Személyiségzavarral diagnosztizált bűnelkövetők sématerápiás kezelése

Bernstein, D. P., Keulen-de Vos, M., Clercx, M., De Vogel, V., Kersten, G. C., Lancel, M., ... & Arntz, A. (2023). Schema therapy for violent PD offenders: a randomized clinical trial. Psychological medicine, 53(1), 88-102.

Készítette: Békési Napsugár

Bernstein és munkatársai (2023) kutatása azt vizsgálta, hogy vajon kezelhetőek és rehabilitálhatóak-e a valamiféle személyiségzavarral diagnosztizált bűnelkövetők. A kutatást az a tény ihlette, hogy az erőszakos bűnelkövetők egy része rendelkezik valamilyen diagnosztizálható személyiségzavarral. A leggyakrabban diagnosztizált zavarok ezen elkövetők körében az antiszociális-, nárcisztikus-, borderline-, és paranoid személyiségzavarok. A személyiségzavarral diagnosztizált erőszakos bűnelkövetők tendenciózusan súlyosabb és erőszakosabb bűncselekményeket követnek el, gyakrabban esnek vissza és hosszabb büntetéseket töltenek le. Mind a közvélemény, mind a szakma hajlamos gyógyíthatatlanként, kezelhetetlenként gondolni ezekre a személyekre, ezáltal előre eltemetve a rehabilitáció lehetőségét.

Mivel a sématerápia hatékonysága több B, azaz teátrális és C, azaz szorongásos klaszterbe tartozó személyiségzavar esetében bizonyított, a szerzők megpróbálták azt bűnügyi keretek között is alkalmazhatóvá átdolgozni. Ennek a bűnügyi keretekbe ültetett sématerápiás folyamatnak a hatékonyságát vetették össze a megszokott, általános kezelésével.

Hollandiában összesen 12 olyan klinika működik, ahol bűnelkövetők kezelése folyik, ezek közül 8 intézmény 103 férfi kezeltje vett részt a kutatásban. Nem kerülhettek be olyan személyek a kutatásba, akik pszichotikus tüneteket mutattak, skizofrénia, bipoláris affektív zavar vagy autizmus spektrumzavar diagnózist kaptak. A drog és/vagy alkoholfüggőség is kizáró tényező volt, azonban ezen szerek használata maga nem. A súlyos neurológiai zavarokban szenvedőket és 80 alatti IQ-val rendelkezőket is kizárták a kutatásból. Továbbá, olyanokat sem válogattak be, akik pedofil bűncselekményt követtek el. A résztvevők 60%-a antiszociális, 21%-a nárcisztikus, 17%-a borderline, a maradék 2%-a pedig paranoid vagy nem specifikus személyiségzavar diagnózissal rendelkezett. A vizsgálati alanyok szexuális és/vagy fizikai erőszakot; fenyegető/kényszerítő magatartást vagy gyújtogatást követtek el. A beválogatott alanyokat véletlenszerűen két csoportba sorolták: az egyik csoport, összesen 54 fő, sématerápiás kezelésben részesült; a másik csoport pedig az általános, megszokott kezelést kapta, összesen 49 fő.

A kutatás 3 éven át tartott, 6 havonta mérték fel az alanyok állapotát. A sématerápiában részesülők eleinte heti 2 alkalommal kaptak kezelést, majd ez heti 1 alkalomra csökkent, miután az első kilátogatásaikat megkapták. Ezzel szemben a szokásos kezelésben részesülők heti 1 alkalommal vettek részt egyéni- vagy csoportterápiában. Mind a sématerápiás, mind a szokásos kezelést biztosító terapeuták jártak szupervízióra a kutatás ideje alatt.

Az állapotfelmérésekhez a SCID strukturált klinikai interjút, valamint a pszichopatológiát mérő PCL-R skálát használták. Az eredményeket a rehabilitáció (HCR-20 kérdőív), valamint a személyiségzavarok tüneteinek súlyossága (SNAP-FV skála) mentén értékelték, figyelembe véve a terapeuták szakvéleményét. Emellett olyan kimeneti tényezőket is vizsgáltak, mint az erőszak kockázata (HCR-20 és START skálák), a sémamódok működése (SMI-R és YSQ-S kérdőívek), pszichopatológiás tünetek mértéke, illetve az ellátóhelyi incidensek megjelenése (az egyes ellátóhelyek feljegyzései alapján). Az eredmények alapján elmondható, hogy mind a sématerápiás, mint az általános kezelés hatékonynak bizonyult a bűnelkövetők kezelését illetően. Mindkét csoport több, mint 90%-a felügyelt kijárásban részesülhetett, a sématerápiás csoport 67%-a felügyelet nélküliben is – ez a szám a normál kezelésnél 59% volt. A sématerápiás csoport tagjai gyorsabban értek el eredményeket, az első 2 évben gyors, erőteljes javulást mutattak, ami ezután platózott és megtartotta a szintjét, főként a sémamódok és erősségek-gyengeségek tekintetében. A kontrollcsoport ezzel szemben a 3 év alatt lassabb, de folyamatos javulást mutatott ugyanezen tényezők mentén, pontszámaikkal végül beérték a sématerápiás csoportot. A sématerápia több pácienst tartott meg, nagyobb mértékű javulást eredményezett a nulladik pontos, baseline mérésekhez képest, főként borderline- és paranoid személyiségzavar tünetek tekintetében. A sématerápiás kezelésben részesülők önkontrollja és önszabályozása is szignifikánsan megnőtt.

Bár az eredmények bíztatóak, mindenképp érdemes figyelembe venni a kutatás limitációit. A kezelések intenzitását nem vette számba a vizsgálat, mert összességében nagyjából ugyanannyi terápiás órában részesültek mindkét csoport tagjai, de lehetséges, hogy a sématerápiás csoport gyors fejlődése és a kezdeti intenzívebb terápiás kezelés között összefüggés van. Ezen kívül a visszaesések vizsgálatára sem kerülhetett sor a kutatás keretein belül, ugyanis az engedélyezett eltávozások során nem jellemzőek a letartóztatások, erre a későbbi utánkövetés során kerülhet sor. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az alany mennyire motivált a változásra – feltételezhetjük, hogy a kutatásban résztvevők részéről valamilyen szintű eltökéltség vagy motiváltság a kezdetektől fogva adott volt.

Összességében a kutatás egy nagyon fontos társadalmi problémára, a bűnelkövetők rehabilitálására mutat fel egy lehetséges megoldást, melynek vizsgálata az eredmények fényében kiemelten fontos lehet más csoportokra, is például kiskorú vagy női elkövetőkre.