Dialectical behaviour therapy v. mentalisation-based therapy for borderline personality disorder

Barnicot, K., & Crawford, M. (2019). Dialectical behaviour therapy v. mentalisation-based therapy for borderline personality disorder. Psychological Medicine, 49(12), 2060–2068. https://doi.org/10.1017/S0033291718002878

Summary by: Hadija Satel

Introduction: Borderline Personality Disorder (BPD) is a mental health condition that involves emotional instability, self-harm, problems in relationships, and frequent use of emergency or hospital services. Two therapies that are commonly used to treat BPD are Dialectical Behaviour Therapy (DBT) and Mentalisation-Based Therapy (MBT). While both treatments have strong evidence supporting their effectiveness, there has never been a direct comparison between the two. The 2019 study by Barnicot and Crawford, published in Psychological Medicine aimed to examine how DBT and MBT compare in terms of clinical outcomes over a 12-month period.DBT is a therapy that focuses on teaching practical skills to manage emotions, reduce self-harm, and improve relationships. It combines cognitive-behavioural methods with mindfulness. MBT, focuses on helping patients understand their own and others' mental states more clearly. This process is called mentalizing. While DBT is usually delivered over 12 months, MBT often lasts around 18 months, but for the purpose of this study, both treatments were evaluated over the same 12-month period.

Method: The study included 90 adults diagnosed with BPD. 58 participants received DBT and 32 participants received MBT in six specialist NHS personality disorder services in London and Southampton. The allocation of participants was not randomized. The choice of therapy was based on what was available in each local service. This approach demonstrated real-life practice but also meant there were some differences in the patient groups. At the beginning of the study,the researchers saw that people in the DBT group tended to have more severe symptoms. They were more likely to have self-harmed recently, had more frequent hospital visits, and higher rates of post-traumatic stress disorder (PTSD). They also showed higher levels of emotional dysregulation. These differences were important and were taken into account in the statistical analysis. Throughout the 12-month period, participants were assessed every three months. The study measured how many people dropped out of therapy, how often they used crisis services, how often they self-harmed, and their levels of BPD symptoms, emotional dysregulation, dissociation, and interpersonal difficulties.

Results: The results showed that both DBT and MBT helped reduce symptoms of BPD. At the end of the 12 months, there were no significant differences between the two groups in terms of self-harm rates, emotional dysregulation, BPD severity, or relationship difficulties. This means that both treatments appeared to be similarly effective by the end of the year. However, when looking at how quickly patients improved over time, there were important differences. People receiving DBT had a steeper reduction in self-harm incidents and faster improvements in emotional dysregulation than those receiving MBT. These findings remained significant even after adjusting for differences in baseline severity, dropout rates, and other confounding factors. This suggests that while both therapies work, DBT may help patients improve more quickly in reducing self-harming behavior and improving emotional control.The study also found differences in treatment dropout. A larger percentage of MBT patients (72%) completed the full 12 months of therapy compared to DBT patients (42%). However, once the researchers adjusted for initial differences between the groups, this difference in completion rates was no longer statistically significant. The higher dropout rate in DBT may be partly explained by the fact that patients starting DBT had more severe symptoms and may have had more difficulty staying engaged. Interestingly, while DBT patients initially seemed to use crisis services more often, these differences disappeared once the analysis controlled for the more severe starting point of the DBT group. In other words, DBT patients may not have used crisis services more because of the therapy itself, but because they were already more at risk before starting treatment.

Discussion: The study has several strengths. It was conducted in real-world clinical settings with actual NHS services, making the results relevant to everyday practice. It also included people who dropped out of treatment, which gives a more complete picture of how the therapies perform in practice. The researchers adjusted for initial differences between the two groups. However, there were some limitations. Since patients were not randomly assigned to DBT or MBT, it’s possible that unknown factors influenced the results. Also, the study only followed patients for 12 months, while BPD is a long-term condition that may require longer follow-up to fully understand treatment effects. Another limitation was that the researchers did not assess how closely the therapists followed the official DBT or MBT manuals, which could affect how effective the treatments were.

In conclusion, this study found that both DBT and MBT are helpful for people with BPD. however there were differences such as DBT appeared to produce faster improvements in reducing self-harm and emotional dysregulation. MBT, on the other hand, may have better retention rates. These results show  that both treatments have their strengths, and choosing between them might depend on the individual needs of the patient, such as their level of risk or ability to stay engaged in long-term therapy. This study also shows the importance of offering a variety of evidence-based treatments within mental health services, so that patients with BPD can receive care that best fits their circumstances. While more research, especially randomised trials is still needed, this comparison gives useful guidance for clinicians and services when deciding which therapy to offer.

Minél több terápia, annál nagyobb hatás? A 6 hónapos és 12 hónapos dialektikus viselkedésterápia hatékonyságának összevetése borderline személyiségzavar terápiájában

McMain, S. F., Chapman, A. L., Kuo, J. R., Dixon-Gordon, K. L., Guimond, T. H., Labrish, C., ... & Streiner, D. L. (2022). The effectiveness of 6 versus 12 months of dialectical behavior therapy for borderline personality disorder: A noninferiority randomized clinical trial. Psychotherapy and Psychosomatics, 91(6), 382-397.

Készítette: Janku Flóra Berekiné

A borderline személyiségzavar (a továbbiakban ezzel a rövidítéssel is említve: BPD) egy súlyos és elterjedt zavar, melynek előfordulása 0,7% és 2,7% közé esik. Tünetei közé sorolható az érzelmek nehéz szabályozása, impulzivitás, bizonytalan énkép, az elhagyatottságtól való félelem, az emberi kapcsolatok nehezítettsége és az önsértő viselkedés, mely sokszor öngyilkossági kísérletbe vagy befejezett öngyilkosságba torkollik. Ezek a tünetek a BPD-vel élő személy egész életét áthatják, mindennapi működését súlyosan akadályozzák. Ez a zavar a társadalomra és az egészségügyre is óriási nyomást helyez.

A borderline személyiségzavar kezelésének elsővonalbeli módja számos ajánlás szerint a pszichoterápia. A dialektikus viselkedésterápiát (a továbbiakban: DBT) kifejezetten a BPD kezelésére alakították ki. E megközelítés négy területen (a jelentudatosság, az interperszonális hatékonyság, az érzelemszabályozás és a distressz szabályozása) hivatott jelentős változásokat elérni, amit egy strukturált terápia formájában visz véghez. A dialektikus szó a nevében arra utal, hogy az ambivalens élmények megélésével foglalkozik, mint például a változás megélése, és annak elfogadása.

A DBT jellemzően hosszú terápiának számít, minimum 12 hónapos időtartamra ajánlják – ez ugyanakkor számos kétséget vethet fel. Egyrészt, a páciensek nehézségekbe ütközhetnek a 12 havi anyagi és egyéb erőforrások megteremtésében ahhoz, hogy igénybe vegyék a terápiát. Másrészt, a kezelő személyzet számára is meglehetősen költségigényes a hagyományos dialektikus viselkedésterápia alkalmazása. Így tehát felmerült annak az igénye, hogy egy klinikai vizsgálat formájában górcső alá vegyék, hogy egy rövidebb, mindössze 6 hónapos DBT (DBT-6) hatékonysága felér-e a 12 hónapos verzióval (DBT-12). Hosszútávon azt szeretnék elérni a kutatók, hogy egy költséghatékonyabb és elérhetőbb terápiát tudjanak nyújtani a BPD-vel küzdő pácienseknek.

E vizsgálatba 240 fő bipoláris személyiségzavarral diagnosztizált, önsértő és/vagy öngyilkos magatartású személy vett részt. Véletlenszerű módon sorolták őket a DBT-6 vagy a DBT-12 csoportokba, és ennek megfelelően részesültek ellátásban. A kezelés részeként egyéni és csoportos terápiában vettek részt, 0-24-es telefonos coaching állt rendelkezésükre, és terapeutáik heti rendszerességű konzultációt tartottak a terápiák menetéről. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatása lesz a DBT-6-nak és a DBT-12-nek 3, 6, 12 és 24 hónap elteltével, a terápia kezdetéhez képest. A hatásokat a következő területeken vizsgálták meg: a szuicid és önsértő magatartás teljes gyakorisága, a borderline személyiségzavar tüneteinek alakulása, az általános pszichopatológiai tünetek alakulása, a düh kifejezése, a depresszió mértéke, a személyközi működés és a készségek elsajátítása.

A vizsgálat folyamán olyan személyek mérték fel az imént felsorolt tünetek és viselkedések alakulását, akik teljesen függetlenek voltak a kutatástól, így annak céljáról sem volt tudomásuk. Az eredmények jelentőségét nemcsak statisztikával és számokkal képezték le, hanem klinikai szakértők is véleményezték azt, a személy állapotát felmérve.

Az eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy a rövidebbik terápiás forma nem alsóbbrendű a hagyományos 12 hónapos verzióhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a DBT-6 hatékonysága összehasonlítható volt a DBT-12-ével a felsorolt összes területen. A szerzők kiemelik az önsértő és szuicid viselkedést, mely ugyanolyan mértékben csökkent mindkét kezelési forma esetén, ami kardinális egy öngyilkossági krízisben lévő személynél.

Kiemelkedő jelentőségű eredmény, hogy a DBT-6 az akut borderline személyiségzavarhoz és általános pszichopatológiához köthető tüneteket nagyobb mértékben csökkentette, mint a DBT-12, tehát a rövidebb terápiás forma hatékonyabb lehet a tünetek gyors csökkentésében. Ennek egy oka lehet, hogy az időhatár miatt mind a páciens, mind a terapeuta motiváltabb és produktívabb lehet a terápia során, illetve jótékony hatása lehet annak is, hogy a páciensek rövidebb idő alatt számíthatnak tüneteik javulására.

A terápia során tanított készségek elsajátítása és a dühkezelés tekintetében a DBT-12 mutatott magasabb hatékonyságot. Ezeken a területeken a változás hosszú tanulást és sok gyakorlást igényel, így látszik a sztenderd 12 hónapos DBT javallata is.

A továbbiakban a kutatók szükségesnek tartják megvizsgálni, hogy mik lehetnek azok a páciensekre jellemző személyiségjegyek, melyek magyarázhatják, hogy kinek alkalmasabb a rövid, és kinek a hosszabb terápia. Kiemelik, hogy az ebben a vizsgálatban feltárt hatások egyéb, a DBT-hez nem köthető jellemzőktől is függhet (pl. a páciens elvárása a terápiával kapcsolatban).

Eredményeik összegzéseképp a szerzők hangsúlyozzák, hogy a BPD-ben szenvedő, önsértő páciensek esetében a 6 hónapos DBT stabilizálhatja állapotukat, és felkészítheti őket egy hosszabb terápiás folyamatra. Emellett a rövidebb terápiás forma az egészségügyben is jobban alkalmazható ellátás lehetne, mind költséghatékonyság, mind elérhetőség szempontjából, így megfontolandó e rövidített verziónak a bevetése.

A dialektikus viselkedésterápia és Hobson dinamikus terápiájának hatékonysága borderline betegek körében

 Walton, C. J., Bendit, N., Baker, A. L., Carter, G. L., & Lewin, T. J. (2020). A randomised trial of dialectical behaviour therapy and the conversational model for the treatment of borderline personality disorder with recent suicidal and/or non-suicidal self-injury: An effectiveness study in an Australian public mental health service. Australian & New Zealand Journal of Psychiatry, 54 (10), 1020-1034.

Készítette: Galamb Johanna

A borderline személyiségzavarral (BPD) élő személyeket szélsőséges viselkedéses reakciók, illetve kínzó érzelmi állapotok jellemzik. A személyközi kapcsolatokban való bizonytalanság, a vélt vagy valós elhagyatottságtól való félelem mellett gyakran jelenik meg önsértő viselkedés, amely számos esetben végzetes kimenetelű is lehet. A borderline személyiségzavar gyakran jár együtt öngyilkossági kísérlettel. Továbbá a borderline személyiségzavar a pszichiátriai megbetegedések 10%-t teszi ki.

Több kognitív viselkedésterápiás módszert fejlesztettek a borderline személyiségzavar kezelésére, a dialektikus viselkedésterápia (DBT) ezeknek a terápiáknak egyike, amely a képességek fejlesztését célozza. A DBT megalkotója  Marsha Linehan. A dialektikus viselkedésterápia több klinikai vizsgálat középpontjában állt, mint bármely más módszer a BPDt illetően. A kognitív viselkedésterápiákon túl randomizált vizsgálatokból kiderül, hogy kimondottan a borderline személyiségzavar kezelésére fejlesztettek ki számos pszichodinamikus terápiát is, köztük Hobson modelljét (CM) is. Eredetileg Hobson és Meares nevéhez fűzödik ez a modell, amelyet később tovább fejlesztette Meares, mint sajátos módszer a bordeline személyiségzavar kezelését illetően. A CM legfőbb célja egy egészséges fejlődés, továbbá nagy hangsúlyt fektet a terápiás kapcsolatra, ugyanis az interperszonális kapcsolatoknak a terápiás kapcsolat sokszor a sablonja egy adott személynél. A CM segíti az egyéneket abban, hogy növeljék a belső események reflektív tudatosságára irányuló képességeiket. A CM számos korábbi tanulmány szerint csökkenti a szuicid magatartást is.

Jelen tanulmány fő célja az volt, hogy összehasonlítsa a CM-t és a DBT-t két szempont szerint. Először arra voltak kíváncsiak, hogy a két kezelés során csökken-e az öngyilkossági magatartás, illetve a nem szuicid önsértés előfordulása. Továbbá a kutatók még azt vizsgálták, hogy lesz-e változás a két kezelés után a depresszió súlyosságát illetően.

A kezelésekben összesen 162 fő vett részt, akiknek két „kritériumnak” kellett megfellelniük. Rendelkezniük kellett a DSM-IV által felállított borderline személyiségzavar diagnózissal, illetve az elmúlt 12 hónapban volt öngyilkossági kísérletük és/vagy nem szuicid önsértésük. A DBT, illetve a CM kezelésben is 81-81 főt válogattak be. A kezelés alatt háromszor történt adatfelvétel: a kezelés kezdetén, a kezelés hetedik hónapjában, valamint a kezelés végén (14 hónap után). A kezelés után háromszor történt utánkövetéses vizsgálat, amelyeket egy, kettő, illetve öt év után vettek fel. Az állapotfelmérést önkitöltős kérdőívekkel végezték. Elsőkörben egy klinikumban használt kérdőívvel (SASII) kategorizálták a vizsgálati személyek öngyilkossági, illetve a nem szuicid önsértési viselkedéseiket idői kereteken belül. Továbbá a kutatók felhasználták a Beck Depresszió Kérdőívet, hogy a vizsgálati személyek diszfórikus, illetve depressziós hangulatát tudják mérni a vizsgálat lefolyása alatt. Ezenfelül vizsgálták a kutatásban résztvevő személyek interperszonális problémáit, emocionális szabályozásukat, énészlelésüket, illetve a mindfulness készségeiket is.

Azok a vizsgálati személyek, akik a dialektikus viselkedésterápia kezelést kapták, minden héten egyszeri alkalommal ültek össze a terapeutákkal, és gyakran telefonon is elérhették őket.  Az üléseken direktív illetve problémamegoldási technikákat tanulhattak el a résztvevők. A CM-t alkalmazó kezelésben heti kétszer találkoztak a vizsgálati személyek a terapeutákkal, ahol non-direktíven a páciens emocionális élményei voltak fókuszban. A módszerben gyakran visszajelez a terapeuta, amellyel a páciens fel tudja ismerni a maladaptív kapcsolati mintázatait.

Az eredmények azt mutatták, hogy mindkét kezelés hatékonynak bizonyult a borderline személyiségzavarral élők esetében az öngyilkosság, illetve a nem szuicid önsértés függvényében. A kezelések után lecsökkent az öngyilkossági kísérletek száma. Azonban a két kezelés közötti eredmények alapján az mondható el, hogy nincs szignifikáns különbség a két kezelés hatékonysága között a depresszió csökkenésében,  és az öngyilkossági kisérletek előfordulásában. Mindkét kezelésben résztvevő személyeknél hasonlóan csökkentek ezek az értékek.

 

Dialektikus viselkedésterápia autizmus spektrum zavarban szenvedők maladaptív túlszabályozásának csökkentésében

Cornwall, P. L., Simpson, S., Gibbs, C., & Morfee, V. (2020). Evaluation of radically open dialectical behaviour therapy in an adult community mental health team: effectiveness in people with autism spectrum disorders. BJPsych Bulletin, 1-8.

Készítette: Cseterki Tamás

A RO DBT (Radikális-nyílt dialektikus viselkedésterápia) egy olyan intervenciós módszer, mely kifejezetten túlzott kontrollra irányul, lényege a szociális kapcsolódás, intimitás fejlesztése - szociális izoláció csökkentése az érzelemkifejezés és a rugalmasabb válaszkészség fejlesztése révén, fő mechanizmusa a social signaling (az egyén hogyan kommunikálja, illetve jelzi a belső élményeit mások felé, illetve azt hogyan kommunikálja, hogy mások jelzései hogyan hatnak az ő belső élményeire, illetve másokkal való kapcsolódására).

Fontos itt megjegyeznünk, hogy az autizmus spektrumzavart úgy is ismerik, mint maladaptív túlszabályozás zavart.

A bemutatott kutatás célja RO DBT hatékonyságának vizsgálata a maladaptív túlszabályozásra felnőttek esetében (NHS-CMHT - National Health Service // Community Mental Health Team), illetve az ASD (Autizmus spektrumzavar) és nem ASD zavarok összehasonlítása.

A vizsgálatban öt kohorsz csoportban 48 ember (23 autizmus diagnózis - 3 esetben csak autizmus / 20 esetben komorbid állapotként) vett részt, összesen 3 évnyi intervenció (30 hétnyi készségfejlesztés) során. 

Az Intervenció 30 hétig (1 óra egyéni időnként, illetve 2,5 készségfejlesztő session/hét) tartott, célja a viselkedési túlkontrollálás és a tartózkodó magatartás csökkentése volt. 

