Dobkin, R. D., Mann, S. L., Gara, M. A., Interian, A., Rodriguez, K. M., & Menza, M. (2020). Telephone-based cognitive behavioral therapy for depression in Parkinson disease: A randomized controlled trial. Neurology, 94(16), e1764-e1773.
Készítette: Guttengeber Anna
A Parkinson kórban (PD) szenvedők fele küzd depresszióval is (depression in Parkinson Disease = dPD), amelynek komoly implikációi vannak a betegség lefolyására. dPD-s személyeknél gyorsabb fizikai és mentális hanyatlást figyeltek meg, és az orvosok által javasolt életmódhoz is kevésbé tartották magukat (alacsonyabb adherencia). Habár ezek régi megfigyelések, a hagyományos Parkinson-terápiában nem kap kiemelt helyet a depresszió komplex kezelése, általában csupán antidepresszívumokkal járulnak hozzá.
Ezidáig kevés randomizált kontrollált vizsgálat foglalkozott a kognitív viselkedésterápia (CBT) hatásaival Parkinson-kórban előforduló depresszióra. A most bemutatott vizsgálat telefonon keresztül tartott kognitív viselkedésterápia (T-CBT) hatásait vizsgálta dPD-re. Azért is fontos ilyen vizsgálatokat lefolytatni, mert kevés pszichológus járatos kimondottan dPD kezelésében, ugyanakkor kedvező eredmények megkönnyíthetik a telefonos CBT alkalmak integrálását a terápiás gyakorlatba. Ennek egyik fő előnye lehetne, hogy a kevésbé mobilis Parkinsonos betegek szélesebb köre számára lenne elérhető egy életmódjavításra alkalmas módszer.
A vizsgálatban alkalmazott T-CBT elsősorban a negatív gondolatok (tehetetlenség, kontrollhiány) redukciójára és viselkedésváltozás előidézésére (kevesebb elkerülő viselkedés, magasabb fizikai aktivitás) irányult. A konzultációk során a betegséggel kapcsolatos élethelyzeteken volt a fókusz, a cél az önellátási képesség és a motiváció növelése volt, amit viselkedésaktivációval, kognitív átstrukturálással és szorongáscsökkentő gyakorlatokkal serkentettek. A dPD-vel küzdő személyek számára kidolgozott T-CBT módszer hangsúlyt helyez a betegségspecifikus aggodalmak (pl. eleséstől való félelem, kialakuló fóbiák, állapothullámzás okozta szorongás) enyhítésére is.
A mostani vizsgálatban 72 dPD-vel küzdő személy vett részt, 35-en a megszokott kezelésüket kapták (treatment as usual = TAU), míg 37 személy a megszokott kezelése mellett T-CBT-ben részesült 10 héten keresztül heti 1 alkalommal. Minden résztvevőt a gondozójukkal regisztráltak a vizsgálatba, akik folyamatosan felügyelték az állapotukat. A résztvevőket véletlenszerűen osztották csoportokba, de az antidepresszívumot szedők aránya egyenlő volt a T-CBT és a kontrollcsoportban (TAU) is. Fontos, hogy a szokásos kezelésbe beletartozhatott akár szupportív terápia is, tehát a kontrollcsoportban is voltak olyan személyek, akik kaptak pszichológusi segítséget a szokásos neurológiai kezelés mellé. A résztvevők 35-85 éves, PD-vel és depresszióval egyaránt diagnosztizált személyek voltak, akik legalább 6 hete beállított kezelést kaptak. Demencia vagy más előrehaladott kognitív leépülés, illetve a depressziótól eltérő pszichiátriai probléma, előzetes öngyilkossági kísérlet kizáró tényezőnek számított.
A terápia hatását kérdőívekkel vizsgálták, a depresszió tünetei esetében önkitöltős (Beck Depresszió Kérdőív) és a kezelő által kitöltött (Hamilton Depresszió Skála) kérdőívekre egyaránt támaszkodtak, a terápia másodlagos hatásaként pedig vizsgálták a szorongás és az életminőség (a betegség hatása az életvezetésre, betegséggel kapcsolatos kogníciók, negatív gondolatok) szintjét is.
4 időpontban születtek meg az értékelések: a terápia felénél, a végénél, illetve 1 és 6 hónappal a lezárulta után. Az értékelést végző személyek nem tudták, hogy az értékelt résztvevő a T-CBT vagy a TAU csoportba tartozik-e.
A T-CBT csoportban szignifikánsan csökkentek a depresszió tünetei, és ez a hatás fennmaradt az utánkövetés teljes időtartama alatt, míg a kontrollcsoportban nem mutatkozott változás a beavatkozások időtartama alatt. A T-CBT-nek másodlagos hatásai is megmutatkoztak, e csoport tagjai ugyanis nagyobb arányban reagáltak más terápiákra, illetve alacsonyabb szorongásszintről és magasabb életminőségről számoltak be.
Limitációs tényező, hogy a kutatásban nem vettek részt major kognitív zavarral küzdő, vagy előrehaladottabb állapotú Parkinson-kóros személyek, tehát a mostani eredmények nem segítik az ő életmód-javítási lehetőségeik jobb megismerését. Szintén fontos megemlíteni, hogy a T-CBT hatását nem lehet elválasztani a módszertől független tényezőktől, például a terápiás kapcsolat, a figyelem és a betegre fordított plusz idő hatásaitól. Ugyanakkor, mivel a negatív gondolatok csökkentése révén értek el állapotjavulást, a módszer hatékonysága mellett is szólnak egyértelmű érvek.
Az eredmények harmonizálnak az eddigi vizsgálatokkal, és ismét kiemelik a depresszió széleskörű negatív hatásait a jóllét számos területére. A depresszió akadályozza a Parkinsonos betegek önellátását, és ezáltal hozzájárul az életmód, a lehetőségek nagyobb léptékű beszűküléséhez, és csökkenti az állapot hullámzásához való rugalmasabb alkalmazkodás képességét. A T-CBT hatékonyságát megerősítő eredmények azért is lényegesek, mert ez a módszer elsődlegesen hat a depresszió pszichoszociális következményeire, és képes javítani a hagyományos kezelések hatását. A T-CBT hatására csökkentek a betegséggel kapcsolatos negatív kogníciók, ezáltal pedig csökkent az elkerülő viselkedés is. Így kevesebb akadály hárult az örömforrásként funkcionáló tevékenységek elé, amelyek hiánya gyorsítja az állapotromlást. Az eredmények a T-CBT hagyományos kezelésbe történő integrálása mellett szólnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése