Az online és személyes kognitív viselkedésterápia összehasonlítása a kényszerbetegség kezelésében: egy hatékonyságvizsgálat

Lisi, D. M., Hawley, L. L., McCabe, R. E., Rowa, K., Cameron, D. H., Richter, M. A., & Rector, N. A. (2023). Online versus in-person delivery of cognitive behaviour therapy for obsessive compulsive disorder: An examination of effectiveness. Clinical Psychology & Psychotherapy. https://doi.org/10.1002/cpp.2908

Készítette: Pongrácz Fanni

A kényszerbetegség (obszesszív-kompulzív zavar, továbbiakban: OCD) az egyik leggyakoribb és az életminőséget leginkább rontó mentális betegség, amelyben kényszeres gondolatok és ismétlődő viselkedések okoznak tartós distresszt. Az OCD kezelése során a kognitív viselkedésterápia (CBT) vált a legszélesebb körben alkalmazott pszichológiai módszerré, amelynek kulcseleme az expozíció-válaszgátlás (ERP). Ez a megközelítés segít a betegeknek megküzdeni a kényszeres gondolatokkal és szokásokkal, valamint csökkenti a tünetek intenzitását. A COVID-19 járvány jelentős hatással volt a mentális egészségügyi ellátás elérhetőségére és felgyorsította az online terápiás lehetőségek térnyerését. Jelen tanulmány célja az volt, hogy összehasonlítsa az online és személyes CBT hatékonyságát az OCD kezelésében.

A vizsgálat két kanadai OCD-specialista központban zajlott, ahol összesen 144 közepes vagy súlyos OCD tüneteket mutató felnőtt vett részt csoportos CBT-n. A program heti kétszer kétórás foglalkozásokat tartalmazott, és 12–15 hétig tartott (az egyik ellátóhelyen több pszichoedukációs alkalom volt). A személyes terápiás foglalkozások 2018 és 2020 között zajlottak, míg az online formát 2020 és 2021 alatt alkalmazták, a COVID-19 világjárvány alatt bevezetett biztonsági intézkedések részeként. Mindkét terápiás formátum ugyanazt a validált CBT protokollt követte, amely magában foglalta a pszichoedukációt, a tünetek monitorozását, az ERP-t, valamint a kognitív átkeretezést és a relapszusprevenciót célzó technikákat.

Az eredmények azt mutatták, hogy mind az online, mind a személyes terápia szignifikáns csökkenést ért el az OCD tünetekben, amit a Yale-Brown Obsessive-Compulsive Scale (YBOCS) és az Obsessive-Compulsive Inventory-Revised (OCI-R) skálák segítségével mértek. Közepes és nagy hatásméret volt megfigyelhető. Az online és a személyes terápia hatékonyságában nem volt statisztikailag szignifikáns különbség. Ez arra enged következtetni, hogy az online CBT ugyanolyan hatékony lehet, mint a hagyományos, személyesen zajló terápia, még a súlyosabb tünetekkel küzdő betegek esetében is.

Az online terápia számos előnnyel jár, különösen azok számára, akik földrajzi távolság, időhiány vagy más akadályok miatt nem tudnak személyesen részt venni a terápián. Az online formátum megőrizte a személyes foglalkozások alapvető elemeit, például a terapeuta aktív részvételét, az ERP gyakorlatok beépítését és a rendszeres visszacsatolást. Az ilyen terápiák jelentős szerepet játszhatnak a mentális egészségügyi ellátásban tapasztalható akadályok enyhítésében, különösen olyan populációk számára, amelyek számára a hagyományos ellátás elérhetősége korlátozott.

Azonban a tanulmánynak akadtak limitációi, például a nem randomizált minta, valamint a kontrollcsoport hiánya, ami korlátozza az eredmények általánosíthatóságát. Továbbá nem történt hosszú távú utánkövetés, így nem ismert, hogy a tünetcsökkenés mennyire fenntartható idővel. A kutatás a járvány által okozott körülmények között zajlott, ami befolyásolhatta a résztvevők online terápiához való hozzáállását, hiszen személyes terápiára nem is volt lehetőség.

Összességében az eredmények megerősítik, hogy az online, valós idejű, terapeuta által vezetett CBT hatékony alternatívája lehet a hagyományos személyes terápiának az OCD kezelésében. Ez különösen fontos lehet a modern pszichiátriai és általános egészségügyi ellátás digitális átalakulása idején, mivel lehetővé teszi a kezelés szélesebb körű hozzáférhetőségét. Az online terápiás formátum a jövőben hivatalos kezelési irányelvek részévé válhat, ezzel bővítve az OCD-ben szenvedők számára elérhető kezelési lehetőségeket és hozzájárulhat a pszichiátriai ellátás minőségének és elérhetőségének javításához.

Internet alapú kognitív viselkedésterápia hatékonysága a magány kezelésére

 Käll, A., Jägholm, S., Hesser, H., Andersson, F., Mathaldi, A., Norkvist, B. T., ... és Andersson, G. (2020). Internet-based cognitive behavior therapy for loneliness: a pilot randomized controlled trial. Behavior therapy, 51(1), 54-68.

 Készítette: Márton Lilla

Napjaink egyik kritikus pontjává vált a magány kérdése, hiszen egy parányi, cirka 129,6 nanométeres vírus COVID világjárvánnyá nőtte ki magát és otthonaink mélyébe zárt minket, távol családunktól, barátainktól, lényegében mindenkitől. Azonban az ember társas lény. Nekünk nincs páncélunk, mint a teknősnek, vagy tüskéink, mint a sünnek, mi társas közegekbe, „csordákba” verődünk, hogy ezáltal megnöveljük a túlélési esélyünket és továbbörökíthessük génjeinket. Ha ennél az evolúciós megközelítésnél maradunk, tekintsünk a magány érzése úgy, mint a gyomor korgására, mikor éhesek vagyunk: irányítja a figyelmünket, hogy keressük mások társaságát, így életben maradhassunk.

Peplau és Perlman (1982) klasszikus megfogalmazásában a magány nem más, mint egy szubjektív tapasztalat, amely a kívánt és a tényleges társadalmi helyzet közötti eltérésből származik. Szubjektív, tehát érezhetjük magunkat magányosnak még akkor is, ha az idő nagy részét más emberekkel töltjük, és lehetünk teljesen rendben, annak ellenére, hogy a szociális interakcióink a minimálisra csökkentek. Nehéz lenne - ha nem lehetetlen - olyan embert találni, aki életében legalább egyszer, noha csak rövid időre, de ne tapasztalta volna meg ezt a szorító, szinte fájdalmas érzést. Mindez rendben is van mindaddig, amíg nem válik tartóssá, ugyanis az már súlyos következményekkel járhat mind a mentális, mind pedig a fizikai egészségünkre nézve (Heinrich és Gullone, 2006). A tartós magányt kapcsolatba hozzák a magasabb kortizol szinttel, a magasabb vérnyomással, a megnövekedett szív-érrendszeri problémák kockázatával, sőt még a rosszabb alvásminőséggel (Cacioppo és mtsai, 2002) és rosszabb életminőséggel (Ekwall, Sivberg és Hallberg, 2005) is. Továbbá összefüggést mutat a depresszióval és a szorongással (Muyan és mtsai, 2016), szintúgy a generalizált szorongással (Beutel és mtsai, 2017; Richardson, Elliott, és Roberts, 2017). Akár végzetes döntések meghozatalában is szerepet játszhat, mivel a kutatók kapcsolatot fedeztek fel a magányosság, az öngyilkos magatartás, valamint az öngyilkossági kísérletek megnövekedett számával (Stickley és Koyanagi, 2016). Ám a koronavírus elleni védekezésben a legfontosabb szempont, amire egy 2005-ös tanulmány hívja fel a figyelmet: a fokozottabb magány érzése azt eredményezheti, hogy immunrendszerünk kevésbé lesz reszponzív a vakcina bizonyos komponenseire (Pressman és mtsai, 2005).

Mindezen információk arra vezették a kutatókat, hogy komoly figyelmet fordítsanak a magány kezelésére. Egy 50 tanulmányt magába foglaló metaanalízis pedig azt találta, hogy a leghatékonyabb intervenciók a szociális helyzetekről kialakított maladaptív kogníciókat célozták meg (Masi, Chen, Hawkley, és Cacioppo, 2011). Erre épített a jelen cikkben bemutatott internet alapú kognitív viselkedésterápia (iCBT). Ebben a randomizált kontroll vizsgálatban 73 fő vett részt, akik megtapasztalták már a magány okozta szenvedést és az UCLA magányosság skálán (UCLA-LS-3; Russell, 1996) legalább 40 pontot értek el. A résztvevők random módon kerültek besorolásra a kísérleti vagy a kontroll csoportba. A terápia megkezdése előtt és azt követően is felmérték a magányosság mellett az életminőséget (Brunnsviken Brief Quality of Life Inventory; Lindner és mtsai, 2016), a depressziót (Patient Health Questionnaire-9; Kroenke, Spitzer és Williams, 2001), a szociális szorongást (The Social Interaction Anxiety Questionnaire; Mattick és Clarke, 1998), a generalizált szorongást (Generalized Anxiety Disorder 7-item scale; Spitzer, Kroenke,Williams és Löwe, 2006), illetve a terápiával való elégedettség (Client Satisfaction Questionnaire-8; Attkisson és Zwick, 1982) mértékét is.

A 8 héten keresztül zajló terápiának egy internetes platform adott otthont. Kizárólag ezen keresztül folyt a kommunikáció a résztvevők és a szakemberek között, itt kapták meg a terápia szöveges anyagait és ezen keresztül tudták beküldeni az elvégzett házi feladatokat is. Összesen 118 oldalnyi anyagot kaptak kézhez, melyet a szakemberek mondulokra bontottak szét. Az első modul alkalmával egy funkcionális viselkedéses modell került bemutatásra, amin keresztül a résztvevők megérthették és elemezhették a viselkedésüket. A 2-4. modulok a maladaptív kogníciókra összpontosítottak és törekedtek a kognitív újrastruktúrálásra. Végül az ezt követő modulok alkalmával a viselkedéses változásra helyezték a hangsúlyt, ami viselkedéses aktivizáció alkalmazásával történt.

Az iCBT hatékonynak bizonyult a magányosság érzésének és gyakoriságának csökkentésében. Továbbá a résztvevők életminősége szignifikánsan emelkedett, a szociális szorongásuk pedig szignifikáns csökkenést mutatott. Az internet alapú terápiával való elégedettség szempontjából a résztvevők 63%-a „jó” és 11%-a „kiváló” elégedettségről számolt be. A kísérleti és a kontroll csoport között nem találtak szignifikáns különbséget a depresszió és az aggodalom tekintetében, azonban mindkét csoport esetében ezen értékek csökkenése mutatkozott.

 

 

 

Irodalomjegyzék

 

Attkisson, C. C. és Zwick, R. (1982). The Client Satisfaction Questionnaire: Psychometric properties and correlations with service utilization and psychotherapy outcome. Evaluation and program planning, 5(3), 233-237.

Beutel, M. E., Klein, E. M., Brähler, E., Reiner, I., Jünger, C., Michal, M., … és Tibubos, A. N. (2017). Loneliness in the general population: prevalence, determinants and relations to mental health. BMC Psychiatry, 17, 97.

Cacioppo, J. T., Hawkley, L. C., Crawford, L. E., Ernst, J. M., Burleson, M. H., Kowalewski, R. B., ... és Berntson, G. G. (2002). Loneliness and health: Potential mechanisms. Psychosomatic medicine, 64(3), 407-417.

Ekwall, A. K., Sivberg, B. és Hallberg, I. R. (2005). Loneliness as a predictor of quality of life among older caregivers. Journal of advanced nursing, 49(1), 23-32.

Heinrich, L.M. és Gullone, E. (2006). The clinical significance of loneliness: A literature review. Clinical Psychology Review, 26, 695–718.

Käll, A., Jägholm, S., Hesser, H., Andersson, F., Mathaldi, A., Norkvist, B. T., ... és Andersson, G. (2020). Internet-based cognitive behavior therapy for loneliness: a pilot randomized controlled trial. Behavior therapy, 51(1), 54-68.

Kroenke, K., Spitzer, R. L., Williams, J. B. és Löwe, B. (2010). The patient health questionnaire somatic, anxiety, and depressive symptom scales: a systematic review. General hospital psychiatry, 32(4), 345-359.

Lindner, P., Frykheden, O., Forsström, D., Andersson, E., Ljótsson, B., Hedman, E., ... és Carlbring, P. (2016). The Brunnsviken Brief Quality of life scale (BBQ): Development and psychometric evaluation. Cognitive behaviour therapy, 45(3), 182-195.

Masi, C. M., Chen, H. Y., Hawkley, L. C. és Cacioppo, J. T. (2011). A meta-analysis of interventions to reduce loneliness. Personality and Social Psychology Review, 15(3), 219-266.

