CBT alapú relaxáció alkalmazása érzelmi evés csökkentésére

Manzoni, G. M., Pagnini, F., Gorini, A., et al.: Can relaxation training reduce emotional eating in women with obesity? An exploratory study with 3 months follow-up. J. Am. Diet. Assoc., 2009, 109(8), 1427–1432.
Készítette: Sohajda Dóra

Az elhízás prevalenciája drámai mértékben növekszik világszerte. Az elhízással kapcsolatos intervenciók hagyományosan szinte kizárólag az energiafelvétel csökkentését és a fizikai aktivitásra fordított idő emelését célozzák. Ugyan az energiabevitel csökkentése általában valóban szükséges a túlsúly csökkentéséhez, de a fogyás fenntartása nem olyan egyszerű, ennek érdekében az elhízás kialakulásában szerepet játszó további alternatív tényezők feltárása szükséges. Számos cikk számol be arról, hogy az elhízott személyeknél az evés gyakran negatív hangulat hatására, vagy a stresszre adott válaszként jelenik meg. Az evéssel érik el az érzelmi megkönnyebbülést, így kialakítva egy maladaptív megküzdési formát. Kutatások igazolják, hogy azoknál a túlsúlyos pácienseknél, akiknél sikerül csökkenteni az érzelmi evést, nagyobb valószínűséggel lesz sikeres a súlycsökkentést célzó intervenció.
A továbbiakban részletezni kívánt kutatás egy feltáró, randomizált, kontroll csoportos vizsgálat, melynek célja különböző CBT alapú relaxációs technikák hatékonyságának mérése az emocionális táplálkozási magatartásra irányuló intervenciók során.
Az olaszországi vizsgálatban egy kórházi súlycsökkentő kezelésben érzelmi evésre hajlamos női páciensei vettek részt (n = 36, BMI≥30, az életkor terjedelme: 18–60 év). A beválogatási kritériumok között az WHO elhízás definíciója alapján meghatározott BMI étéket vették alapul, az emocionális evés feltételét pedig az Emotional Overeating Questionnaire (EOQ) kérdőívvel szűrték. 
A többkomponensű kezelés 4 hétig tartott, alacsony kalóriatartalmú diétát, testgyakorlást, csoportos táplálkozásismeretet és heti egy alkalommal 45 perces egyéni kognitív viselkedésterápiás konzultációt foglalt magában. A résztvevők egyharmada ezenfelül nem kapott további kezelést (kontrollcsoport), kétharmaduk (intervenciós csoport) viszont három héten keresztül, heti négy alkalommal, hangfelvétellel vezérelt relaxációs tréningben is részesült (progresszív izomrelaxáció, alkalmazott relaxáció), két kísérleti feltételben (virtuális valóság vs. imagináció). A két kísérleti csoport annyiban különbözött, hogy a virtuális valóság csoportban a relaxáció során a hanganyag egy pihentető képi környezettel együtt került bemutatásra. Ezek a páciensek hegyi tájképet láthattak, a relaxáció során az instrukciók arra vonatkoztak, hogy sétálják körül ezt a helyet, figyeljék meg a természetet, és pihenjenek (az imagináció csoportban is erre vonatkozott a képzeleti feladat).
Az intervenció hatékonyságát Beck Depresszió Kérdőívvel, STAI állapot- és vonásszorongás kérdőívvel és a korábban már említett érzelmi evést mérő (EOQ) kérdőívvel mérték. A kérdőíveket az egy hónapos intervenció elején, végén majd az intervenciót követő 3. hónap után vették fel.
Az eredmények szerint a negyedik hónap végén az érzelmi evésre való hajlam mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan csökkent, míg a kontrollcsoportban nem változott. A szorongás csak a virtuális valóság csoportban csökkent szignifikánsan. A depresszió mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan csökkent, a kontrollcsoportban nem változott. Az evés kontrollálásában észlelt énhatékonyság mindkét intervenciós csoportban szignifikánsan nőtt, míg a kontrollcsoportban nem változott. Végül a testtömeg mindhárom csoportban szignifikánsan csökkent.
Úgy tűnik tehát, hogy az érzelmi evés mérséklésében a kiegészítő relaxációs terápia hatékonynak bizonyult.