Riise, E. N., Wergeland, G. J. H., Njardvik, U., & Öst, L. G. (2021). Cognitive behavior therapy for externalizing disorders in children and adolescents in routine clinical care: A systematic review and meta-analysis. Clinical Psychology Review, 83, 101954.
Készítette: Benke Zsófia
Az externalizáló zavarok a leggyakoribb gyermekpszichiátriai kórképek közé tartoznak. Az ADHD prevalenciája gyermek és serdülőkorban 7,2%, az oppozíciós zavaré (ODD) 2,8%, míg a viselkedési zavaré (CD) 2,8%. Mindhárom zavarra jellemzőek az agresszió szabályozási problémák, az impulzuskontroll zavara és a szabálysértő viselkedés. Az extrenalizáló zavarok negatív hatással lehetnek az iskolai előmenetelre, a szociális kapcsolatokra és rizikófaktorként jelennek meg a későbbi munkanélküliség, bűnözés, financiális problémák és mortalitás hátterében. Ezen felül gyakran emocionális problémák is kísérik ezeket a zavarokat, gyakran jelenik meg mellettük depresszió és szorongás. Az extrenalizáló zavarok magas prevalenciája és változatos következményei miatt szükség van evidence-based intervenciókra a kezelésben.
Korábbi kutatások alapján a kognitív viselkedésterápia (CBT) bizonyítottan hatásos eszköz lehet az externalizáló zavarok kezelésére. A jelen metaanalízis célja, az összegyűjtött kutatások elemzésén keresztül, a CBT hatékonyságának vizsgálata, különböző moderátor tényezők feltárása (mint például a szülői bevonódás mértéke, a gyermekek életkora, stb…) és az egyetemi, „labor” körülmények között, illetve a klinikumban végzett CBT intervenciók összehasonlítása volt.
A metaanalízisbe különböző feltételek alapján olyan angol nyelvű vizsgálatokat válogattak be, amelyek a klinikai ellátásban alkalmazott CBT hatékonyságát vizsgálták ADHD-s vagy oppozíciós/viselkedési zavaros gyermekek és serdülők esetében, randomizált-kontrollált (RCT) vagy open-trial típusú vizsgálatokban, valamint közöltek adatot a vizsgálat előtti és utáni állapotokról. A „labor” és klinikum feltételek összehasonlításához pedig korábbi egyetemi RCT-k eredményeit is felhasználták.
Az elemzésbe így összesen 3471 találatból 51 kutatást válogattak be. A vizsgálatokban összesen 5295 résztvevő volt, ebből 3798 fő CBT-n, 298 fő más típusú kezelésben vett részt, 1199-en pedig kontrollcsoportba tartoztak. A résztvevők átlagéletkora 8,2 év volt, 77,7%-ban fiúk vettek részt az intervenciókon, 66,7% pedig gyógyszeres kezelés alatt is állt. Az intervenciók során 15 kutatásban (49%) a szülő volt a célpont, 21-ben (41,2%) a szülő és a gyerek és 5-ben (9,8%) csak a gyerek. A foglalkozás típusát tekintve megjelent csoportfoglalkozás 25 vizsgálatban (49%), egyéni 22-ben (43,1%), kombinált pedig 4-ben (7,8%). Az intervenciók átlagosan 15 hétig tartottak, a foglalkozások hossza átlagosan 2,8 óra/hét.
A metaelemzés eredményei alapján szintén bebizonyosodott, hogy a CBT hatásos módszer az externalizáló zavarok kezelésére (ADHD: g=0.80, CD/ODD: g=0.98). Közvetlenül a kezelés után mind a skálák eredményei, mind a remisszió mértékének százalékos mutatója a tünetek csökkenését mutatta, ami az utánkövetés során is fennmaradt. A vizsgált gyerekek és serdülők 44%-a remissziót tapasztalt az intervenciót követően. A szülői bevonódás mértéke és az intervenció típusa (csoportos/egyéni/kombinált) nem befolyásolta az eredményeket, vagyis ez alapján a CBT többféle formában is sikeresen alkalmazható. Azonban az alacsonyabb életkor pozitívan hatott a zavar csökkenésére, amit azzal magyaráztak, hogy az életkor előrehaladtával ezek a zavarok ellenállóbbá válhatnak. Az kezdeti súlyosabb tünetek esetében nagyobb hatása volt a CBT-nek, ez azért lehetséges, mert ebben az esetben nagyobb tér volt a fejlődésre. Ellentmondásosnak tűnik, hogy emellett az intervenciót megelőző gyógyszeres kezelés negatív moderátorként jelent meg. Ez azonban magyarázható azzal, hogy bár, azok, akik gyógyszert szednek, valószínűleg súlyosabb tünetekkel rendelkeznek, de a stabil gyógyszermennyiség hatására ezek az intervenció kezdetére enyhültek és emiatt nem jelent meg ugrásszerű javulás az ő esetükben.
A kutatás másik fontos eredménye az volt, hogy nem találtak szignifikáns különbséget az egyetemi körülmények közt és a klinikai gyakorlatban végzett intervenciók hatásossága közt. Tehát ez a metaanalízis egy újabb empirikus bizonyítékként szolgál arra, hogy a CBT egy, a klinikai gyakorlatba jól átültethető és alkalmazható terápiás eszköz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése