Arnberg, A., & Öst, L. G. (2014). CBT for children with depressive symptoms: a meta-analysis. Cognitive Behaviour Therapy, 43(4), 275-288.
Készítette: Horváth Anna
A gyermekkori depresszió egy viszonylag új koncepció a tudományos életben, harminc évvel ezelőtt még valószínűtlennek tartották, hogy a gyerekek depresszióban szenvedjenek. Korábban a gyermekek kezelésében azokat a módszereket alkalmazták, amelyek felnőtteknél is hatékonynak bizonyultak, elsősorban a gyógyszeres kezelést és a kognitív viselkedésterápiát. Fontos azonban, hogy a serdülőkre és a fiatalabb gyermekekre vonatkozó irányelvek és ajánlások elsősorban a serdülőkorúak kezelési eredményein alapulnak, annak ellenére, hogy joggal feltételezhető, hogy a hatás nem egyenlő a fiatalabb gyermekeknél, a tünetek, kognitív fejlődés, és a mellékelt kezelési összetevők gyermekek és serdülők esetében eltérőek.
Mai kutatások alapján azonban a gyermekkori depresszió magas kockázatot jelent későbbi pszichiátriai betegségek kialakulásában, például szorongásos tünetek, externalizáló problémák, alkohol- és droghasználat, alacsony iskolai teljesítmény, valamint növeli az öngyilkossági rizikót is. A kezeletlen gyermekkori depresszió vagy szubklinikai depressziós tünetek krónikus depresszióhoz vagy még súlyosabb állapothoz vezethetnek. Kimondottan magas a kockázata egyéb affektív zavarok kialakulásának.
A felnőtt és serdülőkori depresszióval ellentétben a gyermekkori depresszió tünetei kevésbé specifikusak, nagyon gyakoriak a szomatikus tünetek (has, fejfájás), aggódás/félelem, diszkomfort érzése vagy szeparációs szorongás. A depresszióban szenvedő gyermekek aránya életkorral egyre nő, míg óvodáskorúaknál az élettartam prevalencia 1%, serdülőknél már 6%.
Nagyon gyakoriak a komorbid zavarok is, a gyermekek 40-70%-nak legalább 1 komorbid zavara áll fenn, 20%-nak három vagy több komorbid zavara. Gyakori korreláció mutatkozik meg a szorongásos zavarok és depresszió között, a szorongásos tünetek általában megelőzik a depressziós tüneteket. A gyakori komorbiditás magatartászavarokkal erősen összefügg kapcsolati problémákkal, valamint az öngyilkosság fokozott kockázatával.
A jelenlegi metaanalízis kifejezetten a CBT gyermekekre gyakorolt hatását méri, 8-12 éves korban. A metaanalízis során 1980- 2013 közötti cikkeket válogattak (PubMed, PsycINFO). A beválogatás feltételei közé tartozott, hogy a kutatás alkalmazzon CBT-s eljárást, a minta átlagéletkora 13 év alatt kellett legyen, a tanulmányt angol nyelvű, lektorált (peer-review) folyóiratban kellett publikálni, a résztvevők depressziós tüneteinek meg kellett felelniük a depresszió diagnosztikus kritériumainak vagy küszöbérték felett kellett lenniük a Gyermek Depresszió Kérdőív (Children’s Depression Inventory) skáláján, továbbá randomizált kontrollált vizsgálati tervet kell alkalmazni. Kizárták a pilot vizsgálatokat és prevenciós mintán végzett vizsgálatokat.
A beválogatott végső 10 cikk nagy része amerikai (6 db) kutatás volt, továbbá egy kanadai, ausztrál, angliai és belgiumi. A kutatások közül 8 iskolában toborzott és iskolában végezte az intervenciót, 2 azonban mentálhigiénés központban. A kutatások során a leggyakoribb intervenciós eljárás gondolatok, érzelmek, valamint a viselkedés, problémamegoldási stratégiák, viselkedés aktiváció közötti asszociációkról szóló pszichoedukáció volt. A kutatás nagy része csoportos terápiát alkalmazott, amely során 8-18, 50-90 perc ülésre került sor. A metaanalízis meghatározott egy 267 fős terápiás csoportot, valamint két, összesen 256 fős kontroll csoportot, egy placebot alkalmazó csoportot, valamint egy várólistán szereplő gyermekekből álló csoportot. A résztvevők átlagéletkora 10,5 év volt, és nem volt különbség a tünetek súlyosságában a diagnosztizált mintákkal végzett vizsgálatok és a nem diagnosztizált minták között.
Az eredmények alapján mérsékelt hatásnagyság mutatható ki, a CBT szignifikánsan jobb hatást mutatott, mint a kontroll (placebo és várólista) csoport. A csoporton belüli hatásnagyság növekedett az utánkövetéses vizsgálat során a beavatkozást megelőző vizsgálathoz képest, viszont csak három vizsgálatban volt kilenc hónapos vagy hosszabb követési időszak. Ezeket a tényezőket figyelembe véve az eredmények ígéretesek, de kétértelműek a hosszú távú hatásokat illetően. Korábbi metaanalízisek arról számoltak be, hogy nem volt detektálható hatás 1-2 évvel a kezelés után, amit a jelen metaanalízis nem tudott értékelni, mivel csak két követés volt hosszabb egy évnél. Fontos moderátor tényezők továbbá az életkor és terápiás ülések száma, ami pozitívan függött össze a hatásnagysággal, tehát minél idősebb a gyermek és minél több ülésen vett részt, annál nagyobb volt a hatásnagyság. Alacsonyabb volt a hatásnagyság a később publikált cikkekben, amely feltehetően a módszertan fejlődésével magyarázható, valamint a klinikai minta esetében is, amelynek egyik lehetséges magyarázata a komorbid zavarok nagyobb valószínűsége.
Összességében az ES tanulmányok közötti nagy eltérések rámutatnak a módszertanilag szigorúbb vizsgálatok fontosságára megfelelően diagnosztizált gyerekekkel, ami erősítené a kutatás klinikai gyakorlatba való átültetését. Eddig az eredmények csoportos kezeléseken alapulnak, amelyeket szinte kizárólag az USA-ban iskolai környezetben végeztek, ami hátráltatja az általánosíthatóságot a klinikai gyakorlatra és más országokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése