2020. november 9., hétfő

A mindfulness intervenciók hatékonysága a reumatoid artritisz kezelésében

 Zhou, B., Hong, Y., Xu, S., Wang, J., Yu, H., Liu, Y., & Yu, L. (2020). Mindfulness interventions for rheumatoid arthritis: A systematic review and meta-analysis. Complementary Therapies in Clinical Practice, 101088. 

Készítette: Oláh Andrea 

A reumatoid artritisz (RA) vagy reumatikus ízületi gyulladás egy olyan autoimmun betegség, amelyre elsősorban az ízületek gyulladásos elváltozásai jellemzőek. A betegség során krónikus gyulladásos reakció alakul ki, az ízületi üreget heges kötőszövet, úgynevezett pannus tölti ki. A betegség következményeképpen az ízület károsodik, ami az ízület mozgásának korlátozását okozza. A reumatoid artritisz világszerte a népesség körülbelül 0,24%-át érinti. Az érintettek többsége a jelentős fájdalmak miatt mozgásában korlátozottá válik, valamint depressziós és szorongásos tünetek is gyakran együtt járnak a betegséggel. 

Az utóbbi években  az ún. terápiás célértékek (treat-to-target) alkalmazásával sikeresen tudtak javítani a sérült ízületek állapotán. Ez azt jelenti, hogy a szakemberek folyamatosan újratervezik a kezelési stratégiákat a betegség aktuális lefolyásától és a beteg egyedi adottságaitól függően, melynek célja az alacsony betegségaktivitás elérése és az egészséggel összefüggő életminőség növelése. 

A mindfulness intervenció a buddhista elméleti hagyományból származik, amely Kabat-Zinn professzor nevéhez fűződik. A mindfulness fejleszti a koncentrációs képességet és az önszabályozási képességet, ezáltal képes hatékonyan csökkenteni a pszichológiai stresszt, enyhíteni a fájdalom reakciót és fejleszteni az életminőséget. Az intervenció további előnye, hogy viszonylag költséghatékony, nem invazív eljárás és teljesen fájdalommentes, így hatékony kiegészítő kezelése lehet a terápiás célértékek stratégiájának. 

Az áttekintő tanulmány célja, hogy korábbi kutatások eredményei alapján megvizsgálja, hogy a mindfulness intervenció alkalmazása javítja-e a reumatoid artritiszben szenvedő betegek mentális és/vagy fizikai egészségét. 

A kutatásoknak az alábbi 4 kritériumnak kellett megfelelniük ahhoz, hogy beválasszák a jelenlegi tanulmányba: 

  • Randomizált kontrollált vizsgálat legyen. 
  • A vizsgálati személyek 18 év feletti, RA-val diagnosztizált betegek. Az egyéb súlyos szervi vagy pszichiátriai betegségben szenvedők mintáját vizsgáló kutatásokat kizárták. 
  • A kontroll csoport tagjai csak rutin egészségügyi ellátásban részesültek, míg a kísérleti csoport tagjai pedig a mindfulness terápiás elemeit tartalmazó foglalkozásban (meditáció, body scanning, jóga, érzelmekre való odafigyelés stb) is részt vettek  
  • A vizsgálat kimeneti indikátorai: a depresszió és szorongás pontszámok, valamint a betegségaktivitás és a C-reaktív fehérje (a gyulladásos betegségek mutatója) szintje 

Végül összesen 6 kutatás felelt meg teljes mértékben a fentebb részletezett kritériumoknak. A meta-analízis alapján a mindfulness intervenciók enyhíteni tudják a fájdalom intenzitását, a depressziót és a betegségaktivitás szintjét reumatikus ízületi gyulladásban szenvedő páciensek esetében. A kutatások alapján a szorongásra és a C-reaktív fehérjére is jótékony hatással volt a mindfulness technika, azonban a két csoport között nem volt szignifikáns az eltérés ebben a tekintetben.  

Jelen tanulmánynak sikerült alátámasztania, hogy a mindfulness, mint terápiás módszer alkalmas lehet még krónikus szomatikus betegségben is a fájdalom intenzitásának és a depresszió tüneteinek enyhítésére. A legtöbb reumatoid artritiszben szenvedő páciensnek krónikus fájdalmai, valamint szorongásos, depressziós tünetegyüttesei egyaránt vannak, melyek súlyosan befolyásolják az élet minőségét. A mindfulness intervenciós technikák abban nyújthatnak segítséget ezeknek a betegeknek, hogy a fájdalmas tünetek ellenére is teljes életet élhessenek. Fejleszti a tudatosságot és az elfogadás képességét, a páciensek figyelmét a problémáktól való elmenekülés helyett azok megoldása felé tereli. A betegeket gondolataik és érzelmeik tudatos feltárására ösztönzi, elősegítve az érzelmek (a depresszió) és a fájdalom egyéni toleranciáját, ezáltal pedig a tünetek enyhítését. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogató! Ez a blog az ELTE pszichológia szakos hallgatóinak munkáit tartalmazza.

A CBT transzkulturális adaptációja az ázsiai országokban

Naeem, F., Latif, M., Mukhtar, F., Kim, Y. R., Li, W., Butt, M. G., ... & Ng, R. (2021). Transcultural adaptation of cognitive behaviora...