A vizsgálat során Clinical Outcomes in Routine Evaluation–Outcome Measure (CORE) mérőeszközt alkalmaztak, mely az elmúlt heti globális distressz szintjét méri, továbbá Questionnaire about the Process of Recovery-t (QPR), mely a fejlődés értékelésére alkalmazható mentális zavarok esetében. A teszteket kétszeri vették fel, a 15. és 30. héten. 

Az autizmus spektrumzavar diagnózissal rendelkezők klinikailag megbízható fejlődést mutattak a RO DBT intervenció hatására, illetve jobb kimenetellel zárták a kutatást, mint az ASD diagnózissal nem rendelkezők.

Az egyik limitáció, hogy a kutatásban a kutatók által ’White British’ populációnak nevezett minta vett csupán részt; kontrollálatlan kutatásról beszélhetünk, a résztvevők egyéb kezeléseiről nem volt információ; a kutatás kis elemszámú mintát vizsgált, nagy százalékuk ráadásul nem fejezte be a programot; nem fektettek hangsúlyt a ’programhűség’ mérésére; a kutatás csonka RO DBT-vel dolgozott, azonban így is jó eredmények születtek; önbevallásos kérdőíveket használtak; nincs információ arra vonatkozóan, hogy a pozitív megélések, hatások kitartottak -e a program után is; a kutatók nem mérték továbbá a túlszabályozás súlyosságát a kezdő vonalnál, ami lehet az egyik magyarázata a pozitívabb eredményeknek az ASD-vel kapcsolatban.

A vizsgálatot lefolytatók lehetséges irányként a randomizált kontrollált vizsgálatot jelölik meg ASD-vel kapcsolatban, továbbá az egyéb pszichológiai és orvosi állapotok figyelembe vételét, utánkövetést és teljesebb RO DBT használatát egy esetleges újabb vizsgálat esetében. 

 

A dialektikus viselkedésterápia hatékonysága magas szuicid rizikójú serdülők körében

McCauley, E., Berk, M. S., Asarnow, J. R., Adrian, M., Cohen, J., Korslund, K., Avina, C., Hughes, J., Harned, M., Gallop, R. és Linehan, M. M. (2018). Efficacy of dialectical behavior therapy for adolescents at high risk for suicide: A randomized clinical trial. JAMA psychiatry, 75(8), 777-785. 

Készítette: Zsoldos Melinda Réka

Az Amerikai Egyesült Államokban az öngyilkosság vezető halálok a 10 és 24 év közötti fiatalok körében. Ennek ellenére korlátozott számú bizonyítottan hatékony kezelési lehetőség áll rendelkezésre az öngyilkossági viselkedés és az önsértés csökkentésére.  
Jelen tanulmányban a dialektikus viselkedésterápia (DBT) hatékonyságát vizsgálták összehasonlítva egyéni és csoportos szupportív terápiával (IGST) az öngyilkossági kísérletek, a nem szuicidális önsértés és az általános önsértő viselkedés csökkentése szempontjából magas kockázatú fiatalok körében. A DBT-ben nagy hangsúly kerül az öngyilkos, önsértő, önkárosító viselkedésformák csillapítására. A terápiában a kliensek teljes elfogadása mellett próbálják segíteni őket a változásban. Alapproblémának az érzelmi diszregulációt tekintik, ami impulzív és maladaptív viselkedéshez vezet, a személy nem képes rugalmasan reagálni az élet eseményeire. A cél az érzelmek szabályozásának javítása és a dialektikus gondolkodási minták fokozása a merev, dichotóm gondolkodás helyett. 
A randomizált kontrollált vizsgálat adatgyűjtése 2,5 éven át tartott 4 egészségügyi központban. A vizsgálatban 195 személy vett részt, 22 fő azonban kizárásra került így összesen 173 fő adatain végezték az elemzéseket. A résztvevők 94,8%-a lány volt, az átlag életkor 14,89. 
Olyan 12 és 18 év közötti serdülőket vizsgáltak, akiknek korábban volt már szuicid kísérlete (legalább három vagy annál több önsértő epizód, szuicid gondolatok, érzelmi diszreguláció) és legalább 3 vagy több borderline személyiségzavar kritérium azonosítható volt esetükben. A résztvevőket véletlenszerűen sorolták be DBT vagy IGST kezelésbe. Mindkét csoport résztvevői hetente vettek részt egyéni és csoportos pszichoterápián, valamint terápiás konzultáción. A DBT kezelés során nagy hangsúlyt fektettek a szülő-tinédzser interakció fejlesztésére is, az IGST csoportnál csak szükség esetén tartották a kapcsolatot a szülőkkel. A kezelés 6 hónapig, az utánkövetés 1 évig tartott. Interjús mérőeszközök segítségével vizsgálták a személyeket kezelés előtt, majd 3, 6, 9, 12 hónap elteltével.   
A DBT alkalmazása számos előnnyel járt együtt. A DBT kezelésben részesülők 90,3%-a nem kísérelt meg újabb öngyilkosági kísérletet, ez a IGST-nél 78,9% volt. Nem szuicidiális önsértés a DBT résztvevőinek 56,9%-nál nem jelent meg, ez IGST esetén csak 40% volt. Önsértés pedig a DBT-ben résztvevők 54.2%-nál, az IGST kezelést kapók 36,9%-nál nem jelent meg. Az önsértés aránya 1 éves nyomonkövetés alapján mind a két csoportban csökkent. A DBT és IGST hatása között nem volt szignifikáns különbség 6-12 hónap elteltével (OR, 0.65; 95% CI, 0.12-3.36; P = .61), mivel mind a két csoportban való résztvevők eredményei javulást mutattak. A kezelés befejezésének az aránya ugyanakkor magasabb volt DBT esetén: 75,6%, IGST esetén ez 55,2% volt. Ez azonban nem befolyásolta az eredményeket. 
Összegzésként elmondható, hogy az eredmények alátámasztják a DBT hatékonyságát az öngyilkosági kísérletek és az önsértés csökkentését illetően fokozott rizikójú, szuicidálisan önsértő serdülők körében. Ez az első serdülőket vizsgáló RCT, ahol sikerült bizonyítani a DBT hatékonyságát az öngyilkossági kísérletek esetében.  
Limitációként jelenik meg, hogy a vizsgálatban főként nők vettek részt és bár etnikailag diverz volt a minta, nem biztos, hogy teljes mértékben általánosíthatóak az eredmények. Ezenkívül a kezelést végző szakemberek magas végzettséggel és nagy rutinnal rendelkeztek, a kezelések előtt továbbképzésen is részt vettek, emiatt fontos kérdés, hogy kevesebb rutinnal rendelkező kezelők esetében is hasonló eredmények jönnének-e ki. Végezetül pedig a későbbiekben több alternatív kizárási kritérium esetében az eredmények változhatnak.  
 

