Az Figyelmi Tréning Technika hatásának vizsgálata a traumatikus stressz tünetekre és a figyelem beállítódásának rugalmasságára

Callinan, S., Johnson, D., & Wells, A. (2015). A randomised controlled study of the effects of the attention training technique on traumatic stress symptoms, emotional attention set shifting and flexibility. Cognitive Therapy and Research, 39(1), 4–13. https://doi.org/10.1007/s10608-014-9634-8 

Készítette: Boda Letícia 

Az emberek 50-60% tapasztal traumatikus eseményeket az élete során, amelyek később gyakran intruzív gondolatokkal járnak. Ezeknek a betolakodó tartalmaknak a tulajdonságai, hogy ismétlődően megjelennek, nehezen irányíthatók, illetve zavarják a kognitív és viselkedéses tevékenységeket. Az eddigi eredmények alapján a figyelmi folyamatokat az egyik elsődleges kognitív faktornak azonosították a szorongás és traumás tünetek etiológiájában és fenntartásában. 

Habár sokan automatikusnak tartják ezeket a torzításokat, Wells and Matthews (1994) jelentős hatásokat véltek felfedezni. Modelljükben a pszichológiai zavar olyan perszeveratív feldolgozási beállítódással van kapcsolatban, amely a fenyegető ingereket helyezi előtérbe. Ennek a kognitív figyelmi szindrómának (cognitive attentional syndrome, CAS) a fokozott aktivációja azonban számos érzelmi zavarhoz vezethet, mivel növeli az aggodalom és a rumináció gyakoriságát. 

Az Figyelmi Tréning Technika (Attention Training Technique, ATT) módszerét Wells (1990) azzal a céllal fejlesztette ki, hogy fokozza a figyelem rugalmasságát, ezáltal az egyének megszabadulhassanak azon feldolgozási módjuktól, amelyben domináns a fenyegetések monitorozása és a rumináció. Ha az egyén képes a CAS-hoz kapcsolódó tevékenység feloldására, akkor visszatérhet a normális érzelmi feldolgozáshoz. Az eljárás a hallási figyelemgyakorlatok három kategóriájából áll: (1.) szelektív figyelem (a figyelem összpontosítása a kijelölt hangokra), a (2.) figyelemváltás (a figyelem gyors váltása a kijelölt hangok között), és a (3.) megosztott figyelem (lehető legtöbb egyidejű hangra való összpontosítás). 

Callinan, Johnson és Wells (2015) egy kontrollált, randomizált vizsgálat keretében nézte meg az ATT hatását a traumatikus stressz tüneteire és a figyelem beállítódásának rugalmasságára. Kutatásuk során manchesteri egyetemista diákokat toboroztak. Feltételi kritériumként szerepelt, hogy az adott személy életében jelen legyen egy olyan megterhelő esemény, amely több mint 1 hónapja történt, azonban intruzív gondolatokkal jár és jelentős distresszt okoz. A szűrőkérdőív kitöltése után a kutatásba végül 60 fő került be (18-28 évesek, 20 férfi és 40 nő). A résztvevőket random módon kísérleti (29 fő) vagy kontroll (31 fő) csoportba osztották. Összesen két alkalommal mérték fel a diákokat, amelyek között átlagosan 2 nap telt el. 