Muyan, M., Chang, E.C., Jilani, Z., Yu, T., Lin, J. és Hirsch, J.K. (2016). Loneliness and negative affective conditions in adults: Is there any room for hope in predicting anxiety and depressive symptoms? Journal of Psychology, 150, 333–341.

Peplau, L. A. és Perlman, D. (1982). Loneliness: A sourcebook of current research and therapy. John Wiley & Sons Incorporated, New York.

Pressman, S. D., Cohen, S., Miller, G. E., Barkin, A., Rabin, B. S., és Treanor, J. J. (2005). Loneliness, social network size, and immune response to influenza vaccination in college freshmen. Health Psychology, 24(3), 297.

Russell, D. W. (1996). UCLA Loneliness Scale (Version 3): Reliability, validity, and factor structure. Journal of personality assessment, 66(1), 20-40.

Stickley, A. és Koyanagi, A. (2016). Loneliness, common mental disorders and suicidal behavior: Findings from a general population survey. Journal of Affective Disorders, 197, 81-87.

A kognitív viselkedésterápia hatékonysága a perinatális depresszió megelőzésében és kezelésében

Sockol, L.E. (2015). A systematic review of the efficacy of cognitive behavioral therapy for treating and preventing perinatal depression. Journal of Affective Disorders 177(2015)7–21

 Készítette: Juhász Bettina

Minden ember életében előfordulnak olyan időszakok, amikor kiemelt figyelmet érdemes szentelni a fizikai és mentális egészség kialakításának és fenntartásának. Ilyen például a szülés körüli, azaz perinatális időszak is. A gyermek születését megelőző illetve követő időszak egy egyensúlyvesztéssel járó életesemény, amely alkalmazkodást igényel – tehát egy normatív krízis, amely sikeres megoldása elősegíti az anya fejlődését. A kevésbé sikeres megoldás pedig alacsonyabb pszichológiai jólléthez, szülés utáni (posztpartum) depresszióhoz, szorongásos zavarokhoz vezethet (Hajduska, 2015).

Empirikusan bizonyított, hogy a kognitív viselkedésterápia (CBT) hatékony módszer a depresszió kezelésében és megelőzésében. Korábbi kutatások a témakörben már vizsgálódtak a perinatális populációban, azonban ezek nem tértek ki a kognitív viselkedésterápia hatékonyságának potenciális moderátor-tényezőire. A kognitív viselkedésterápia azon alapul, hogy a kogníció helytelenül működő mintázatai okozzák az érzelmi distresszt és a nem jól alkalmazkodó viselkedést. A célja, hogy segítse a klienseket a diszfunkcionalis hirdelmeik és viselkedésmódjaik azonosításában, értékelésében és módosításában. Perinatális személyeken is széleskörben alkalmazzák, hiszen a depresszió várandósság alatt, valamint a posztpartum során is gyakori jelenség.

A kognitív viselkedésterápiás intervenciók bizonyítottan csökkentik a perinatális depresszió tüneteit, sőt, a gyermekek tekintetében is pozitívan hatnak a kimenetelre.  Jelen cikk célja a kognitív viselkedésterápia átfogó hatékonyságának vizsgálata mellett a potenciális moderátor-tényezők feltárása.

A vizsgálat fontos eredményei között érdemes kiemelni, hogy a  CBT intervenciók hatékonyak a perinatális depresszió megelőzésében és kezelésében is: a tünetek a preventív és az intervenciós kezeléseket követően is csökkentek. Továbbá, megelőző célú kognitív viselkedésterápiával csökkenthető a posztpartum depresszió kialakulásának a valószínűsége, mindezzel együtt a posztpartum időszakban végzett intervenció hatékonyabbnak bizonyult, mint a várandósság alatti. Végül pedig, preventív kezelés esetén jelen kutatás esetében az egyéni terápiát találták effektívebbnek.

A cikk ezen felül további ígéretes eredményeket is feltárt. A peripartum időszakában fokozottabban jelen lehetnek a kezelést akadályoztató tényezők, mint az utazás, az azzal együttjáró idő, valamint, hogy ebben az időben meg tudja-e oldani a szülő a gyermek felügyeletét. Épp ezért a vizsgálat során bevonásra kerültek telefonon, interneten végzett kognitív viselkedésterápiák. Az internet segítségével kivitelezett CBT alkalmak is szignifikánsan csökkentették a depresszió tüneteit az átlagpopuláción, ebből levonható az a következtetés, hogy a perinatális személyeken is jól alkalmazható, így csökkenthetők a fent felsorolt akadályok.

 

További felhasznált irodalom:

Hajduska, M. (2015). Krízislélektan. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.

 

A dialektikus viselkedésterápia és Hobson dinamikus terápiájának hatékonysága borderline betegek körében

 Walton, C. J., Bendit, N., Baker, A. L., Carter, G. L., & Lewin, T. J. (2020). A randomised trial of dialectical behaviour therapy and the conversational model for the treatment of borderline personality disorder with recent suicidal and/or non-suicidal self-injury: An effectiveness study in an Australian public mental health service. Australian & New Zealand Journal of Psychiatry, 54 (10), 1020-1034.

Készítette: Galamb Johanna

A borderline személyiségzavarral (BPD) élő személyeket szélsőséges viselkedéses reakciók, illetve kínzó érzelmi állapotok jellemzik. A személyközi kapcsolatokban való bizonytalanság, a vélt vagy valós elhagyatottságtól való félelem mellett gyakran jelenik meg önsértő viselkedés, amely számos esetben végzetes kimenetelű is lehet. A borderline személyiségzavar gyakran jár együtt öngyilkossági kísérlettel. Továbbá a borderline személyiségzavar a pszichiátriai megbetegedések 10%-t teszi ki.

Több kognitív viselkedésterápiás módszert fejlesztettek a borderline személyiségzavar kezelésére, a dialektikus viselkedésterápia (DBT) ezeknek a terápiáknak egyike, amely a képességek fejlesztését célozza. A DBT megalkotója  Marsha Linehan. A dialektikus viselkedésterápia több klinikai vizsgálat középpontjában állt, mint bármely más módszer a BPDt illetően. A kognitív viselkedésterápiákon túl randomizált vizsgálatokból kiderül, hogy kimondottan a borderline személyiségzavar kezelésére fejlesztettek ki számos pszichodinamikus terápiát is, köztük Hobson modelljét (CM) is. Eredetileg Hobson és Meares nevéhez fűzödik ez a modell, amelyet később tovább fejlesztette Meares, mint sajátos módszer a bordeline személyiségzavar kezelését illetően. A CM legfőbb célja egy egészséges fejlődés, továbbá nagy hangsúlyt fektet a terápiás kapcsolatra, ugyanis az interperszonális kapcsolatoknak a terápiás kapcsolat sokszor a sablonja egy adott személynél. A CM segíti az egyéneket abban, hogy növeljék a belső események reflektív tudatosságára irányuló képességeiket. A CM számos korábbi tanulmány szerint csökkenti a szuicid magatartást is.

Jelen tanulmány fő célja az volt, hogy összehasonlítsa a CM-t és a DBT-t két szempont szerint. Először arra voltak kíváncsiak, hogy a két kezelés során csökken-e az öngyilkossági magatartás, illetve a nem szuicid önsértés előfordulása. Továbbá a kutatók még azt vizsgálták, hogy lesz-e változás a két kezelés után a depresszió súlyosságát illetően.

A kezelésekben összesen 162 fő vett részt, akiknek két „kritériumnak” kellett megfellelniük. Rendelkezniük kellett a DSM-IV által felállított borderline személyiségzavar diagnózissal, illetve az elmúlt 12 hónapban volt öngyilkossági kísérletük és/vagy nem szuicid önsértésük. A DBT, illetve a CM kezelésben is 81-81 főt válogattak be. A kezelés alatt háromszor történt adatfelvétel: a kezelés kezdetén, a kezelés hetedik hónapjában, valamint a kezelés végén (14 hónap után). A kezelés után háromszor történt utánkövetéses vizsgálat, amelyeket egy, kettő, illetve öt év után vettek fel. Az állapotfelmérést önkitöltős kérdőívekkel végezték. Elsőkörben egy klinikumban használt kérdőívvel (SASII) kategorizálták a vizsgálati személyek öngyilkossági, illetve a nem szuicid önsértési viselkedéseiket idői kereteken belül. Továbbá a kutatók felhasználták a Beck Depresszió Kérdőívet, hogy a vizsgálati személyek diszfórikus, illetve depressziós hangulatát tudják mérni a vizsgálat lefolyása alatt. Ezenfelül vizsgálták a kutatásban résztvevő személyek interperszonális problémáit, emocionális szabályozásukat, énészlelésüket, illetve a mindfulness készségeiket is.

Azok a vizsgálati személyek, akik a dialektikus viselkedésterápia kezelést kapták, minden héten egyszeri alkalommal ültek össze a terapeutákkal, és gyakran telefonon is elérhették őket.  Az üléseken direktív illetve problémamegoldási technikákat tanulhattak el a résztvevők. A CM-t alkalmazó kezelésben heti kétszer találkoztak a vizsgálati személyek a terapeutákkal, ahol non-direktíven a páciens emocionális élményei voltak fókuszban. A módszerben gyakran visszajelez a terapeuta, amellyel a páciens fel tudja ismerni a maladaptív kapcsolati mintázatait.

Az eredmények azt mutatták, hogy mindkét kezelés hatékonynak bizonyult a borderline személyiségzavarral élők esetében az öngyilkosság, illetve a nem szuicid önsértés függvényében. A kezelések után lecsökkent az öngyilkossági kísérletek száma. Azonban a két kezelés közötti eredmények alapján az mondható el, hogy nincs szignifikáns különbség a két kezelés hatékonysága között a depresszió csökkenésében,  és az öngyilkossági kisérletek előfordulásában. Mindkét kezelésben résztvevő személyeknél hasonlóan csökkentek ezek az értékek.

 

Online ACT intervenciók – ACT és Compassion-based eHealth Program a krónikus fájdalom önmenedzselésében

Buhrman, M., Skoglund, A., Husell, J., Bergström, K., Gordh, T., Hursti, T., et al. (2013). Guided internet-delivered acceptance and commitment therapy for chronic pain patients: a randomized controlled trial. Behav Res Ther. 51, 307–315. doi: 10.1016/j.brat.2013.02.010 
Fledderus, M., Schreurs, K. M., Bohlmeijer, E. T., and Vollenbroek-Hutten, M. M. (2015). Development and pilot evaluation of an online relapse-prevention program based on acceptance and commitment therapy for chronic pain patients. JMIR Hum. Factors 2:e1. doi: 10.2196/humanfactors.3302 
Carvalho, S. A., Trindade, I. A., Duarte, J., Menezes, P., Patrão, B., Nogueira, M. R., Guiomar, R., Lapa, T., Pinto-Gouveia, J., & Castilho, P. (2021). Efficacy of an ACT and Compassion-Based eHealth Program for Self-Management of Chronic Pain (iACTwithPain): Study Protocol for a Randomized Controlled Trial. Frontiers in Psychology, 12, 609. https://doi.org/10.3389/fpsyg.2021.630766 

Készítette: Vadon Nikolett Beáta 

Az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (Acceptance and Commitment Therapy, ACT) a kognitív viselkedésterápiák harmadik hullámához tartozó terápiás szemlélet és módszer. Középpontjában a pszichológiai flexibilitás áll. Célja, hogy az egyének az értékes célok irányába éljék életüket, és mindeközben elfogadják a léttel együttjáró elkerülhetetlen fájdalmat. Napjainkban egyre gyakoribb az online intervenciók alkalmazása. Az ACT egy sok esetben használt módszer az online intervenciók területén. 
Az online Elfogadás és Elköteleződés Terápia egy gyakran alkalmazott terápiás módszer a krónikus fájdalomban szenvedő egyének körében. A krónikus fájdalom olyan időben elhúzódó, fiziológiai, pszichológiai és szociális tényezők dinamikus interakciója, mely lehet krónikus betegség egyik tünete, vagy éppen szomatizációs kórképben domináló szimptóma.  
Az iACTwithPain program egy ACT és önegyüttérzésen alapuló online egészségügyi eszköz krónikus fájdalom menedzseléséhez, mely jelenleg még fejlesztés alatt áll, azonban figyelemre méltó célokat határoz meg a jövőre nézve (Carvalho és mtsai, 2021). Kutatási célkitűzéseik között szerepel, hogy felmérjék az iACTwithPain hatékonyságát. Céljuk továbbá annak megvizsgálása, hogy az intervenció hatékonysága terápiás változásokkal magyarázható-e, valamint az ACT és az önegyüttérzés technikájának együttese valóban növelheti-e a pozitív hatásokat, ahogy azt a szakirodalomban olvashatjuk.  
Már most rendelkezünk információkkal az online ACT intervenciók hatékonyságát illetően. A vizsgálatban 76-an vettek részt, csoportos formában (Buhrman és mtsai, 2013). A kutatók feltevéseiket három csoporton tesztelték. Az első, a kontroll csoport, mely esetében egy moderált online vitafórum tagjai voltak a résztvevők. A második csoport egy más típusú kezelési formában részesült egy 7 hetes program keretein belül. Végül, a harmadik csoport tagjai 7 héten keresztül az online, ACT csoportban vett részt. Az ACT intervenciót alkalmazó feltételben csökkenés volt megfigyelhető a fájdalom intenzitásában, a fájdalommal kapcsolatos distressz, szorongás és depresszív tünetek tekintetében. Továbbá, szignifikáns emelkedés mutatkozott az aktivitásokba való bevonódásban, mely a krónikus fájdalomban szenvedők esetében kifejezetten kritikus lehet.  
A kutatás eredményei bíztatóak az online intervenciókat figyelembe véve, hiszen az előbb említett vizsgálatban, 6 hónapos utánkövetés során is tetten érhetőek voltak a pozitív hatások. Mindez azt sugallja, hogy a jövőben érdemes online intervenciók tervezésére időt és energiát szánni, hiszen hatékonynak bizonyulnak, valamint megkönnyítik a terápiás lehetőségek elérhetőségét, illetve újabb alternatívákat kínálnak mind a páciensek, mind a terapeuták számára. 