A dialektikus viselkedésterápia hatékonysága a borderline személyiségzavar kezelésében

 Panos, P. T., Jackson, J. W., Hasan, O., & Panos, A. (2013). Meta-Analysis and Systematic Review Assessing the Efficacy of Dialectical Behavior Therapy (DBT). Research on Social Work Practice, 24(2), 213–223. doi:10.1177/1049731513503047  

Készítette: Simon Evelin  

A borderline személyiségzavar (BPD) jelentős közegészségügyi problémát jelent, mivel a hagyományos terápiák nem bizonyulnak hatásosnak a kezelésében. A borderline betegek esetén az öngyilkosság kockázata rendkívül magas, emiatt gyakran részesülnek fekvőbeteg ellátásban.  

Marsha Linehan kifejlesztett egy kezelési módszert, melyet a krónikusan öngyilkosságot megkísérlő személyek számára dolgozott ki: a dialektikus viselkedésterápiát (DBT). Linehan elmélete, hogy a borderline személyek öndestrukciós késztetéseinek hátterében olyan készségek hiánya áll, mint az érzelem-reguláció, distressz tolerancia és az interperszonális képességek. A DBT ezeknek a hiányzó készségeknek a fejlesztését célozza meg. A DBT-ben hierarchikus sorrendet képeznek az elérendő célok: a legsürgetőbb az öngyilkossági veszély és önkárosító cselekvések csökkentése; ezt követi a terápiát akadályozó tényezők elhárítása; a következő az életminőség javítása, végezetül pedig a viselkedéses készségek fejlesztése kerül a terápia fókuszába.  

A témában megjelent vizsgálatok elemzése lehetőséget teremt a DBT hatékonyságának felmérésére, és a hagyományos kezelési módokkal való összehasonlítására. A jelenleg tárgyalt metaanalízisbe 5 borderline betegekkel folytatott, randomizált kontroll vizsgálat került bevonásra, melyek mindegyike a DBT-t és a hagyományos kezeléseket hasonlította össze elért eredményeik alapján.  

Az elemzések fókuszában az öngyilkossági kísérletek előfordulási gyakorisága, a terápiát akadályozó viselkedések, valamint a depresszió szintjéből következtetett életminőség állt.  

Az eredmények alapján a hagyományos terápiáknál a DBT jelentősen hatékonyabbnak bizonyult a megkísérelt öngyilkosságok, és a terápiát akadályozó megnyilvánulások előfordulásának csökkentésében. Az életminőség tekintetében azonban nem találtak jelentős különbséget a különböző terápiás formák által elért hatékonyságban.  

Hatékony-e a dialektikus viselkedésterápia az önsértő viselkedés csökkentésében és az öngyilkosság megelőzésében?

DeCou, C. R., Comtois, K. A., & Landes, S. J. (2019). Dialectical behavior therapy is effective for the treatment of suicidal behavior: a meta-analysis. Behavior therapy, 50(1), 60-72.
Készítette: Nagy Vivien

Az önsértő viselkedés és az öngyilkosság megelőzésének egyik terápiás módszere a dialektikus viselkedés terápia (DBT). Ezen módszer azt feltételezi, hogy az ilyen viselkedés mögött pervazív érzelem szabályozási zavar áll, ami által a személy impulzív és maladaptív viselkedést alakít ki, jelen esetben ez lehet önsértés, vagy öngyilkossági kísérlet.
A terápia 3 elemből tevődik össze: személyes terápiás ülés, csoportos készségfejlesztő ülések, illetve a terapeuta folyamatos elérhetősége telefonon vagy e-mailen keresztül. Ezeknek az alkalmaknak a sorrendje vagy gyakorisága a kliens saját igényéhez van szabva. A terápia elsődleges célkitűzése az életveszélyt okozó viselkedés csökkentése, ezután a kliens együttműködésének és adherenciájának erősítése. Ezen kívül a terápia célja még, hogy a kliens más életminőséget rontó viselkedéseit (addikció, munkanélküliség, kapcsolati konfliktusok) megváltoztassa, és javuljon a szubjektív életminősége. Végül a terápia fókuszt helyez még a készségfejlesztő csoporton elsajátított szkillek megfelelő használatára, hogy azokat a kliens sikeresen tudja alkalmazni stresszesebb, megterhelőbb időszakokban is, és ne essen vissza az önsértő magatartásba. A terápia átlagosan egy éven keresztül tart.

Jelen tanulmány célja az volt, hogy az összegyűjtött randomizált kontrollált vizsgálatokat összevesse, és megvizsgálja, hogy a DBT a valóságban tényleg hatékonyabb-e az általános kezeléstől. Fontos, hogy ebbe az összehasonlításba csak olyan publikációk kerülhettek be, amelyeknek kísérleti elrendezése volt. Ez biztosítja, hogy az adatokat megbízhatóan össze lehessen hasonlítani. A keresés során összesen 18 tanulmány találtak, amik megfelelnek a kritériumoknak. Ezek a populáció életkorát tekintve nagyon széleskörűek voltak, van olyan tanulmány is ami 18 éven aluliakat vizsgált és van, ami 18-70 évig vizsgálta a betegeket. Emellett volt olyan tanulmány, ami éppen kórházi ellátásban részesülő betegeket, míg más tanulmányok ambuláns ellátásban részesülő betegeket vizsgált. A DBT terápia a vizsgált tanulmányokban átlagosan 6-12 hónapig tartott. A kontroll feltételben vagy általános kezelést kaptak a betegek, ami legtöbbször szupportív, dinamikus szemléletű terápia volt, vagy várólistát alkalmaztak. A vizsgálatokat három kérdés mentén hasonlították össze: 1.) volt-e öngyilkossági kísérlet, vagy volt-e önsértő viselkedés, 2.) a betegek igénybe vettek-e krízisintervenciós segítséget, 3.) voltak-e, vagy milyen mértékben voltak öngyilkossággal kapcsolatos gondolataik.

Az eredmények azt mutatják, hogy a DBT szignifikánsan hatékonyabb volt a kontroll feltétellel szemben az összesített eredményben. Tehát a klienseknek kevesebb öngyilkossági kísérletük vagy önsértésük volt, valamint kórházi ellátást, vagy krízisintervenciót kevesebben vettek igénybe. Egyedül a 3. pontban nem mutatkozott szignifikáns eredmény. Tehát azoknak a betegeknek, akik DBT terápiában vettek részt nem csökkentek szignifikánsan az öngyilkossággal vagy a halállal kapcsolatos gondolataik a kontroll csoporthoz képest. Feltehető, hogy a DBT viselkedéses szinten hatékonyan működik (1. és 2. pont) viszont kognitív szinten nem olyan hatásos. Ez egy fontos szempont, hogy a későbbiekben a DBT alkalmazásánál ezt figyelembe vehessük, és más kiegészítő kezelést is alkalmazhatunk. Vagy akár a DBT kiegészítéseként egy új kognitív szempontú modul is kifejlesztésre kerülhet a jövőben.

Összességében a tanulmány jól mutatja, hogy a DBT sok tekintetben hatékonyabb kezelési módszer az öngyilkosság és az önsértő viselkedés megelőzésében, mint az általánosan alkalmazott terápiák. Fontos előnye még, hogy viszonylag rövid ideig tart, és vannak benne csoportos modulok, amik a teljesen egyéni terápiákhoz képest sokkal költséghatékonyabbak.

Dialektikus viselkedésterápia magas szuicid rizikójú borderline személyiségzavarral küzdő személyek részére

Linehan, M. M., Korslund, K. E., Harned, M. S., Gallop, R. J., Lungu, A., Neacsiu, A. D., … Murray-Gregory, A. M. (2015). Dialectical behavior therapy for high suicide risk in individuals with borderline personality disorder: a randomized clinical trial and component analysis. JAMA Psychiatry, 72(5), 475–482.
Készítette: Bella Nóra és Birtók Orsolya

Bevezetés
A dialektikus viselkedésterápia (DBT) a szuicid veszély elhárításának empirikusan bizonyított módja borderline személyiségzavarral élő betegek esetében. Ugyanakkor a standard DBT több komponensből álló módszer, amely egyaránt tartalmaz egyéni terápiát, készségfejlesztést, telefonos coachingot, és terápiás konzultáns csapat igénybevételét. A gyakorlatban ezek az elemek az erőforrások korlátozottsága miatt gyakran szétdarabolódnak, és csak egy-egy kerül felhasználásra. Kevéssé egyértelmű azonban, mely elemek az igazán szükségesek a pozitív eredményhez. Jelen kutatás célja az volt, hogy a készségfejlesztés komponens fontosságát felmérje a DBT szempontjából. Ehhez három csoportba sorolták a résztvevőket, akik különböző kezelést kaptak: 1) csak készségfejlesztés és manualizált esetmenedzsment (DBT-S), 2) csak egyéni terápia és szupportív csoportaktivitások (DBT-I), 3) készségfejlesztés és egyéni terápia együtt (standard DBT). Hipotézisük szerint a standard DBT hatékonyabb a szuicid viselkedés és önsértő magatartás csökkentésében, illetve a depresszió, szorongás, kezelésből való kiesés és hospitalizálódás csökkentésében, mint a készségfejlesztésre fókuszáló DBT-S vagy az egyéni terápiát kiemelő DBT-I, míg utóbbi kettő között nem jósoltak különbséget.

Módszer
A kérdés felderítésére randomizált kontrollált vizsgálatot alkalmaztak, mely során egy év kezelés és egy év utánkövetés volt a protokoll. Összesen 99 nő vett részt a kutatásban, akik borderline személyiségzavarral élnek, és az elmúlt öt évben legalább két szuicid kísérletük vagy nem-szuicidális önsértésük (NSSI) volt, az elmúlt 8 hétben egy NSSI vagy szuicid kísérletük volt, és az elmúlt egy évben volt szuicid kísérletük. A résztvevőket randomizáltan sorolták az egyes kísérleti csoportokba. Mérőeszközként a Suicide Attemt Self-injury Interview, a Suicidal Behaviors Questionnaire, Reasons for Living Inventory, Treatment History Interview, Hamilton Rating Scale for Depression, és a Hamilton Rating Scale for Anxiety szolgáltak. Az eredményeket vak elrendezésben értékelték a szuicid kísérletek és NSSI epizódok gyakoriságának és súlyosságának függvényében.

Eredmények
Minden kezelési feltétel csökkentette a szuicid kísérletek és ideációk gyakoriságát és súlyosságát, illetve növelte az ellátóhelyek szuicidum miatti igénybevételét. A csak egyéni terápiát alkalmazó feltételhez viszonyítva azok a csoportok, ahol készségfejlesztés is történt, jelentősebb javulást mutattak az NSSI és a depresszió tüneteinek mérséklésében a kezelési év során. A standard csoportban a szorongás is szignifikáns javulást mutatott, míg a csak egyéni terápiás csoportban nem. Továbbá a standard csoportban a lemorzsolódás is alacsonyabb volt és a sürgősségi ellátó központok igénybevétele is csökkent. Összességében a DBT-I csoport depresszió és szorongás mutatói nem javultak akkora mértékben a kezelési évben, mint a másik két csoporté, de az utánkövetés során ez a csoport is felzárkózott.

Konklúzió
Több dialektikus viselkedésterápiás módszer is hasznos lehet a szuicid rizikó és az NSSI epizódok csökkentésére. Azok az intervenciók, amelyek készségfejlesztést is alkalmaznak, hatékonyabbak az NSSI csökkentésében, mint az anélküli intervenciók. A készségfejlesztésben részesülő NSSI páciensek depresszió és szorongás mutatói gyorsabban javultak. Standard DBT esetén jobb mutatókat állapítottak meg a lemorzsolódásban, az NSSI gyakoriságban és a sürgősségi ellátás igénybevételében.