Az első alkalom során a résztvevők először egy IES („The Impact of Events Scale”) kérdőívet töltöttek ki, amelyet stresszes életeseményhez kapcsolódó aktuális érzelmi szorongás felmérésére használtak. Ezután a DMQ („The Detached Mindfulness Questionnaire”) kérdőív következett, amelyet a figyelmi rugalmasság vizsgálatára használtak. A kérdőív kiegészült azzal, hogy a résztvevőknek le kellett írniuk jelen időben a megterhelő eseményt, majd mesélni róla 5 percen keresztül. Ezután 3 percig visszahallgatták a beszámolójukat és meg kellett számolniuk az intruzív gondolataik számát. Ezután a PANAS („The Positive and Negative Affect Schedule”) teszt következett, ami a pozitív és negatív hangulatokat méri, majd pedig a „Self-Attention Rating Scale”, amelyben értékelni kellett a figyelem irányát (kifelé irányuló, egyenlő mértékű, befelé irányuló). Ezután következett a vizsgálat manipulációs része. A kísérleti csoportban az adott szakasz során 12 perces ATT hanganyagokat hallgattak a résztvevők. Az ingerek között óra, templomi harangok, madárdal, rovarok, forgalom és folyóvíz szerepelt. A kontroll csoport ezalatt az idő alatt nyomtatott lapokat kapott, amelyeken bizonyos számokat és betűket kellett jelölgetniük. Ezután mindkét csoport újraértékelte az „Self-Attention Rating Scale”-t. Ezután az ACCE („The Attentional Control Capacity for Emotional Representations Task”) feladat következett, amelynek célja, hogy mérje a figyelemváltás képességét az érzelmi tartalmak megközelítésére és távolítására. A feladatban a résztvevők egy hölgy arcát látják, a homlokán egy kis jellel. Ha az ingeranyag előtt egy sima felületet villan fel, akkor a hölgy arcán levő érzelmet kell visszajelezniük (boldog, mérges, semleges) a megfelelő gomb megnyomásával, míg, ha mintás felületet látnak, akkor a hölgy homlokán levő alakzatra kell figyelniük (kör, háromszög, téglalap). A feladat lényege, hogy az arcokra való figyelem az érzelmi mentális működésre adott reakcióidőt méri, míg az alakzatok egy semleges mentális működést mérnek, ezáltal vizsgálni lehet, hogy az adott személynek mennyire nehéz az egyik módból a másikba kapcsolnia (lényegében mi a váltás költsége). A vizsgálat során az érzelmi működésről a mentális működésre való váltás érdekelte a szerzőket. A kísérleti csoport végül azt a házifeladatot kapta, hogy 2x hallgassák meg otthon az ATT hanganyagot. 

A második alkalom során megkérdezték a kísérleti csoport tagjait, hogy mennyire sikerült elvégezniük és követniük a hanganyagok utasításait. Ezután újra kitöltötték a DMQ kérdőívet, mérték az intruzív gondolatok számát és felvették a PANAS kérdőívet. Újra elvégezték a manipulációs szakaszt (kísérleti ill. kontroll csoport), amely előtt és után értékelték a „Self-Attention Rating Scale”-t. Végül hasonlóan az elsőhöz az ACCE feladattal zárták a folyamtot. 

Az eredmények tekintetében a szerzők számos érdekes adathoz jutottak. A stresszes események hatása (IES) kapcsán a két csoport között nem találtak szignifikáns különbséget, tehát hasonló tapasztalatokkal rendelkeztek (összes résztvevő: M=30,27). A „Self-Attention Rating Scale” tekintetében a második alkalom végére a kísérleti csoport 26 tagja értékelte úgy, hogy kifelé mozdult a figyelem iránya, 3-an nem tapasztaltak változást és egyikőjük sem érzékelte, hogy befelé tolódott volna. Ezek az értékek a kontroll csoportnál eltérőek voltak, ott 17 résztvevő szerint kifelé mozdult, 4 szerint nem változott, 10 személy pedig úgy érzékelte, hogy befelé tolódott. Az intruzív gondolatok száma a kísérleti csoportban a két alkalom között, mintegy 51,27%-ot csökkent (1. alkalom: M=7,86; 2. alkalom: M=3,84), míg a kontroll csoportban ez a csökkenés csak 2% volt (1. alkalom: M=6,97; 2. alkalom: M=6,84), amely szignifikáns különbséget eredményezett. A negatív érzések száma (PANAS) szintén szignifikánsan alacsonyabb volt az ATT-t kapó csoportban (1. alkalom: M=23,86; 2. alkalom: M=16,59), azokhoz képest, akik nem részesültek benne (1. alkalom: M=21,76; 2. alkalom: M=19,35). A rugalmasság (DMQ) tekintetében a kísérleti csoport nagyobb változásról számolt be (1. alkalom: M=13,80; 2. alkalom: M=16,14), mint a kontroll csoport (1. alkalom: M=13,09; 2. alkalom: M=13,71), amely szintén szignifikáns különbségeket mutatott. 

A szerzők úgy vélik, hogy az ATT módosíthatja a feldolgozási stratégiát, így hasznos intervenciós technika lehet olyan pszichológiai zavarok esetén, amelyben központi szerepet kapnak a zavaró gondolati tartalmak.