlatban keverednek. A várólistás kontroll alkalmazása során a CBT nagyobb hatékonysággal rendelkezett, mint a placebo (pszichológiai és tablettás) kontroll használata esetén. Ez a különbség viszont eltűnt, ha a tablettás placebo kontrollt használó vizsgálatot eltávolították az összehasonlításból, ami az OCD kezelés kimenetelét befolyásoló non-specifikus hatásokra utal. A kezelés formája, a kezelés integritásának ellenőrzése, a vak értékelés, a zavar kezdetekor mért életkor, a tünetek időtartama, a nők aránya, az ülések száma és a komorbid zavarok aránya tekintetében nem mutattak szignifikáns eltérést a hatékonyság mutatói. Utóbbi tényező kapcsán megemlítendő, hogy korábbi vizsgálatok szerint a diszruptív magatartás és a figyelemhiányos/hiperaktivitás zavarok negatív hatással vannak a CBT-vel kezelt OCD-ben szenvedő személyekre. Az egymásnak ellentmondó eredmények úgy interpretálhatóak, hogy a komorbid zavarok általánosságban nem befolyásolják a terápia kimenetelét, de bizonyos specifikus problémák jelenléte csökkenheti a kezelés hatékonyságát. A kutatás azon eredménye, hogy a terápiát megelőző magasabb OCD súlyossági szint, depresszió szint és komorbiditási arány nem mutat kapcsolatot alacsonyabb hatékonysággal, bizonyítja a CBT nagy tünetkomplexitás esetén is megjelenő eredményességét. Ennek értelmében a CBT jól alkalmazható a közösségi klinikákon, ahol az OCD-ben szenvedő személyek sok esetben az előbb említett jellegzetességek valamelyikével is rendelkeznek. A különböző populációkon végzett mérések alapján az idősebb életkor alacsonyabb hatékonysággal járt együtt. Ennek hátterében az állhat, hogy egy szupportív családi közegben a gyermekek jobban követik a kezelési utasításokat, a gyermekek gondolatai és cselekedetei még jobban formálhatóak, illetve obszesszív hiedelmeikkel kevesebb időt töltenek, ami az OCD fennmaradására is hatással van. A kutatás egyik limitációja, hogy az elemzéseket csak 16 tanulmány bevonásával készítették. Emellett a randomizált kontrollált vizsgálat gyengesége, hogy nem mindig reprezentatív az OCD populációra nézve, illetve a belső validitás maximalizálása miatt kizárásra kerülnek belőle az erősen depressziós személyek.