Személyiségváltozás vagy tünetcsökkenés? A sématerápia hatékonyságának szisztematikus áttekintése

Taylor, C., Bee, P., & Haddock, G. (2017). Does schema therapy change schemas and symptoms? A systematic review across mental health disorders. Psychology and psychotherapy, 90(3), 456–479. https://doi.org/10.1111/papt.12112 

Készítette: Tóth-Czopyk Zsombor

A kognitív terápiák második hullámához tartozó sématerápiát Jeffrey Young dolgozta ki a krónikus, tartósan fennálló mentális zavarok kezelésére. Integratív szemléletű, új pszichoterápiás megközelítés jött létre, amelyet már több évtizede alkalmaznak a különböző mentális zavarok kezelésére. Eredeti céljának megfelelően eredményessége a személyiségzavarok terápiájában is megmutatkozik, az egyik leggyakrabban kutatott személyiségzavar, a borderline (vagy határeseti) személyiségzavar kezelésében is hatékony eljárásnak számít. 

 

Jelen bejegyzés célja, hogy Taylor, Bee és Haddock (2017) munkájának eredményét közérthető módon írja le az olvasók számára. A szisztematikus áttekintés során azt vizsgálták a kutatók, hogy vajon a sématerápia hatékonyan csökkenti-e a korai maladaptív sémákat és a tüneteket a mentális zavarok széles skáláján. A sématerápia elmélete ugyanis azt implikálja, hogy a megjelenő tünetek mögött az alkalmazkodást gátló sémák működnek.  

 

Elemzésükbe a ‘90-es évektől kezdve egészen 2016 januárjáig megjelent tanulmányokat vonták be, öt beválasztási kritériumnak végül 12 tanulmány felelt meg. Ezen kutatások mindegyike alkalmazta a Young Séma Kérdőívet, amely alkalmas a sémák változásának mérésére. A bevont tanulmányok a személyiségzavarok (7), evészavarok (2), agorafóbia (1), poszttraumatikus stressz zavar (1) és depresszió (1) sématerápiás kezelési hatékonyságára vonatkozott. 

 

A 12 tanulmányból 11 csökkent maladaptív sémaértékekről és a tünetek jelentős csökkentéséről számolt be a különböző mentális zavarokat tekintve. A személyiségzavarokat vizsgáló kutatások is pozitív eredményekről számoltak be, azonban kutatásmódszertani okok miatt az eredmények körültekintő értelmezésére van szükség. Az egyik evészavaros tanulmány csak a tünetek csökkenéséről számolt be, ebben az esetben kis létszámú csoportos sématerápiás beavatkozás történt. 

A szisztematikus áttekintés eredménye szerint a sématerápia hatására a sémák megváltoznak. Egy tanulmány nem bizonyította a sémák enyhülését, de tünetcsökkenés ott is megfigyelhető volt. Noha ezek az összefüggések ígéretesnek tűnnek, további magas színvonalú kutatásokra van szükség, hogy bizonyítani lehessen a mediációs kapcsolatot: vagyis, hogy a sématerápiának a sémaváltozás által közvetített hatása van a tünetekre.