A kognitív viselkedésterápia jelentősége az öngyilkosságban: szakirodalmi áttekintés

Wu, H., Lu, L., Qian, Y., Jin, X.-H., Yu, H.-R., Du, L., Fu, X.-L., Zhu, B., & Chen, H.-L. (2022). The significance of cognitive-behavioral therapy on suicide: An umbrella review. Journal of Affective Disorders, 317, 142–148. https://doi.org/10.1016/j.jad.2022.08.067

Készítette: Lázár Bianka

    Az öngyilkosság gyakorisága az elmúlt években jelentősen megnövekedett. Csak az Amerikai Egyesült Államokat tekintve, 1999 és 2017 között körülbelül 33%-kal nőtt az öngyilkosságot elkövetők aránya. 2019-ben ez több mint 47 000 öngyilkosságot jelentett. Egy japán kutatás alapján a Covid járvány is rontott ezeken a számokon, ugyanis a lezárások kezdetén, az első néhány hónapban csökkent az öngyilkosságok száma, majd még erőteljesebben tért vissza, mint a Covid előtt.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is célként határozta meg, hogy 2012 és 2020 között 10%-kal csökkentse az öngyilkosságok számát. Ez azonban egy rengeteg tényezőből álló, rendkívül összetett vállalkozás, mint például a genetika, a pszichológiai és fizikai környezet és a társadalmi helyzet is, csak hogy néhányat említsünk. Mindezek mellett, a viselkedésbeli és kognitív impulzivitás, a kognitív kontroll és az érzelemszabályozás mind összefüggést mutatnak az öngyilkossági kísérletekkel.  Ezért is kap szerepet a megelőzésben a kognitív viselkedésterápia (CBT), amelynek célja ezek felismerése, a negatív gondolatok és viselkedések beazonosítása, valamint a gondolatok, a viselkedés és az érzelmek összehangolása. A CBT a világon leginkább elterjedt pszichológiai intervenció, számos kutatás bizonyította már a hatékonyságát olyan betegségek és zavarok kezelésében, mint a depresszió, a szorongás vagy PTSD. Így az évtizedek során már rengeteg szakirodalmi áttekintés született a CBT-vel kapcsolatos kutatásokból, azonban eltérő eredményekkel. Ezek átfogó értelmezését tűzte ki célul ez a kutatás, mint az „összefoglalók összefoglalója”.

    A kutatásban a PRISMA alapelveknek megfelelően készítették el az irodalmi áttekintést, minden olyan korábbi összefoglalót belevonva, amely angol nyelven íródott, és szerepelt bennük a CBT bármilyen formája (online, személyes, egyéni, csoportos), illetve egy kontrollcsoport, amely lehetett placebo, várólistás csoport vagy másféle akár passzív, akár aktív pszichológiai intervenció. Kimeneti változóként pedig az öngyilkossági gondolat vagy kísérlet jelent meg. Az alapos elemzések és kritériumok megvizsgálása során a kezdeti, közel 700 ilyen cikkből, 9 darab került bele a végleges elemzésbe. Ezek 2008 és 2020 között jelentek meg, és nem szerepelt bennük életkori megkötés. A minőségi vizsgálatok során pedig közepes vagy jó eredményt értek el. 

    A vizsgált módszerekben nagy eltérések mutatkoznak, ugyanis találtak közöttük a pszichoterapeuta által végzett egyéni terápián át, a klinikusok által kórházakban vagy szociális munkások végezte csoportos terápiát iskolai közegben, így nagyon szerteágazó volt a CBT felhasználása. Közös bennük az, hogy általában rövid ideig tartó beavatkozásokról van szó, amelyek kevesebb, mint 6 hónapig tartottak. 

    Az eredmények egyöntetűen azt mutatják, hogy a CBT jelentősen csökkentette az öngyilkossági gondolatok és kísérletek számát, az önsértéseket és az abból származó sérülések súlyosságát, azáltal, hogy fejlesztette a vizsgált személyek problémamegoldási képességét, hatásosabb megküzdési módokat mutatott be és az impulzivitást is sikeresen moderálta. Mindezt anélkül, hogy az ilyen esetekben alkalmazott gyógyszeres kezelés mellékhatásaival, és az esetleges addikcióval is meg kellett volna küzdenie az érintetteknek. 

    Az öngyilkossággal kapcsolatos egyértelmű veszteségek mellett nem szabad megfeledkeznünk annak a társadalomra rótt gazdasági súlyáról sem. A munkaerő elvesztése, az akár élethosszig tartó egészségügyi kezelési költségek 2019-ben csak az USA-ban, több mint 70 milliárd dollár kiesést okoztak. Ezért a módszertani hatékonyság mellett a CBT rendkívül költséghatékony megoldás is egyben, mivel egy viszonylag gyors intervencióról van szó, amely mögött tömérdek tudományos megalapozottság és szigorú protokollok állnak, és annak hatása bizonyítottan hosszasan fennáll az utánkövetéses vizsgálatok alapján.

    Mint minden kutatásnak, ennek a vizsgálatnak is vannak azonban korlátjai. Ilyen például az, hogy nyilvánvalóan az öngyilkosság és a szuicid gondolatok rendkívül eltérőek különböző helyzetekben, ezért nehéz („szinte lehetetlen”) ezeket összehasonlítani, mint ahogy a felhasznált korábbi szakirodalmi áttekintések is eltérő hatást mutattak ki. A jövőben ezért érdemes lehet az összehasonlító elemzésekre helyezni a hangsúlyt, a gyakorlatban pedig személyre-/ környezetre szabottabb protokollokat kidolgozni a hatásosság növelése érdekében.